szigeti séták.

Krúdy Gyula margitszigeti folyóiratáról.

Sárga ház a fák között, – ez a neve a Vén kópé című regényben. Emeletes lak a Duna mentében, – Krúdy Gyula e néven is szerepelteti egy elbeszélése címében azt az ódon kertilakot, amely a Margitsziget közepe táján repkénnyel sűrűn benőtt magas romfalhoz támaszkodott. A nyaralót a Szépitményi bizottság elnöke, József nádorispán 1797-ben emeltette a Ferenc-rendű minorita kanonokok Mihály arkangyalról nevezett apátságának és Szent Klára templomának romjain. A palatinusherceg budai kőmívesei az építkezéshez a középkori romladék köveit is felhasználták, de itt-ott meghagyták a feltárt ölnyi vastag alapfalakat, meghagyták továbbá a templomhomlokzat csúcsíves maradványát. A kor ízlésének megfelelően az egyemeletes „kéjlakot” a magas fákon túlérő templomromhoz tapasztották.

Kastély, – így is nevezte Krúdy a Schönbrunn-sárga épületet, holott Hét bagoly című regényében Józsiás úr személyében csak emeleti ablakait látta „kastélyos” nagyméretűnek. Kastély, – mégis így emlegette a nagy író, mert szerte a hazában mindenki e néven ismerte ezt az egykori főhercegi kertilakot. Kastély, – róla írta és szerényen K betűvel jelölte a Szigeti séták 1921 július 30.-án megjelent 2. számában Régi házak meséi című beszélyében az alant idézett sorokat.

„A szigeti házak öregapja. – Láttad őt már téli ködben, amikor deres fedelével messzire bámul homályba borult, kopasz fák közül, mint egy WalterScott-regénybeli ó-kastély? – Láttad őt késő ősszel, amikor a száraz falevelek olyan forgótáncot járnak udvarán, mint ódon templomnak léghuzamos sarkaiban szokták, mintha még mindig azt hinnék a Szent-János-fák, hogy vörös barátok laknak a házban? – Megnézted őt korai tavasszal, amikor a hó elolvadt udvaráról, bokrai között gyengéd kis virágok nyújtogatják fejüket, mint gyengéd emlékezések az öreg ház történetéből? Húsvét hetében, amikor a bozótban a szürke fülemülék próbálgatják hangjaikat, hogy készen legyenek hangversenyükkel a feltámadás ünnepére? Májusban, amikor orgonák kékségében büszkélkednek az ódon sárga falak? Nyáridőben midőn zöld zsalugátereivel, álmatag lombjaival, hosszú csendjével a régi ház régi uraságaira emlékszik, akiknek nem volt egyéb dolguk, mint a nyarat pihenésre és fürdőzésre használni?

Eljött a nap, amikor a nádorispán második örökösének suite-je már nem tartotta elég kényelmesnek, korszerűnek, mutatósnak, a tulajdonos rangjához illőnek a vén sárga házat. Egyre ritkábban laktak benne. Midőn a főhercegi család a múlt század utolján végleg elköltözött belőle, a felügyelőség ódon bútorokkal többé-kevésbé berendezett, kisebb-nagyobb lakásokra osztotta az elhagyott házat. A lakásokat többnyire nyaraló pestiek vették bérbe. Bár a nagy szobák télen csak nehezen voltak fűthetők, azért mindig akadt valaki, aki a csend és nyugalom kedvéért a kényelemről lemondva, a telet is ott töltötte a sárga öreg épületben, melynek falán márványkéz mutatta az 1838-as árvíz magasságát. Volt mindig oly valaki is, aki a lázas pesti élet, a szerelmi gyötrelem, a gonosz sors, vagy más kínzó bánat miatt menekült ide valamelyik lakásba, hogy télen-nyáron visszavonultságban ott éldegéljen. Akadtak továbbá olyanok, akik az öles falak között titkos találkozásaik lebonyolítására tartottak lakást maguknak, vagy szerelmes párok, akik féltett titkukkal, boldogságukkal bújtak el ide az irigy és gonosz világ elől. Idővel sok fura szerzet is megfordult az egykori nádori kertilakban. Volt, aki tánciskolát tartott benne, volt, aki vívóiskolát, mert az emelet szokatlanul magas ás tágas termeiben sokáig divat volt kardpárbajt vívni. Egy időben különösen csodadoktorok kedvelték a régi házat, talán azért, mert látogatóik a hátsó csigalépcsőn minden feltűnés nélkül hághattak fel az elhagyatott udvarról hozzájuk az emeletre.

Krúdy Gyula majdnem hat év alatt kevés megszakítással felváltva végiglakta a Kis- és Nagyszállodát és az alsó- és felső sziget vidékies külsejű bérvilláinak kiadó bútorozott szobáit. Végre 1920 koratavaszán második nejével, Váradi Zsuzsikával beköltözött a nádorfőherceg egykori nyárilakának vastag falai közé. Ott, a három tágas szobából álló emeleti lakrészében a nagy író családi fészket rakott.

Ha Krúdy Gyula letéve a tollat, kinézett a „kastélyos” ablakon, látta azt a viharvert öreg boglárfát, azt a sok elemi csapás között a nagy árvizet is elszenvedett hatalmas platánfát, amelyet állítólag maga a palatinusfőherceg ültetett egykoron. Krúdy minden tavasszal aggódva leste, kihajt-e még a vén fa... Ablakából még néhány évig a lóvonatú vasutat is láthatta. Az épület előtt$ körülbelül ott, ahol most az autóút vezet, haladt el majd hatvan évig a lóvonat. Az alsó vendéglő és az alsó gőzhajóállomás közeléből kitérőkkel ellátott egyetlen sínpár vezetett a fejedelmi tölgyek, tarkalevelű boglárfák, ezüst törzsökű topolyák és terebélyes hársak lombsátora által képzett árnyékban, mint valami alagútban a felső hajó kikötő közeléig, Ybl Miklós remekművéig, a pompás Margitfürdőig. Az ernyős és függönyös kocsit egy kis ló vontatta mindig lassan és kényelmesen, hiszen akkoriban a Margitszigeten senki sem sietett. Ez volt létesítésekor, 1871-ben az első és 1927-ben, megszüntetése évében az utolsó lóvasút Európában.

A „sárga ház a fák között”, az „emeletes lak a Duna mentében” a „kastély”, a „szigeti házak öregapja” a második világháború bombazáporában pusztult el; kevés romladék épületmaradvánnyal csupán az a középkori romfal áll még, amelyhez az egykori nádori kertilak régen támaszkodott. A templomrom falán érctábla felirata arról tudósítja a járókelőt: Krúdy Gyula ezen a helyen élt és irt egy évtizeden át. Az emléktáblát a Hazafias népfront XIII. kerületi bizottsága helyezte el 1958-ban, a nagy író születésének nyolcvanadik évfordulóján.

Az emléktábla leleplezésekor az időközben elhunyt ifjabb Krúdy Gyula megmutatta annak az ablaknak a helyét, amely mögött atyja, írásközben néha elmerengve, falatozva, iszogatva oly gyakran hosszan rótta apróbetűs, lilatintás sorait. Korábban már Hargitay István, a hű kísérő, a kitartó cimbora, a Huszár és Garabonciás is megemlékezett arról a bizonyos zöldzsalus ablakról. „A zsalugáter, amely az elhagyott szülőföld és egy régi ház felejthetetlen hangulatát varázsolta vissza, nemcsak a napvilággal takarékoskodott, hanem gondos őrzője volt egy-egy sonkacsontnak is, amelyen még bőségesen találtatott a szentesi csillagos bicska jóízű faragni valót, továbbá egész vagy fél rozskenyérnek s annak a sötétzöld üvegnek, amely hasonlatos volt a bibliabeli özvegyasszony olajos korsójához, mert nem volt olyan reménytelen nap, ami felett ez az üveg ne diadalmaskodott volna. Amint ez a készlet az ablak közül az asztalra került, az engedelmesen rohanó toll udvariasan visszavonult a teleirt többrendbeli árkussal együtt, mint aki jó iskolába járt és tudja, hogyan kell viselkednie. Ilyenkor eltűntek az állandó vendégek és a nélkülözhetetlen pajtások is, akik álomban és valóságban egyaránt elmulattatták az előkelő házigazdát. De azért, csak úgy félszemmel, az utolsó papírlapra pillantott és a számozás vigasztaló könnyedséggel örvendeztette meg. A legfelső árkuson levő szám azt mutatta, hogy az elkészült kézirat túlságosan is kielégíti valamelyik szerkesztőt, akinek Szücs pátri hosszadalmas és különös ebédje leírását megígérte.” Kárpáti Aurél is felnézett valamikor arra az ablakra. Ezért írta Krúdy Gyula pályakezdésének huszonötödik évfordulóján közzétett cikkében a következő sorokat. „...Ott lakik a Nyulak szigetén, egy vén kúria öles falai között, amelyiknek padlója valamikor főhercegek léptei alatt csikorgott. Nyilván ördöge van – rejtélyes Hartwig, – aki téli éjszakákon, a kürtőn keresztül sugdos fülébe furcsa történeteket, rég elment emberekről – míg tolla a hunyorgó lámpa világa mellett szaporán fut a fehér papíron rákéklő hajnalig. Szomszédjában lakva, hányszor szelte át magányos utamat, késő éjjeleken, az ablakból kihulló, rózsaszín fénysáv. A megfagyott fák összekocódó ágai pengtek, mint a triangulum s benne, a világos szoba öblén, ördög motollája szőtte a csudálatos szőttest, csillogó aranyfonalakból. Ilyenkor sokasodtak nagyszerű írásai. Vagy ködös, végeérhetetlen novemberi délutánokon, mikor hajók vontatott tülökszava zengette a Duna némaságát.”

Kastély, – én azt hiszem, kezdettől fogva arra rendeltetett ez a regényes épület, hogy valamikor nagy költőnek adjon hajlékot. Tényleg,

Krúdy Gyula életének talán legtermékenyebb évtizedét töltötte benne. Hargitay Pista kétszer is írt Krúdy nappali munkabeosztásáról, máskor azonban ő is megerősítette, hogy a rózsaujjú hajnal bizony sokszor lepte meg írásközben Gyula urat, aki megfigyelhette, hogy a császárfürdői István (Marczibányi) kápolna, valamint az újlaki templom és az óbudai (Péter-Pálról elnevezett) plébániatemplom harangjai serényen igyekeztek egymást megelőzni s hol az egyik, hol a másik kezdte rá hamarabb az ángeluszt, a reggeli üdvözletet. Ha Krúdy aznapi feladatát még nem teljesítette, meghallgatta ugyan a Duna felett ablakába átlengedező harangszót, de csak rövid időre tette le a tollat, ujjait pihentetni, s utána folytatta az írást. Mintha csak tudta volna, sietni kell, nincs már sok idő hátra és még oly sok a megírnivaló...

Kárpáti Aurél azt, amit Krúdy jubileumára írt, kiegészítette Tóbiás Áronnak a „Krúdy világa” számára tett nyilatkozatával. „...Amikor odaértem a kastélyhoz, felnéztem az ablakára, hogy világosság van-e Krúdynál, és akárhányszor éjjel egy óra volt, a Szigeten nem járt senki sem... hóba baktattam hazafelé, akkor mindig arra gondoltam, ha világosság van, akkor nem találkozom farkasokkal, akik a Duna jegén jönnek keresztül Budáról a Szigetre.” „Krúdynak ezt elmondtam egyszer és erre ő, ekkor beszélt arról, hogy ő este, azt mondja... Természetes, hogy világosság van nálam, mert ha én dolgozok, én éjszaka dolgozok. Este szoktam elkezdeni írni, este 10-11 órakor azt mondja, ott van az asztalomon egy üveg bor, egy üveg savanyúvíz és megkezdem az írást. Ez az írás aztán megy egész éjszaka és annál jobban megy, mennél inkább megyünk azután a hajnal felé. Hajnal felé megy legkönnyebben az írás. Akárhányszor, ahogy mondta nekem, egyvégtibe dolgozott délelőtt 11 óráig, tehát 12 órán keresztül.”

Kastély, Margitsziget, – ez volt tehát Krúdy Gyula lakcíme, mikor az 1921.-ik esztendő második felében a Szigeti séták című időszaki sajtóterméket szerkesztette. Mi volt ez a folyóirat lényegében? Megmondja 3.-ik számának impresszuma:„szépirodalmi és fürdőügyi közlöny.”

*

Századunk második évtizedében a bűvös-bájos Margitsziget fedett sétányával, vendéglőivel és kávéházaival, az egykori nádori nyárilakkal, középkori romjaival, lóvonatú vasútjával, terebélyes fáival, virágpompájával, Albion nedves éghajlata pázsitjával vetekedő bujazöld gyepszőnyegeivel, az egész világon párjátritkító rózsakertészetével, magas víztornyával, szállodáival, ásványvízüzemével, pazarszép Margitfürdőjével, gazdasági épületeivel, bérvilláival, üzletsorával, két hajó- és két bérkocsiállomásával, atlétikai- és galamblövő telepével, tennisspályáival és csónakházaival a nagy folyam és a főváros kellős közepében önálló fürdőváros, egy külön kis világ benyomását keltette. A Margitsziget felső, északi csúcsán, a gyönyörű Margitfürdő mögött a Kisszálloda, a bérvillák, a felügyelőségi és a gazdasági épületek az üzletházakkal csinos terecskét képeztek, melynek közepében fehér lécpad által körülfogott hatalmas platán állott. Különösen ez a tér hasonlított idillikus hangulatával a régi magyar gyógytelepekre.

Fürdőhelyeinken régen az idény alatt a vendégek szórakoztatására és azok okulására helyi időszaki sajtótermék jelent meg és pedig többnyire a fürdőigazgatóság, vagy annak támogatásával a helyi nyomda kiadásában. Az ilyen „fürdőügyi közlöny” az újonnan érkezett fürdővendégek névsorán kívül rendszerint azok tájékoztatását szolgáló különböző közleményeket tartalmazott. Volt a fürdőújságban egy kis szépirodalom is.

Ha a Margitsziget sok mindenben hasonlított a régi magyar fürdőhelyekre, úgy abban is, hogy romantikus korszakában, amikor déli, alsó csúcsát még nem kötötte össze szárnyhíd a Margithíddal, amikor még a Hattyú, Fecske, Sirály és Sólyom nevű karcsú, fehér gőzhajókon jártak át reá a pestiek, a Margitszigetnek is volt ilyen májustól szeptemberig kéthetenkint megjelenő folyóirata. „Szentmargitsziget” volt a „fürdőügyi közlöny” címe, amelyet ifj. Hochfeld Lajos szerkesztett 1894-ben, azután 27 évig, a „Szigeti séták” megjelenéséig, nem adtak ki margitszigeti fürdőújságot.

*

Az előttem fekvő hosszúkás és vékonyka füzetet 1913 őszén adták ki. Fedőlapján csinos és karcsú, fürdőruhás fiatal nő fényképreprodukcióját látni és ezt a felíratott: „Budapest-Szent Margitsziget – 1914.” Kis, négyszögletes nyakkivágása, combközépig érő nadrágszára van a karlyuknál szorosan záruló fürdőtrikónak. E fürdőruha viselője, miután kackiásan bekötött fejjel, de szemérmes mosollyal sekély vízben törökülésben hagyta magát lefényképezni, csak formás karját, térdét és darabka combját tette ki meztelenül közszemlére. Mielőtt a fiatal hölgy felvehette a testhez simuló fürdőtrikót, sok mindenről, többek között két-három csipkés-fodros alsószoknyájáról is lemondott. Elvetette továbbá a halcsontos fűzőt és az uszályos szoknyát is, mielőtt végre a formákat bőségével irigyen elfedő, könyökön és térden alul érő csúfan buggyos fürdőruhát a trikóval felcserélhette. Azonban még szokatlan lehetett neki ennyire levetkőzni. Mindegy, a fénykép annak jele: elérkezett a közös szabadtéri fürdőzéssel a napimádás korszaka. A leírt fényképen kívül a tájékoztató füzetecske félív terjedelmű „A Szent-Margitsziget látképe 1915-ben” című képes terveiben tett ígéretek is ezt mutatják.

A szöveges ábrák szerint körülbelül a Margitsziget közepén pazar játékkaszinó-palotát szándékoztak építeni csatlakozó szállodával. A mai Palatinus strandfürdő helyére pedig a mainál is sokkal nagyobb kiterjedésű uszodát és szabadtéri fürdőtelepet terveztek létesíteni. A fürdővel párhuzamosan, kissé beljebb a szigeten háromemeletes9 manzárdszobás, hosszan elnyúló szálloda épült volna sok csukott és nyitott erkéllyel, hatalmas tető- és több más terrasszal, míg a Dunamenti strandon az épített öltözőkön kívül sátor-kabinok, függönyös vetkőzőkosarak állottak volna a fürdőzők rendelkezésére, mint az akkoriban a strandfürdőkön általában divatos volt. Persze a strandfürdő szállodájában a Dunára való kilátással vendéglőt és kávéházat is terveztek elhelyezni. Mindezt 1915-re ígérték! A szabadfürdő terepmunkálatait hamarosan el is kezdték, majd elkészítették az elvégezni szándékozott építkezések végleges tervét. Az első világháború küszöbén, 1914 tavaszán, már a részletes tervek is készen voltak. Ám kivitelezésükre nem került sor, mert a háború minden számítást keresztülhúzott és minden tervet meghiúsított.

A háborús nyári Budapest lakosságának kisebbik, kevésbé finnyás, vagy odaadóbban napimádó része a kültelkek szabadtéri fürdőiben, mint a nevét meghazudtoló Kristály tó és más zavaros pocsolyák partján „üdültek”, míg a lakosság kényesebb, nagyobbik része a budai és dunai uszodákat látogatta.

A Tanácsköztársaság alatt megszüntetve a belépődíjat, népkertté tették a Margitszigetet. Ekkor, annak tudatában, a margitszigeti strandfürdő Budapest elsőrendű, a közegészségügy szempontjából fontos szükséglete, újra megkezdték és gyors ütemben folytatták a strandfürdő földmunkálatait.

A Tanácsköztársaság bukásával az építkezés üteme annyira lassult, hogy a Palatinus szabadtéri fürdő és uszoda ünnepélyes megnyitása csak 1921 augusztus 4.-én alkonyattal történhetett. A vendéglővel és kávéházzal ellátott nagyszerű strandszállóból persze nem lett semmi, nem valósult meg továbbá a tervezett kaszinópalota és -szálloda sem. A strandfürdő is csak egyszerű fakabinokkal épült fel.

A Szt. Margitsziget gyógyfürdő részvénytársaság igazgatósága reménykedve nézett ugyan a Palatinus strandfürdő és uszoda megnyitása elé, de azért jónak látta, mint azt a korabeli hírlapok és folyóiratok hasábjain megjelent fizetett közlemények bizonyítják, idejében elég nagy hírverést kifejteni. Ezért a fürdőigazgatóság 1921 évi költségvetésében az új fürdő ismertetésére nagyobb összeget irányzott elő, ebből azután az egyik igazgató javaslatára és szorgalmazására kihasítottak egy szerény összeget a Margitszigeten próbaképen létesítendő fürdőújság költségeire. Ama igazgató kiegészítő indítványa, Krúdy Gyulára bízni a „fürdőügyi közlöny” szerkesztését, az igazgatóság többségénél heves ellenzékre talált. Megbízható értesülésem szerint dr. Rácz Vilmos, a híres és rettegett, hivatásos párbajsegéd, – Az asszonyságok díja és A miatyánk évéből kiadója -, közbelépésére sikerült csak Krúdyt a szerkesztői székbe ültetni, „ha már úgyis a Margitszigeten lakik.”

A nagy író, a Margitsziget szerelmese, örömmel vállalta a szerkesztői munkát, még címet is ő adhatott az új folyóiratnak, de a kiadó szerepét betöltő fürdőigazgatósággal való viszonya sok tekintetben, főleg a kiadó anyagi kötelezettségét illetően tisztázatlan maradt. Az eredménytelen huza-vona közepette az idő sürgetésére a Szigeti séták első száma 1921 július 17.-én jelent meg.

*

Az új folyóirat 1921 szeptember 18.-ig megjelent 6 száma egyszer- másszor másképpen fogalmazott, de értelmileg egyöntetűen az alanti impresszumot viselte.

Szigeti séták. Szépirodalmi és fürdőügyi közlöny. Megjelenik minden hónap 10-ik, 20-ik és 30-ik napján. Felelős szerkesztő és felelős kiadó: Krúdy Gyula. Kiadótulajdonos: Szt.-margitszigeti gyógyfürdő részvénytársaság igazgatósága. Egyes szám ára 6, pályaudvarokon 8 korona, előfizetése egy évre 250 korona. Előfizetések a Szt. Margitsziget gyógyfürdő rt. igazgatóságánál. Hirdetések felvétele korlátolt számban ugyanitt. Szedték és nyomták az Athenaeum betűivel és gépeivel.

A 31x25 cm nagyságú, számonként 16 oldal terjedelmű folyóirat féloldalnyi lugasos címképpel, tiszta és gondosan tördelt szedéssel, jó papíron, egyszóval tetszetős kiállításban készült. Az 1.-től a 6.-ik számig összesen átlag 2 oldalt foglaltak el a képek és ugyancsak 2 oldalt a hirdetések, a szöveg tehát számonként átlag 12 oldalt tett ki. Krúdy általában 10, 9 és 8 pontnagyságú (garmond, borgisz és petit) betűkből szedette a kéziratokat, mégpedig minden felsorolt betűfajtából a szövegrész körülbelül egyharmadát. Ezért a nagyalakú, új folyóirat minden száma temérdek olvasnivalót tartalmazott. Számos írás önálló közleményként, a zöme azonban a Szigeti álmok, divat, képek, madarak, napló, nefelejtsek, posta, sport, tréfák, varjak és Szigeti virágok című rovatokban jelent meg. Ezek a rovatok általában rendszer nélkül váltakoztak, amiért közülük egy-egy számban egyszerre több is előfordult. Úgy az önálló közleményként, mint a felsorolt rovatokban megjelent írások főként a Margitsziget múltjával, jelenével és jövőjével foglalkoztak. A Palatinus szabadtéri fürdő és uszoda megnyitásával kapcsolatban a szerkesztő és munkatársai figyelme elsősorban a Margitsziget építése-szépítése felé fordult.

A folyóirat munkatársai közül, (megjegyzendő: egyelőre még mindig csak az 1921 július 17.-ike és szeptember 18.-ika között megjelent 6 számról van szó), Fodor László, dr. Gerentsér László, Kemény Simon, Kiss József, Magyar Elek, Relle Pál, Szép Ernő, Tábori Kornél és Zoltán Vilmos elmélkedései és elképzelései, karcolatai, beszélyei, elbeszélései és versei többnyire zárjelbe tett teljes névaláírással jelentek meg. Hunyady Sándor, Kárpáti Aurél és Schröder Attila részben szintén zárjelbe tett névaláírással vagy csak betűjellel írtak Krúdy folyóiratába, míg Lestyán Sándor írásai közül egy betűjellel, a többi névtelenül látott napvilágot a Szigeti séták hasábjain.

Maga a szerkesztő mint szerző csak egyszer nevezte meg magát. Ez különös körülmények között történt. Lapja első számában Krúdy ugyanis megkezdte mint a Szigeti séták regényének Szent Margit leánya című írásának közlését, – a különös ebben az volt, hogy csak – elkezdte. Az első számban jött az előhang és az első fejezet rövid eleje, a második számban azután eljutott a regényközlés az első fejezet közepéig9 de ott a „folytatjuk” ígéret ellenére abbamaradt. (A Szent Margit leánya c. teljes „mesemondás” egyébként csak 1922-ben, Eisler G. kiadásában jelent meg.) Több más írását Krúdy K jellel és többnyire zárjelbe tett Szigeti harkály, Szent János fa és Rezeda úr álnevekkel közölte lapjában, írásainak túlnyomó része azonban név- és jeltelenül jelent meg. Roppant sokat dolgozott: a Szigeti séták közleményeinek több mint fele az ő tollából származott.

A Palatinus strandfürdő szolgálatában és annak megnyitása jegyében a „szépirodalmi és fürdőügyi közlöny” sok képe fürdőzőket, többnyire fürdőtrikós nőket ábrázol. A férfiak főleg csoportképeken szerepelnek, – az egyik felvételen láthatjuk Dénes Oszkárt is, akkor ugróbajnok, később világhírű táncoskomikus -, a férfiakat a velük lefényképezett családtagokkal együtt Krúdy rendszerint megnevezi, míg a feszülő trikóban egyedül üldögélő, vagy pózoló fiatal hölgyek fotóit mindig a lefényképezett neve nélkül közölte lapjában. Krúdy nem volt hajlandó sem a nagyvilág, sem a félvilág hölgyeinek reklámmal szolgálni9 ezért nem nevezett meg közülük senkit. Pedig akkor, a strandolás divatbajöttével különösen nagy lehetett a pénzzel és mindenféle ígéretekkel elkövetett kísértés, csábítás. A nagy író nem követte tehát a korabeli színházi hetilapok és más illusztrált folyóiratok példáját, hanem a szép nők fényképei alá csak ilyeneket írt: High-life, Arisztokrácia, Lipótváros, Thalia világából, Thalia leánya mint dunai tündér, Ifjúság és erő, Szép szeptemberi délben, (a nőcske nyugvóágyon fekszik), Bújócska a Palatinus strandon (a hölgyike a vetkőzőkosárban ül és a függönnyel játszik), stb.

A Szigeti sétákban a második számtól kezdődően közlésre került az akkori szokás szerint a margitszigeti „kúrlista”, vagyis a Margitszigeten megszállt fürdővendégek névsora is.

A lap hatodik száma 1921 szeptember 18.-án jelent meg. E számhoz mellékelték a főiskolai bajnoki és a Magdeburg-Budapest közötti úszóversenyek 8 oldal terjedelmű, az eredmények bejegyzésére alkalmas, illusztrált, részletes műsorát. Ezzel az u.n. kettős számmal, – amelynek 10 korona, pályaudvarokon 15 korona volt az ára -, a Szent Margitsziget gyógyfürdő részvénytársaság igazgatósága mint laptulajdonos beszüntette a Szigeti séták kiadását.

A fürdőigazgatóság ugyanis rájött: elszámította magát. Már kezdettel fogva rosszul számolt, mert nem volt tisztában a margitszigeti szabadfürdő szükségességével, esélyeivel. Nem számolt továbbá, mert nem is számolhatott a kedvező időjárással, 1921 rendkívül forró, hosszú nyarával.

A nagy melegben Budapest közönsége az új fürdőt mindjárt megnyitása után valósággal megrohanta. A napról-napra zsúfolt Palatinus strandon a kabinokért, fogasokért, vetkőzőhelyekért és minden talpalatnyi árnyékért elkeseredett tusát vívtak a fürdőzők. Ilyen sikerrel az igazgatóság előre még csak álmodni sem mert volna. Rájöttek, nem is volt szükséges a fürdő ismertetésére oly sok pénzt kiadni, sajnálták is utólag eleget a hirdetésekre és más fizetett sajtóközleményekre fordított összegeiket. A fürdőévad végén első dolguk volt tehát a Szigeti séták beszüntetése, holott eredetileg azt éven át kívánták megjelentetni, hiszen az előfizetési díjat évi 250 koronában állapították meg, ami az egyes számok 6 koronában megszabott árát tekintve, évi 36 szám ellenértékét és portóköltségét jelentette.

Figyelembe kell azonban venni az akkori súlyos gazdasági viszonyokat, a papírhiányt. A korona vásárló erejét zürichi árfolyama határozta meg és ez az árfolyam, ha néha ingadozott is, de lassan állandóan esett. Már erős infláció volt. Emiatt a Szigeti séták előállítási költsége egyre emelkedett, amiért a folyóirat kiadása növekvő veszteséggel járt. Azonkívül a fürdőigazgatóságnak egyáltalán nem állt szándékában irodalmi folyóiratot fenntartani, nem mutatott tehát semmi áldozatkészséget, hiszen eredetileg az új strandfürdő ismertetésére csak egyszerű fürdőújság létesítéséhez járult hozzá. Nem lehet tehát csodálni, ha azután az idény végén a strandfürdő nagy sikere következtében a folyóiratot feleslegesnek látta. A fürdőigazgatóság persze nem is értett a kiadói teendőkhöz és nem törődött eleget a lappal. Nem vett igénybe szakembereket, hanem a Szigeti séták adminisztrációs munkáit egyszerűen gondnoki hivatalára bízta. Pedig az új folyóiratot a közönség nagy érdeklődéssel fogadta, méltán számíthatott tehát a Szigeti séták lelkes és nagyobb olvasótáborra, mégpedig rövid időn belül. Hiába volt azonban erős a lap visszhangja, ha a kiadóhivatal hozzánemértése miatt az első szám 5000 példánya a hatodik számig 2000-re apadt, ami azután nagyon elkedvetlenítette a fürdőigazgatóságot.

Mindezekből világosan kitűnik, hogy a kiadótulajdonos nem értette megbecsülni szerkesztőségé munkáját és nem tudta felfogni magas színvonalú irodalmi lapja jelentőségét. Az is igaz továbbá, hogy kicsinyesen és Krúdyval szemben tisztességtelenül viselkedett, viszont a nagy író még megnövekedett gondja-baja közepette is előzékenyen bánt a fürdőigazgatósággal. A szerkesztő és a kiadó bajáról Krúdy ugyanis az alanti sorokat írta. (A Szigeti séták már a saját kiadásában megjelent 7. számában, a Pesti posta, irodalmi kalendárium című beköszöntőjében.)

„A Szigeti séták már megjelenése óta a legnagyobb áldozatokat kívánta fenntartásáért. Nemcsak a szerkesztő munkaerejét és idejét vette igénybe oly mértékben, hogy egyéb szépirodalmi munkásságát csaknem megszüntette, hanem súlyos terheket rótt a kiadótulajdonosra is, mert a lap előállítási ára napról-napra növekedett.”

Egy szó szemrehányással sem illette a volt kiadótulajdonost, amiért az semmiben sem állta a megállapodást és a lapot a hatodik szám után beszüntette.

*

„A Szigeti séták a mai számmal új kiadótulajdonos birtokába jutott. A szerkesztő maga vette kezébe az újság anyagi ügyeinek irányítását is.” Írta Krúdy a fentebb már idézett beköszöntőjében.

Ennek a számnak ilyen a kolofónja. „Krúdy Gyula lapja. Szigeti séták, szépirodalmi és fürdőügyi közlöny. Egyes szám ára 15 korona, előfizetés egy évre 500 korona. Előfizetés a Szent Margitszigeti Kastélyban. Hirdetések felvétele korlátolt számban ugyanitt. – Szigeti séták hetedik száma megjelent 1921 december 15.-én. Felelős szerkesztő és kiadó: Krúdy Gyula, Laptulajdonost a szerkesztő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Szt. Margitsziget, Kastély. Szedték és nyomták az Athenaeum, betűivel és gépeivel.”

Nyár óta naponta sok levél érkezett a Szigeti séták ügyében az ódon sárga házba. Ezek a dicsérő elismeréssel teli levelek sürgették az újság folytatását s főleg ez indította Krúdyt a cselekvésre. Azonkívül bonyolult elszámolások és hosszú tárgyalások után kapott a fürdőigazgatóságtól az előfizetők kártalanítására és elmaradt tiszteletdíj fejében némi pénzt is. Hatósági hozzájárulásra pedig nem volt szükség, mert a miniszterelnöki sajtóosztály által kiállított lapengedély úgyis Krúdy nevére szólt. Elérkezett december idusa, amikor: „A szerkesztő maga vette kezébe az újság anyagi ügyeinek irányítását is.” A legrosszabbkor tette. Az infláció tovább tartott s egyre növekedett. (Az egyes szám árát júliusban még 6 koronában szabták meg, decemberben már több mint a dupláját, 15 koronát kellett érte kérni.) Ilyen súlyos gazdasági viszonyok között csak tőkeerős vállalkozás érhetett el sikereket. Krúdynak pedig nem volt kitartása. Karácsonykor és közvetlen utána csak nagyon kevés előfizető jelentkezett, azonkívül az egyetlen jelentős lapterjesztő vállalatra bízott kolportázs is igen rosszul működött. A nagy író csalódott reményeiben és kénytelen volt feladni újságját.

A szóbanforgó hetedik számnak ez volt a tartalma. Pesti divat. Férfisarú női lábon. (Smizett.) – Emlékirataimból. (Jászai Mari.) – Pesti posta. Irodalmi kalendárium. – Párisi divat. (Berkovits Bandi.) – Fifi emlékkönyvébe. – A lovarnő vizitben. Beszély. (Krúdy Gyula.) Szigeti séták. Vers. (Szegedi István.) – Téli konyha. Az emlékek szakácskönyve. (A régi vendég.) – Pesti posta. – R.C. Archibald mennybemenetele. Második folytatás. (Hunyady Sándor.) Pesti posta. – Aranyborjú. (Améta.)- Korcsma-csillag. Regény-részlet. („N.N.”) – Esti dal. Vers (Lengyel István.)- Film. (Bybi.) – A hosszú estékre. Krúdy Gyula Álmoskönyve. – Fürdőalbum. Hova utazzunk? December. (Bársony Oszkár.) – Füredi levél. (Balatonfüredi posta.) Zöld tó. Levél a Tátrából. (Schröder Attila.)

A Szigeti séták hetedik számának 16 oldalnyi terjedelméből a hirdetések egy oldalt tettek ki, a képek pedig nem teljes három oldalt. A szövegrész 12 oldalán megint rengeteg olvasnivaló volt összezsúfolva. Az ismertetett tartalom bizonysága szerint a közlemények mind ismét „a legmagasabb rendű olvasmányok” voltak, mint azt a hatodik számban közöltekről falragasz hirdette. Az illusztrációknak a majdnem a felét, 7 arcképet Lázár Oszkárnak, a pesti dámák rajzolóművészének Szépasszonyok albuma című mappájából közölte a szerkesztő. (Ezért van a címlapon felül ez a felirat: Szépasszonyok karácsonya.) A többi, nyolc kép aktualitások fényképreprodukciója volt. (Érdekes az egyik képmagyarázat. Si – aki-helyett ugyanis azt írja a szerkesztő: „lábszánkó.”)

Ekkor bizony nem jelentett semmi jót Krúdy „szerencseszáma” a hetes, mert a Szigeti séták a hetedik számmal végleg megszűnt. A tágas lakás ott a régi házban annyira megtelt remittendával, az eladatlan újságok kötegeivel, hogy már-már lépni sem lehetett tőlük. Míg a nagy írónak mint kiadószerkesztőnek megszaporodott az adóssága, a „sárga ház a fák között”, az „emeletes lak a Duna mentében”, a „szigeti házak öregapja”, vagyis a „kastély” nevezetességei is szaporodtak eggyel: sok mindenféle után egy ideig szerkesztőség és kiadóhivatal is létezett benne. A Szigeti séták pedig érdekes részlettel gazdagította a magyar irodalomtörténetet.

Óbudán, 1965. őszelő.

Nemere József.

(Nemere József kéziratban fennmaradt írását a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye őrzi B 050/84 jelzetszám alatt.)