Krúdy Gyula 25 esztendője

 

(A Világ tudósítójától.) Ódon romokhoz támaszkodik a kastély és a zöldzsalugáteres ablak mögül sápadt fénysugár árad ki a friss hajnalba, amely a Duna felől lepi meg a szigetet. A budai partról idehallatszik a kutyaugatás, ahogy az unatkozó házőrzők portáról-portára továbbadják egymásnak. Más minden csöndes. Nyugodt, mély álmukat alusszák a fák és a bokrok és a madarak, csak az író van ébren, aki a zsalugáter mögött a kéziratpapír fölé hajol és buzgón rója egymás alá a szabályos sorokat.

A kakukkos óra háromnegyed hármat jelez a falon és Krúdy Gyula mesél:

– Már egy órával ezelőtt fölkeltem, ilyenkor szeretek dolgozni. Hajnaltájt legnagyobb a csend...

 

A Pázmány-Egyesület alelnöke

 

Abbahagyja a munkát, a kezét az álla alá támasztja, úgy emlékezik:

– A lengyel határszélen jártam iskolába, a podolini kolostorban nevelkedtem. Bentlakó voltam és a legszigorúbb aszkéta-életet kellett élni, amíg el nem vittek a nyíregyházai protestáns gimnáziumba. Debrecenben voltam joghallgató és a Debreceni Ellenőr munkatársa. Onnan Nagyváradra kerültem, csak hónapokra.

– Itt Pesten Kaposi József katolikus lapjához jutottam. Magyar Szemle volt a címe, ebben jelent meg első regényem, az Ifjúság. Éppen 25 esztendeje... Legelső könyvemnek is ezt a címet adtam. Kaposi adta ki a hercegprimásság pénzén 1899-ben. Rajzok és elbeszélések voltak benne, 200 forintot kaptam az egészért. Rögtön el is költöttem, mint azóta minden pénzt. Ugyanekkor szerződést is kötöttek velem összes későbbi könyveimre.

– A Katolikus Körben felolvasást tartottam. „Történet a kis öregről”. Ez volt a novella címe, az érsek, a püspökök, a mágnások és az egész egybegyűlt közönség lelkes szeretettel hallgatták. A kis öreg egy csecsemő, akinek megszületése után csodájára járnak a testvérei, hogy milyen öreg... Tudniillik, minden egynapos gyerek öreg...

– A Pázmány Katolikus Írók és Hírlapírók Egyesülete választmányi tagjának választott és az első esztendőben helyettes alelnöke voltam...

Ebben a levegőben, ezek között az emberek között élt, az ő pénzükön táplálkozott és innen indult el útjára Krúdy Gyula, a magyar író.

 

A züllés lejtőjén haladtam...

 

Mosolyogva és jókedvűen adja elő, hogy nemsokára a Pesti Hírlap-ba kezdett írogatni.

– A Pesti Hírlap akkor nem volt olyan hitbuzgó lap, mint ma, hát barátaim és pártfogóim kifogásolni kezdték, hogy oda is dolgozom... De ez még nem volt minden, csak a kezdet-kezdete volt, mert mostantól a züllés lejtőjén haladtam lefelé. Katolikus pártfogóim nehezteltek és így a Pesti Napló, majd a Magyarország munkatársa lettem. Akkor még Inczédy László szerkesztette.

Tíz esztendő következett most az író életében, egy évtized, amely alatt nem történik semmi. Azaz nagyon is sok történik, csak éppen nem látják a nevét az újságcikkek alatt, nem olvassák a könyveit, mert – nem dolgozik. Így mondja el:

– Tíz esztendeig semmit sem csináltam. Az úgynevezett élet örömei foglalták le minden időmet. Részint ezért nem jutottam a munkához, részint mert nem méltányoltak az irodalomban. Az öregek miatt nem tudtam érvényesülni... Éppen tíz esztendeig tartott... Mikor újra kezdtem írni, első új regényem váratlanul nagy sikert aratott. Szindbád ifjúsága. Hatvany adta ki, s különösen a modern irodalom és a nyugatosok körében tetszett... Ettől kezdve újra megjött a kedvem az íráshoz és azóta állandóan dolgozom...

 

64 kötet regény és elbeszélés

 

Soha nem tartozott semmilyen irodalmi klikkhez. Élt magában, visszavonulva. Ha végigmegy a sziget útjain, vagy feltűnik az őszi lóversenyközönség soraiban, egy fejjel kimagaslik mindenki fölött. Olyan, mint a sudár nyárfa, amely kényeskedve hajlítja félre szélben a koronáját, mintha ezzel a fejtartással jelezné a rátartiságot, a szerénységet, a lovagiasságot és nemeslelkűséget, bátor férfiszívek elszánt dobbanását, kalandor hősök szerzetesi erényét és azt a véghetetlen nagy vágyat és örökös sóhajtásokat, melyek azért törnek fel a lélekből, hogy a szerelem boldogító érzéseit kutassák az egész világ minden messzi zugában. Ott, ahol még vasút se jár, csak a postakocsi dübörgő kerekei szántják föl az út porát és az özvegy vendéglősné nem utasítja vissza az ismeretlen látogató halk szavú, titkos udvarlását. A kocsis hajnalban befogja a lovakat, vidám csengő csilingel bele a párás reggelbe és minden elmúlik, szertefoszlik, köddé lesz, csak a szerelem örökös egyformasága marad és holnap másutt tűnik fel megint, más emberek között, más világban. Senki se veszi észre, csak az író, aki mindent lát.

– 64 kötet könyvem jelent meg Szindbád ifjúsága óta, – folytatja Krúdy a mesét. – A vörös postakocsi öt kiadást ért el, a Bukfenc is ötöt, Az Aranykéz-utcai szép napok hármat. Közben volt egy színdarabom, a Zoltánka. Vers egyetlen egy se...

– Most is folyton dolgozom. Két regényt írok egyszerre. Vak Béláról az Új Könyv-be és a másik egy lábatlan emberről szól, aki így kalandozza be Budapestet, láb nélkül, nyomorékon...

– Ma különben jó napom van. A bécsi Fischer Verlag felajánlott 10.000 korona előleget egy megírandó regényre. Örömmel elfogadtam...

 

Kun Béla milliós előlege

 

– Nem úgy, mint a Kun Béla egymilliós előlegét, – teszi hozzá. – Ott van róla a jegyzőkönyv a Petőfi-Társaságban. Akkor küldtem el, mikor bejelentettem nekik a kilépésemet, mert azt kérdezték, hogy mit csináltam a kommün alatt? Heltai, Kóbor és Osváth írták alá a jegyzőkönyvet, az van benne, hogy Kun Béla egymillió korona előleget ajánlott föl egy regényemért, ha támogatom benne a szovjetet, persze én nem fogadtam el... Arra hivatkozott Kun Béla, hogy Oroszországban Maxim Gorkij 10 milliót is kap egy regényért... Ilyen kommunista voltam én...

– Azóta persze üldözőbe vettek és nagyon sokszor megtámadtak. Négyessy és Császár Elemér többször kiírták rólam a Magyar Muzsa című lapban, hogy veszélyes kommunista voltam...

...Odakint már világított a nap. A Dunán fekete uszályhajók éles bőgéssel szántják a vizet. A fákon reggeli imájukba kezdtek a lármás madarak. Olyan édesen és buzgón jártatták hangszálaikat, hogy csupa boldogság volt hallgatni, nem is lehet leutánozni így írásbelileg.

Lestyán Sándor.

 

(Világ, 1921/207. /szeptember 18./ 5. p.)