Krúdyt játszani
MIKÉNT SZÜLETETT A VÍGSZÍNHÁZI ELŐADÁS?
„...Krúdy irodalomtörténetünk és
kritikánk nagy adóssága. Nem vették komolyan, mert nem tartozott semmi komoly
klikkhez, bohém ember alakjából hiányzott az az önreklámozás, ami ma az írói méltóság
elengedhetetlen feltétele. Pénzt akart keresni és e helyett remekműveket írt. A
kor csak kedves, igénytelen laudator temporis actort látott benne,
kezdettől fogva kissé elavult volt, holott olyasmit valósított meg, ami iránt a
nyugati nemzetek is csak legújabban kezdenek fogékonyak lenni és ami mihozzánk
még el sem érkezett....
Szerb Antal
Krúdyt játszani. Miként születik egy olyan stílus, amely még eddig nem volt magyar színpadon, miként fogalmazódott színházzá Krúdy prózája, hogyan született a Vígszínház remek előadása? Ezt kutattuk Kapás Dezsőnél, Halász Juditnál, Darvas Ivánnál, Tahi Tóth Lászlónál, Bulla Elmánál és Pécsi Ildikónál.
Rendező: Kapás Dezső
– A kritikai visszhang alapján az derült ki, hogy nemcsak Krúdy
ellentmondásos, hanem Krúdy mai fogadtatása is az; vagy elragadtatást,
vagy elutasítást
szül. Miben
látja ennek magyarázatát a fiatal rendező, aki igazán mélyen és eredményesen
ásta bele magát Krúdy világába?
– Krúdy, mint minden nagy mester, maga az ellentmondás. Ma, halála
után harmincöt esztendővel is vitát vált ki. A Vörös postakocsiról sokan azt
mondják, hogy melodramatikus, szentimentális. Egy
másik tábor pedig állítja, hogy zseniális. Ennek oka – érzésem szerint az –,
hogy nem szeretünk igazán felfedezni. Szent meggyőződésem, hogy ha Madáchot akkor egyetlen ember, az
Akadémia elnöke, Arany János nem fogja kézen, a Tragédia még ma is hányódik.
– Vajon nem az a magyarázata a Vörös postakocsi késői bemutatásának,
hogy Krúdy, a prózaíró zseniálisabb, mint Krúdy, a színházi szerző?
– Krúdy valóban csupán kirándult a színpadra. De vajon Csehov, amikor a
Sirállyal megbukott, nem kirándult-e; csakhogy akkor ott termett mellette Sztanyiszlavszkij, és az egyszeri kirándulásból remekművek
sorozata született.
Egyébként már rendezés közben is biztos voltam abban, hogy az előadás maga is
vitát vált ki. Krúdy stílusa nem azonosítható semmiféle más írói stílussal.
Olyan színpadi megoldást kellett kitalálnom, amely – remélem – szintén nem
hasonlít semmi más színházi élményhez. Természetes, hogy ez vitát szül. Nagyon sokféle és látszólag
ellentétes dolgok egysége Krúdy színpada. Egyik nagy jelenete például az étlap.
Nem valamiféle összecsapás, hanem egy egyszerű étlap. Ha ezt elfogadom, akkor
megrendeznem is úgy kell, mint minden nagyjelenetet. Csakhogy itt a levesestál
az egyik és a főtt marhahús a másik főszereplő. Krúdy az élet legapróbb
jelenségeiből indul ki, azt emeli „szürnaturálissá”.
Sikerül-e
a rendezőnek elképzeléseit valóra váltani? Az előadások után vastaps csattan
fel. Ami egy ilyen finom hangulatú darabnál, úgy gondolom, maga a siker.
|
|
|
Esztella (Halász Judit) |
Alvinczy (Darvas Iván) |
Rezeda Kázmér (Tahi Tóth László) |
Az új
szerepkörben bemutatkozott színésznő így beszél:
– Néhány évvel ezelőtt beleszerettem Krúdy regényeibe. Akkor még nem
gondoltam arra, hogy valaha színpadon is találkozom vele. Amikor elolvastam a
szerepet, nem értettem teljesen. A mondatok lejtése ellentmondott a
szituációknak. Ez a kettősség foglalkoztatott mindvégig a próbák alatt.
Legkedvesebb jelenetem az Anna-bál képe, ahol a színésznek nem szabad kiesnie
saját szerepéből, ahol a színpad egésze a nézőtérről komplex
élményt ad, de a színpadon ahány színész, megannyi szólista és valamennyinek a
saját szerepét kell énekelnie ahhoz, hogy „a tutti” Krúdy-élményt adjon. Esztella nagyon képlékeny alak. Minden
lehetőség csírája. Valóban hősi tett, hogy elszökik Rezedával, de az is az,
hogy a végén Alvinczyvel marad. Élete eddig
úgyszólván rács mögött telt el. Fiatal lány korában zárdában nevelkedett,
később Alvinczy bezárt kastélyában élt, de Rezeda
lakása is kulcsra-zárt. Egyik kalitka a másik után. A sírjára ez kerülhetne: Élt két
esztendeig...
– Krúdyt játszani? – kérdi Darvas Iván rosszallóan,
fejcsóválva. – Kérem, én amit tudtam – erről mindent elmondtam a színpadon. Hogyan? Ez olyan kérdés, mint amikor egy fiú
és egy lány szerelmi viszonyt folytat és utána megvitatják.
Aztán
mégis ...
– Kölyökkorom óta szeretem Krúdyt; úgy érzem, személyes ismerősöm. Szégyenlem magam, hogy én, aki azt hittem, hogy minden
könyvét ismerem, még csak nem is hallottam erről a drámájáról. Mert ez valóban
nem adaptáció, hanem teljesen önálló mű, olyan, amilyent csak az
igazán zseniális írók írnak. Krúdy tudatosan vállalta, hogy nem ír olyan darabot, mint a
többiek, mint a kortársai. Amikor a Nemzeti Színházhoz beadta a Vörös
postakocsit, a főszerepekre három vígszínházi színészt ajánlott. Vállalta, hogy
így a darab előadatlan marad. Ha Krúdy történetesen franciának születik, talán ő
lesz a korszak nagy újítója, mint hogy Giraudoux előtt írta műveit. Hogy nem így történt, legyen az a bánatunk és
büszkeségünk. Kevesen tudják, hogy milyen gazdagok vagyunk. De az már szégyen,
hogy néha még magunk sem...
Rezeda Kázmér: Tahi Tóth László
Tahi Tóth
Lászlónak küzdelmet okozott a Krúdyval való találkozás: tehetséges színész, de
ezzel a szereppel nem tudott megbirkózni. Rezeda Kázmér Krúdy regényeinek
vissza-visszatérő alakja. Rezeda maga Krúdy, s azok, akik rajonganak a
szerzőért, mindent tudnak Rezedáról. Tahi Tóth László is sokat tud róla...
— Éppen
ezért kínlódtam a
szereppel. Nem játszottam még szerelmes szerepet, Krúdy világával is a próbák
alatt ismerkedtem. Gyors egymásután elolvastam a regényeit, amelyekből lényegesen
többet
tudtam meg Rezedáról, mint amennyit a darab szövege szerint eljátszhattam
belőle. Rezeda
ugyanis a Vörös postakocsi színpadi változatában még csak nem is hasonlít a regényekbeli Rezedákhoz. Gondoljunk csak a fordított
szituációra, hogy itt például szerelmi téren is Alvinczy
győzedelmeskedik. Tudtam, hogy jó szerep, de nyomban éreztem a feladat roppant
súlyát is. Hiszen a színpadi ellenfelem olyan nagy egyéniség, mint Darvas Iván.
Eljött, a főpróba, és eljött a premier. És még mindig csak próbáltam,
próbálkoztam. És így
van ez még a tizedik előadáson is; minden alkalommal
valami új, valami más születik. Talán egyszer majd el fog jönni az az este,
amikor már felszabadultan lépek be a színpadra vezető ajtón...
|
|
Steinné szalonjában |
A két rossz lány |
Steinné: Bulla Elma
Lipiczay Franciska, más néven Steinné, vagy ahogy Alvinczy
és Rezeda hívja, Jolán, az egyetlen pesti asszony, aki nem csalja meg az urát.
Jolán, a lánykereskedő. Nagyszerű szerep és remek megvalósítás.
– Hogy ki ez a Steinné? – mondja Bulla Elma. – Én is ezt kérdeztem
magamtól. Nyilván valami dzsentri lány, aki nyelveket beszél, hiszen a walesi
herceg is járt nála és az aligha tud magyarul? Amolyan
klasszikus értelemben vett hetéra, aki Alvinczyvel és
Rezedával is barátságot tud kötni, anélkül, hogy valakivel is valaha szerelmi
viszonyt folytatott volna.
– Hogyan született Bulla Elma tánca?
– A próbák idején volt Reinhardt
évfordulója. Akkoriban, mint egykori Reinhardt-felfedezettről,
rólam is kiderült, hogy a pályát táncosnőként kezdtem. Valahogy ugrottam egyet
a próbán, a rendező azt mondta, hogy ,,nem lehetne ide valami táncot kreálni?”
Én táncoltam, s mint a hályogkovács, csak ma kezdek lámpalázas lenni, amikor az
egyik kritikusom azt mondta, hogy hihetetlen, miként tudok hármat fordulni még
ma is. Azóta nem forgok.
Egyébként nem panaszkodhatom, hogy a színházam beskatulyáz; a
legkülönbözőbb szerepeket játszhatom, egyik sem amolyan „Bulla-szerep”, de mint
feladat, ez a Jolán is roppant érdekes.
Csupán
néhány percet van a színpadon, ő Steinné nyilvánosházának egyik lakója. Olyan,
mintha Toulouse-Lautrec festette volna.
– A három főszereplőn kívül itt ebben az előadásban tulajdonképpen a
komplex színház egy-egy kellékei vagyunk csupán. A Krúdy-hangulat egészéhez
azonban mindnyájan hozzájárulunk és ez jó érzés. Magam úgy, hogy valóban Toulouse-Lautrecet lapozgattam ehhez a néhány pillanathoz,
s képeitől kölcsönkértem három mozdulatot...
*
Krúdyt
játszani. Ez volt a tét. Megpróbáltuk néhány oldalról megközelíteni a
megvalósítást.
Lelkes Éva
(Film Színház Muzsika, 1968/49.
/december 7./ 6-7. p.)