A novellák elemzése az
elfogadás-elutasítás dimenzióban
[…]
Krúdy: UTOLSÓ SZIVAR AZ ARABS SZÜRKÉNÉL
Ezt a novellát a vázolt rendszerben a szatíra műfajcsoportjában lehet elhelyezni,
noha külső formájában nem rendelkezik a szatíra legfeltűnőbb ismérveivel.
Belső lényege teszi azzá. Rendelkezik ugyanis a szatirikus hatás legalapvetőbb
vonásával, amelyet Lukács György úgy fogalmaz meg, hogy az író az illető
társadalmi állapotot, rendszert, osztályt már azáltal jellemzi, hogy benne
ilyesmi egyáltalán lehetséges. Milyen társadalom az, amelyben egy újságíróra
kimondják a halálos ítéletet, mert bírálni merte az urak fellegvárát, a
Kaszinót? Krúdy ugyan maga nem válaszol a kérdésre (nem mondja ki például, hogy
ilyesmi csak egy antihumánus, antidemokratikus
társadalomban lehetséges), „csupán” az ezredes párbajelőtti órájáról tudósít.
Mégis egyértelműen a „No” típusba sorolhatjuk a novellát.
Egy látszólag hétköznapi történetet mesél el az írd, amiben
azonban éles ítélet van: az ésszerűség látszatában fellépő ésszerűtlenséget
leplezi le. Ezért nevezhetjük joggal szatírának és ebben van társadalmi
haszna: mert ha a hibákat ugyan nem is, az ésszerűség látszatát mégis
megsemmisíti, s ezzel döbbent rá a társadalmi ésszerűtlenségre.
A szatirikus ábrázolásmód egyik középponti problémája a
pozitív és negatív értékek, helyzetek, szereplők aránya. Mivel alapjellege
valaminek a tagadása, általában negatív tényezőkkel dolgozik (ami persze nem
zárja ki per absolute a pozitív hősök jelenlétét, de
a pozitív eszmény igenlése csak mint szükségszerű előfeltétel szerepelhet).
A Krúdy-novella igazi pozitív értékek nélkül valónak
mutatja be az ábrázolt világot. E negatív hatást a tárgy és a szereplők
megválasztásán túl hangnemével és ábrázolásmódjával éri el. Módszerét itt távolító technikának nevezhetjük.
Az elemzésekben sok szó esett már az evés és az étel
szerepéről Krúdy műveiben. Itt nyilvánvalóan a távolítást szolgálja. Két
ellentétes dolgot kapcsol össze: az evést (illetve az éhséget) és a párbajt. A
két tényező korántsem egyenrangú. Minden mondatra, amelyben az ezredes a párbajjal
és az újságíróval foglalkozik, vagy lelkiismeretfurdalásának
adja át magát, tíz mondat evés válaszol. Ezzel a lényeges emberi érzések
jelentősége lecsökken. Sőt még fokozza is a hatást azzal, hogy a hangsúlyt a
semleges értékekre irányítja, a magasabbakat röviden elintézi.
Az ezredes alakjában mellőz minden érzelmet. Egyedül az
idegen alakjának rajzához társul némi érzelmi felhang egy villanásnyira. Ő az
egyetlen figura, akit nem szatirikus felsőbbséggel, hanem romantikus, együttérző iróniával ábrázol.
Persze nem hiányzik az érzelem a novellából, csak éppen áttolódik a tárgyakra, főleg az ételekre. Olyan aprólékos
szeretettel írja le a tepertő, a zöldpaprika, a húsok, a sör ízeit, amilyen
szeretetet ember nem kap a novellában. Amikor beszélteti szereplőit, a hangsúly
akkor is a tárgyak plasztikus leírására tolódik és elfedi az érzelmi
vonatkozásokat. Ráadásul a figyelmet a viselkedés külső megnyilvánulásaira
irányítja, a belső lélektani dimenzió annál kevésbé érdekli, minél fontosabb
ügyről van szó. Mindennek nem az az oka, hogy Krúdy szeretett enni és értett
az ételekhez, hanem hogy bemutassa az ábrázolt életanyag nevetséges
kicsinyességét, igazi értékekben való szűkölködését. A tárgyias világ expanzív
teljessége itt bizonyos mértékig már ugyanazt a szerepet játssza, mint a
későbbi Új regényben.
Krúdy kétszeresen megfordított világot ábrázol. Az ezredes
abbéli igyekezetében, hogy mindenben hasonlatos legyen az újságíróhoz,
groteszk módon túljátssza a leereszkedést. Hasonló ugyan nem lesz, de azt eléri,
hogy az Arabs Szürkében megfordul a világ: a kocsma „társadalma” kerekedik
felül, s a végén még ők ereszkednek le, kioktatva a Magyar Kaszinó tagját. A
novella vége már csak pontot tesz az egészre; az egykor elegáns, magabiztos
urat azután lövik le, hogy a vendéglőben erkölcsi halálának tanúi lehettünk.
Mindezzel talán azt is sikerült jellemezni, hogy a
társadalom iránti negatív állásfoglalás mennyire nem pusztán ideologikus
szinten jelentkezik, hanem műfaji, stílusbeli, szerkezeti sajátosságok egész apparátusát
mozgatja. Krúdy elutasító magatartását egyetlen nyíltan kimondott szó sem
tartalmazza, mégis benne van a mű egész szövetében. Indokolt tehát, hogy az
irodalmi művet a társadalmi magatartás szempontjai szerint elemezzük.
Összefoglalásul vizsgálataink alapján némi kiegészítést
szeretnénk hozzáfűzni Burke kategóriarendszeréhez. Az
elfogadás vagy elutasítás valóban nem külső jegyekben nyilvánul meg; sok
esetben a látványos elutasítás, „lázadás” például valójában az adott helyzet
elfogadását jelentheti. (Burke Marinetti
példáját említi, akinek látványosan meghirdetett „nem”-je
az alapvető „igen” szentimentális leplének bizonyult.)
Elemzésünkben mi az elutasítás egy sajátos jegyét, az érték problémáját emeltük ki. Ezáltal a
következő típusokhoz jutottunk:
A
mű ábrázolhatja az ál-értékek valóságos értéktelenségét, ekkor beszélhetünk szatíráról;
ábrázolhatja
az igazi értékek elérhetetlenségét, semmis, abszurd voltát, ekkor groteszkről, vagy abszurdról
van szó;
bemutathatja
az értékek pusztulását, ekkor alakul ki a homeopatikus vagy allopatikus
elégia;
végül
állíthatja azt, hogy az érték csak torz formában jelenhet meg, ekkor jön létre
a burleszk.
Teljes ez a kategóriarendszer? Úgy vélem nem. Különösen
hiányzik belőle az elutasításnak az a formája, amely nem csupán tagad, hanem
oda is áll valamelyik létrejövő új mellé. Ennek a típusnak az elemzéséhez
azonban más novellák szükségesek, ez pedig majd egy másik konferenciára
tartozhat.
(A novellaelemzés új módszerei. (A szegedi novellaelemző
konferencia anyaga. 1970. április 9-11.) Szerk. Hankiss
Elemér.
Bp. 1971, Akadémiai Kiadó. 5-10. p.)