Mécs László versei

[…]

AZ UTOLSÓ POSTAKOCSI

Krúdy Gyula emlékének

Ősz-vég. Jön, jön a Tél. Szegény

kis kikirics szűz félsszel int.

Szindbád, te örök vőlegény,

nézd, virág-menetrend szerint

megjött az utolsó kicsi

sóhaj-vivő postakocsi.

Be más volt a pólyásbaba-

mosolyú hóvirág-fogat,

más az ibolyák fogata

s máskép hozott-vitt titkokat

a rózsák vagy a pipacsok

batárja, melyből tűz csapott.

Míg jöttek s eltűntek tova,

álmodtál özvegy vőlegény,

s nem mentél vélük sehova!

Féllábbal már a Tél jegén,

siess, sóhajts, vallj vén csacsi:

ez a végső virágkocsi!

Sóhajtva vall: „Szeretni jó:

míg a Halál kaszája int,

csodálni az ősszel nyíló

lilácska agglegényi csínyt

s szerenádozni idegek

hárfáján néki rács megett.

Csók nélkül szerettetni jobb!

A szeretet szent mágia,

melytől hőssé tud válni Jób,

a szenvedések férfia,

ha rárajongják hű szemek

a jókat, mik már nincsenek!”

Sóhaj-levéllel így üzen

Szindbád, — aztán még egyszer int

a lila Látomás szüzen

s a virág-menetrend szerint

eltűnik. Ő áll s álmodó

hóember lesz, míg hull a hó.

(Vigilia, 1969/11. /november/ 740. p.)