A TeleVízió műsoráról

 

Napraforgó

 

Ha a Szindbád-film nem lé­tezne, most Krúdy Gyula fel­fedeztetését ünnepelhetné a kritika a mozgókép számára. A Szindbád azonban jelen van a szellemi hatóerők és értékek között, s alighanem jó ideig minden megfilmesített Krúdy-művet hozzá kell mér­ni, még ha a filmművészet egyik szerényebb lehetőségű műfajához, a tévéfilmhez tar­tozik is.

Horváth Z. Gergely, a Nap­raforgó című Krúdy-írás tévéváltozatának rendezője nem tagadta meg hűtlenül munká­jában Huszárik Zoltán Krúdy-filmjének nyilvánvaló hatását. Jelenetről jelenetre elismerte, sőt vallotta, hogy sokat, az átköltés lényegét tanulta a Szindbádtól. De mert és tu­dott is önálló rendezői ösvé­nyeket keresni, hogy minél csorbítatlanabbul és ugyan­akkor közérthetően jelenjék meg a képernyőn Krúdy so­sem volt és mégis valódi, kü­lönös világa. Krúdy prózájá­nak hangulatát tartotta fon­tosnak ő is átmenteni a vizuá­lisan megjelenő Krúdy-regénybe. Az apró mozzanatok, tárgyak és mozdulatok va­rázslatos atmoszférateremté­sének főszerepet szánt a tévéfilmben. Másrészt hagyta élni a gazdag képanyag mellett Krúdy virágzó-burjánzó ha­sonlatait, metaforáit — az idegen nyelvű szereplők ajkán is.

Krúdy Gyuláról régóta sej­teni, újabban tapasztalni is, a világirodalom, de legalábbis az európai irodalom áramába a legjobban illő magyar szép­írók egyike. Csak a nyelvi akadályokat kellene — ha le­hetne — megszüntetni, hogy kontinensünkön mások is érthessék és kedvelhessék, egyszerűbben és hálásabban talán, mint hosszú évtizede­ken át itthon.

Nem tudom, mit jelent, jelent-e valamit egy olasz anya­nyelvű ember számára, ha egy fiatal nőt havasi gyopárhoz hasonlítanak? (Evelin legtalá­lóbb jellemzése ugyanis ez: olyan ön, mint egy havasi gyopár...) Kérdéses, vajon van-e etimológiailag és jelen­téstartalmát tekintve is meg­felelő párja más nyelvekben annak a hibásan is okos becs­mérlő titulusnak, amely a Napraforgó másik nőalakját érte: „a lovarnő”? A három olasz főszereplő Carla Ro­manelli, Paola Pitagora és a Szirtes Ádám szinkronhangjá­val tökéletes Mario Maranzana — láthatóan kitűnően ér­tette Krúdy képekben és fon­dorlatokban bővelkedő nyel­vezetét és általa: sajátos világ­látását. Különben nem tudták volna olyan emlékezetesen kiváló hűséggel életre kelteni a könyvlapokon megrajzolt alakokat.

A tévéfilm, ellentétben a nagy Krúdy-játékfilmmel, a történet mindenki számára közérthető kibontására is ügyelt. Aki még soha nem ol­vasott semmit Krúdy Gyulától, a Napraforgót sem, az is meg­érthette és megkedvelhette ezt a bolondosan tragikus és mélabúsan komikus világot, amelyben a szép nem igaz és az igaz nem szép, de mindket­tő, mindig szomorú.

A televízió nemigen hagy mély emléket, másnapig mara­dót is ritkán. Pistoli, Evelin és Maszkerádi azonban más­nap is a nézővel maradt Krúdy Gyula képernyőn ke­resztül is ható írói bűvöletére és Horváth Z. Gergely művé­szi rendezése jóvoltából.

[...]

Lőcsei Gabriella

 

(Magyar Nemzet, 1976/5. /január 7./ 4. p.)