„Pénzt akart keresni és remekműveket alkotott”
— mondja róla Szerb Antal.
Krúdy,
Jókai után a legtöbbet dolgozó magyar író.
A mai
napig 312 kötete jelent meg, beleértve természetesen a többszöri kiadásokat is.
És ki tudja, hány kötetre való írása hever még kiadatlanul régi újságok sárguló
lapjain. Kozocsa Sándor bibliográfus, a nagy
Krúdy-rajongó máris két kötetre való anyagot gyűjtött össze belőlük.
Hozzávetőleges számítás szerint háromezer elbeszélés, megszámlálhatatlan cikk,
sőt, kényszerűségből olykor ponyva is került ki a tolla alól.
Hogyan
tudta mindezt megírni mozgalmas és látványos élete során? A hajnali órákban
telepszik íróasztala mellé. Hosszan, tűnődve készül az íráshoz. Finom és
hosszúkás ujjal gyengéd ragaszkodással fonódnak a vaskos tollszárra. Aztán írni
kezd ...
„Reggel
apám rakja a betűket egymás mellé, mint szorgalmas kőműves a tégláikat” — írja
róla a lánya, Krúdy Mária.
Írás
közben nem érez fáradtságot, nem hiányzik senki. Órákon keresztül ír, csak néha
áll meg írás közben, hogy görcsbe merevedett ujjait kiegyengesse, és
cigarettára gyújtson. Sokszor kifogy a lila tinta, elfogy a füstölnivaló, ha
olykor déli harangszóig tart a munkája. Apró gyöngybetűi sűrűn sorakoznak
egymás mellé. Jegyzeteket nem használ.
Oldalakat
ír tele egyetlen törlés nélkül. Volt úgy, hogy 100 oldalon keresztül nem
kellett semmit sem javítania a megírt szövegen.
Tizennégy
évig a Margitsziget lakója. Talán ez az időszak volt számára a legtermékenyebb.
Kárpáti Aurél veszi észre gyakori sétái során, hogy Krúdy szobájából sokszor
késő éjszaka is kiszűrődik a világosság. „A világos szoba ölén, ördög motollája
szőtte a csodálatos szőttest, csillogó aranyfonalakból.”
Rendszertelen életmódja, kocsmai éjszakázásai igazolásaképpen írja a feleségének :
„Nekem
naponta szükségem van 2—3 órás magányra, amikor gondolkozom. Ezért élek még,
ezért nem haltam meg, mert mindennap egyedül voltam egy darabig.”
A
nyilvánosság felé pedig ezt hirdeti:
„Nem
hősiesség, talán inkább születési hibából maradt gőgösség kell hozzá, hogy az
író napjainkban is ragaszkodjon függetlenségéhez, kénye-kedve szerint beosztott
idejéhez ... az íróasztal felett való tűnődéshez.”
Élete vége
felé betegségek gyötrik, megaláztatások érik, és megoldhatatlan anyagi gondok között
vergődik. Letörten, elhagyatottan is sokat ír, de írásait elhelyezni alig
tudja. Szobájában nem ég a villany, mert tartozása miatt kikapcsolják az
áramot.
„Talán
mindenütt voltam. Bálban és temetésen. Erdőben és vízparton. Bűnben és
erényben. Most elfáradtam ...”
A hajnali
órákban éri utol a halál.
Marék
Antal
(Könyvvilág, 1972/4. /április/ 14. p.)