MOHÁCS
Krúdy Gyula regénye
Pantheon-kiadás
Nándorfejérvárról egyre-másra meneszti Budára Tomori
uram, a bozontos szakállú katona-püspök követeit. A pogány döngeti a kaput és a
lomha álmot álmodó Magyarország öngyilkos fatalizmussal
várja végzetének betelését.
Mátyás király renaissance-palotájában
denevérek röpködnek s Dobzse László nyápic fia ott ül molyrágta trónusán a vad magyar urak között, kik
céltalan, önmarcangoló, fene nagy haragjukban a padlót döngetik kardjukkal,
borízű káromkodásokba fojtják tompa bánatukat és meg-megrázzák tatármódra font
varkocsaikat. A királyi éléstár üres, Lajos hiába sóvárog kedvenc falatai után, a magyar urak nem segítik ki királyukat, aki gyűlöli
őket és fél tőlük s kit ők is gyűlölnek. Ha a király
jól akar lakni, meghívatja magát Visegrádra
vadászatra, ott üstökben rotyog a pecsenye, nyárson sül a jófajta dunai hal és
a Mohácsnál csörgedező Csele-patakból kifogott rák is pompásan csiklandja az ínyet.
Mária királyné, a kényes Habsburg– hercegkisasszony,
hamis tallérokat veret, elzálogosítja móringját és
pénzt vesz fel uzsorára a budai zsidótól, hogy a királyi háztartást helyrehozza
megalázó ziláltságából. Eközben a félhold már elindult a parlagon heverő magyar
róna felé; hollórajok keringenek károgva és a magyar urak dacosan
bezárkóznak düledező váraikba. A gyerekkirály és a gyerekkirályné éjnek idején
kiszöknek a dohos szagú, pókhálós palotából és a Duna partján szövögetik békés
mesevilágukat. Egy csárdából hajóslegények végtelenbe vesző, egyhangú nótázása száll
a holdfényes éjszakába. Mi ez a rejtelmes Magyarország? Mi köze hozzá a két
árva királyi gyereknek?
Az igazi Magyarország, az édes, nagy Magyarország
pusztul, halódik. Özvegy Perényi Imréné
nagyasszony várkastélyában szakadatlan s vendég járás,
az ország minden tájékáról sereglenek hozzá a nemes kisasszonyok, hogy nagyhírű
konyhájának ellessék a titkait, jártasságot szerezzenek a kenderfonás körül,
gyakorolják magukat a nagyétű, borissza férfinép kiszolgálásában. Ott még él a
gondtalan, ősi Magyarország gyermeteg kedélyével, szűz ázsiai erejével.
A török elsöpörte a végvárak gyülevész őrségét, de a
magyar urak csak nehézkesen állítják ki bandériumaikat, mert drága a zsold és a
szomszédnak bizonyosan degeszesebb a bugyellárisa, a
pápa őszentsége követe malasztos szóval biztatgatja a magyarok rossz szagú,
rakoncátlan hordáját, Logus Tamás, a finom renaissance-tudós megvetően biggyeszti el ajkát és Zápolya
Jankó, a tót oligarcha, kapzsi király-álmába gubódzik. Eb ura fakó! lesz, ahogy lesz!
Így csapott le a végzet árva Magyarországra, 1526-ban,
Mohácsnál.
*
Soha ennél realisztikusabb könyvet, mint a «romantikus»
Krúdy Gyula Mohács-regénye!
Oldalakon át kapunk leírást a
visegrádi vadászatról, megtudjuk milyen eledeleket kedveltek azidőtájt Budán, egy dunai út mesteri rajza is egész
fejezetet foglal el. De mindenek előtt: a kor kulináris képe bontakozik ki
előttünk a maga nehéz, zsíros, nyomasztó pompájában. A történelmi események viharos
pátosza alig-alig zendül fel, a regénynek nincsen cselekménye. A magyar
história legrejtelmesebb mozzanata körül tornyosuló események hétköznapját festi meg a Krúdy Gyula könyve.
Szapolyai figurája éppen csak átsuhan rajta, a
mohácsi csata leírása: másfél oldal.
A krónikásnak meseszövést nem is merő, apróságokat
hűségesen megrögzítő, de mégis balladásan izgalmas stílusában írta meg ezt a
Mohács-könyvét Krúdy.
Mondatainak különlegesen friss magyar zamata elragadó.
Mérsékelten archaizál és nem nagy szókinccsel
dolgozik. Mégis: gyökeres, ősi nyelvlehetőségeket aknázó, fűszeres a magyar beszéde.
Új könyvének szépsége elsősorban pazarló bőséggel
osztogatott nyelvi szépségeiben van.
Kürti Pál
(Nyugat, 1927/8. /április 16./ I. 680-681. p.)