A novellák elemzése az elfogadás-elutasítás dimenzióban

[…]

Krúdy: UTOLSÓ SZIVAR AZ ARABS SZÜRKÉNÉL

Ezt a novellát a vázolt rendszerben a szatíra műfajcsoportjában lehet el­helyezni, noha külső formájában nem rendelkezik a szatíra legfeltűnőbb ismérvei­vel. Belső lényege teszi azzá. Rendelkezik ugyanis a szatirikus hatás legalapve­tőbb vonásával, amelyet Lukács György úgy fogalmaz meg, hogy az író az illető társadalmi állapotot, rendszert, osztályt már azáltal jellemzi, hogy benne ilyesmi egyáltalán lehetséges. Milyen társadalom az, amelyben egy újságíróra kimondják a halálos ítéletet, mert bírálni merte az urak fellegvárát, a Kaszinót? Krúdy ugyan maga nem válaszol a kérdésre (nem mondja ki például, hogy ilyesmi csak egy antihumánus, antidemokratikus társadalomban lehetséges), „csupán” az ezredes párbajelőtti órájáról tudósít. Mégis egyértelműen a „No” típusba sorolhatjuk a novellát.

Egy látszólag hétköznapi történetet mesél el az írd, amiben azonban éles ítélet van: az ésszerűség látszatában fellépő ésszerűtlenséget leplezi le. Ezért nevezhet­jük joggal szatírának és ebben van társadalmi haszna: mert ha a hibákat ugyan nem is, az ésszerűség látszatát mégis megsemmisíti, s ezzel döbbent rá a társadalmi ésszerűtlenségre.

A szatirikus ábrázolásmód egyik középponti problémája a pozitív és negatív értékek, helyzetek, szereplők aránya. Mivel alapjellege valaminek a tagadása, általában negatív tényezőkkel dolgozik (ami persze nem zárja ki per absolute a pozitív hősök jelenlétét, de a pozitív eszmény igenlése csak mint szükségszerű elő­feltétel szerepelhet).

A Krúdy-novella igazi pozitív értékek nélkül valónak mutatja be az ábrázolt világot. E negatív hatást a tárgy és a szereplők megválasztásán túl hangnemével és ábrázolásmódjával éri el. Módszerét itt távolító technikának nevezhet­jük.

Az elemzésekben sok szó esett már az evés és az étel szerepéről Krúdy művei­ben. Itt nyilvánvalóan a távolítást szolgálja. Két ellentétes dolgot kapcsol össze: az evést (illetve az éhséget) és a párbajt. A két tényező korántsem egyenrangú. Minden mondatra, amelyben az ezredes a párbajjal és az újságíróval foglalkozik, vagy lelkiismeretfurdalásának adja át magát, tíz mondat evés válaszol. Ezzel a lényeges emberi érzések jelentősége lecsökken. Sőt még fokozza is a hatást azzal, hogy a hangsúlyt a semleges értékekre irányítja, a magasabbakat röviden elintézi.

Az ezredes alakjában mellőz minden érzelmet. Egyedül az idegen alakjának rajzá­hoz társul némi érzelmi felhang egy villanásnyira. Ő az egyetlen figura, akit nem szatirikus felsőbbséggel, hanem romantikus, együttérző iróniával ábrázol.

Persze nem hiányzik az érzelem a novellából, csak éppen áttolódik a tárgyakra, főleg az ételekre. Olyan aprólékos szeretettel írja le a tepertő, a zöldpaprika, a húsok, a sör ízeit, amilyen szeretetet ember nem kap a novellában. Amikor beszélteti szereplőit, a hangsúly akkor is a tárgyak plasztikus leírására tolódik és elfedi az érzelmi vonatkozásokat. Ráadásul a figyelmet a viselkedés külső megnyilvánulásaira irányítja, a belső lélektani dimenzió annál kevésbé érdek­li, minél fontosabb ügyről van szó. Mindennek nem az az oka, hogy Krúdy szere­tett enni és értett az ételekhez, hanem hogy bemutassa az ábrázolt életanyag nevet­séges kicsinyességét, igazi értékekben való szűkölködését. A tárgyias világ expanzív teljessége itt bizonyos mértékig már ugyanazt a szerepet játssza, mint a későbbi Új regényben.

Krúdy kétszeresen megfordított világot ábrázol. Az ezredes abbéli igyekezeté­ben, hogy mindenben hasonlatos legyen az újságíróhoz, groteszk módon túljátssza a leereszkedést. Hasonló ugyan nem lesz, de azt eléri, hogy az Arabs Szürkében megfordul a világ: a kocsma „társadalma” kerekedik felül, s a végén még ők eresz­kednek le, kioktatva a Magyar Kaszinó tagját. A novella vége már csak pontot tesz az egészre; az egykor elegáns, magabiztos urat azután lövik le, hogy a ven­déglőben erkölcsi halálának tanúi lehettünk.

Mindezzel talán azt is sikerült jellemezni, hogy a társadalom iránti negatív állásfoglalás mennyire nem pusztán ideologikus szinten jelentkezik, hanem műfaji, stílusbeli, szerkezeti sajátosságok egész apparátusát mozgatja. Krúdy elutasító magatartását egyetlen nyíltan kimondott szó sem tartalmazza, mégis benne van a mű egész szövetében. Indokolt tehát, hogy az irodalmi művet a társadalmi maga­tartás szempontjai szerint elemezzük.

Összefoglalásul vizsgálataink alapján némi kiegészítést szeretnénk hozzáfűzni Burke kategóriarendszeréhez. Az elfogadás vagy elutasítás valóban nem külső je­gyekben nyilvánul meg; sok esetben a látványos elutasítás, „lázadás” például való­jában az adott helyzet elfogadását jelentheti. (Burke Marinetti példáját említi, akinek látványosan meghirdetett „nem”-je az alapvető „igen” szentimentális leplé­nek bizonyult.)

Elemzésünkben mi az elutasítás egy sajátos jegyét, az érték problémáját emeltük ki. Ezáltal a következő típusokhoz jutottunk:

A mű ábrázolhatja az ál-értékek valóságos értéktelenségét, ekkor beszélhetünk szatíráról;

ábrázolhatja az igazi értékek elérhetetlenségét, semmis, abszurd voltát, ekkor groteszkről, vagy abszurdról van szó;

bemutathatja az értékek pusztulását, ekkor alakul ki a homeopatikus vagy allopatikus elégia;

végül állíthatja azt, hogy az érték csak torz formában jelenhet meg, ekkor jön létre a burleszk.

 

Teljes ez a kategóriarendszer? Úgy vélem nem. Különösen hiányzik belőle az elutasításnak az a formája, amely nem csupán tagad, hanem oda is áll valamelyik létrejövő új mellé. Ennek a típusnak az elemzéséhez azonban más novellák szükségesek, ez pedig majd egy másik konferenciára tartozhat.

 

(A novellaelemzés új módszerei. (A szegedi novellaelemző konferencia anyaga. 1970. április 9-11.) Szerk. Hankiss Elemér.
Bp. 1971, Akadémiai Kiadó. 5-10. p.)