Szindbád látogatása
|
Janovits István rajza |
Krúdy Gyula úr nyugodt
mozdulattal süllyesztette a zsebébe a Mennyei Könyvkiadónál most árnyék-világot
látott regényének tiszteletdíját és kegyes fejbiccentéssel köszönve elhagyta a kiadó felhőépületét. A kapunál a portás
mélyen meghajolt Gyula úr előtt s sapkalevéve várta
a nektárravalót.
— Rendeljen egy
szelídjárású postakocsit! Szabadságra utazom — utasította az író a kapu őrét és elgondolkozva nézegette a tejút felett gomolygó
fellegeket.
A mennyei postakocsi
gyorsan haladt Buda felé. Gyula úr, szokásától eltérően, nem állította le az
országúti csárdáknál, mert némi előítéletei voltak a tejúti vendéglőket
illetően. Így is késő este lett, mire beértek a kivilágított városba.
— Odafenn
is bevezethetnék ezt az ostornyélvilágítást — gondolta
magában az író, miközben keresztül hajtatott a körutakon.
— Persze, nem fér bele az ötéges
tervbe, mert Őszentsége miniszterei csillagokra, ekliptikákra és más csillogó
haszontalanságokra költik a Mennyek Országának bevételeit — és
az isten pénze sem elég nekik! ...
Az óbudai halászkert előtt állt meg az
álom-postakocsi. Gyula úr keresztül sétált az ivón s leült az étterem egyik
üres sarokasztalánál. Kezébe vette az étlapot s szeme megelégedéssel futott
végig a régi, kedvelt ételek, italok nevén.
— Igen,
itt nem változott semmi! — állapította meg jókedvűen és önelégülten,
miközben megrendelte vacsoráját. Derűje csakhamar komoly, ünnepélyes örömmé
kerekedett, amikor szájában érezte az oly régóta áhított, drága étkek s
szomjoltó nedűk ízeit. Szívetmámorító
boldogság áradt szét egész testében.
— Igen, ez az én városom! —- suttogta maga elé Szindbád s könnyeket csalt szemébe a gyönyörű érzés, hogy hazaérkezett.
Éjféltájt városnézésre és feketéket inni indult Szindbád, a most már mennyei hajós.
Benézett a régi New York kávéházba, majd az újjávarázsolt Abbáziába, míg végül
is Budapest új színfoltjánál, a mennyei fényekben tündöklő Berlin kávéházban
kötött ki. Bár a bejáratnál kinn függött a »Megtelt« tábla, az egyenruhás ajtónálló
meglátva a diplomáciai rendszámot viselő mennyei postakocsit, utat engedett
Krúdy író úrnak. Az
étterem
és kávéház teli lévén, Szindbádunk
betért a bárhelyiségbe, ahol is egy dupla partján iszogatta a hamisítatlan
berlini harmónika-muzsikát...
Hajnalodott,
amikor Szindbád, a hajós mély sóhajtással beszállt a
mennyei postakocsiba. Fázósan behúzódott az ülés sarkába és kiadta az
utasítást a bakon szunyókáló kocsisnak, hogy hajtasson vissza Felhő
birodalomba!
A kocsis megemelte ósdi
kürtőkalapját, jelezve, hogy megértette a parancsot. Aztán nem mozdult, nem
nyúlt gyeplő, ostornyél után, csak ült s csendben odaszólt a lovaknak:
—
Indíts!
S az időből kivénült paripák
lehajtott fejjel lépegetni kezdtek. A körutak gránitkockáin ütemesen koccantak
a lópaták lépésesőinek kemény cseppjei. A régismert
hangokat álmosan itták fel az öreg körúti házak...
NAGY GYULA
(Ország-Világ, 1960/51.
/december 21./ 15. p.)