A TeleVízió
műsoráról
Ha a Szindbád-film nem létezne, most Krúdy Gyula felfedeztetését ünnepelhetné a kritika a mozgókép
számára. A Szindbád azonban jelen van a szellemi hatóerők és értékek között,
s alighanem jó ideig minden megfilmesített Krúdy-művet hozzá kell mérni, még ha a filmművészet egyik szerényebb
lehetőségű műfajához, a tévéfilmhez tartozik is.
Horváth Z. Gergely, a Napraforgó című Krúdy-írás tévéváltozatának rendezője nem tagadta meg hűtlenül munkájában Huszárik Zoltán Krúdy-filmjének nyilvánvaló hatását. Jelenetről jelenetre elismerte, sőt vallotta, hogy
sokat, az átköltés lényegét tanulta a Szindbádtól.
De mert és tudott is önálló rendezői ösvényeket keresni, hogy minél
csorbítatlanabbul és ugyanakkor közérthetően jelenjék meg a képernyőn Krúdy sosem
volt és mégis valódi, különös világa. Krúdy prózájának
hangulatát tartotta fontosnak ő is átmenteni a vizuálisan megjelenő
Krúdy-regénybe. Az apró mozzanatok, tárgyak és mozdulatok varázslatos
atmoszférateremtésének főszerepet szánt a tévéfilmben. Másrészt hagyta élni a
gazdag képanyag mellett Krúdy virágzó-burjánzó hasonlatait, metaforáit — az
idegen nyelvű szereplők ajkán is.
Krúdy Gyuláról
régóta sejteni, újabban tapasztalni is, a világirodalom, de legalábbis az
európai irodalom áramába a legjobban illő magyar szépírók egyike. Csak a
nyelvi akadályokat kellene — ha lehetne — megszüntetni, hogy kontinensünkön
mások is érthessék és kedvelhessék, egyszerűbben és hálásabban talán, mint
hosszú évtizedeken át itthon.
Nem tudom, mit
jelent, jelent-e valamit egy olasz anyanyelvű ember számára, ha egy fiatal nőt
havasi gyopárhoz hasonlítanak? (Evelin legtalálóbb jellemzése ugyanis ez:
olyan ön, mint egy havasi gyopár...) Kérdéses, vajon van-e etimológiailag és
jelentéstartalmát tekintve is megfelelő párja más
nyelvekben annak a hibásan is okos becsmérlő titulusnak, amely a Napraforgó másik nőalakját
érte: „a lovarnő”? A három olasz főszereplő Carla Romanelli, Paola Pitagora és a Szirtes Ádám szinkronhangjával
tökéletes Mario Maranzana — láthatóan kitűnően értette Krúdy képekben és fondorlatokban bővelkedő
nyelvezetét és általa: sajátos világlátását. Különben nem tudták volna olyan
emlékezetesen kiváló hűséggel életre kelteni a könyvlapokon megrajzolt
alakokat.
A tévéfilm,
ellentétben a nagy Krúdy-játékfilmmel, a történet mindenki számára közérthető kibontására is ügyelt.
Aki
még soha nem olvasott semmit Krúdy Gyulától, a Napraforgót sem, az is megérthette
és megkedvelhette
ezt a bolondosan tragikus és mélabúsan komikus világot, amelyben a szép
nem igaz és az igaz nem szép, de mindkettő,
mindig szomorú.
A televízió nemigen
hagy mély emléket, másnapig maradót is ritkán. Pistoli,
Evelin és Maszkerádi azonban másnap is a nézővel maradt Krúdy Gyula képernyőn keresztül is ható
írói bűvöletére és Horváth Z. Gergely művészi rendezése jóvoltából.
[...]
Lőcsei
Gabriella
(Magyar Nemzet, 1976/5. /január 7./ 4. p.)