Az „Arcok és vallomások” sorozat két új kötetéről

KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN: TERSÁNSZKY JÓZSI JENŐ

SZABÓ EDE: KRÚDY GYULA

[…]

2

Egyes adatok szerint Krúdy életműve megközelíti Jókaiét, írónk szám szerint kevés kötettel marad el a nagy mesemondó mögött. Olvasottság tekintetében azonban a mérleg érzékenyebben billen Jókai javára. Krúdynak csak időnként kedvez a közönség érdeklődése, a műbírálat viszont állandóbb, kitartóbb őmellette, ugyanakkor Jókainak igazi műértői gyéren mutatkoznak. Mostanában élénken csökken a Krúdy-érdeklődés, viszont Jókai népszerűsége alig mérhetően növekedik. Az újabb olvasóközönséget az utóbbi már meghódította, míg Krúdy olvasmányosságának ízére, varázsára a mai olvasók nagyobbik fele még nem talált rá. Szabó Ede tanulmánya tehát alkalmatos időben jelent meg: felsorakoztathatja okos érveit és meggyőzheti a Krúdy iránt közömbös olvasó réteget.

Tanulmányíró számára ilyen kedvező alkalom ritkán adatik: Szabó Ede nyilvánvalóan érzi a nagyszerű körülmény jelentőségét.

Érdeklődése sokirányú, emelkedett, szempontjai ugyanakkor mérsékeltebbek, egyszerűbbek. Az előbbi mellett szólnak nagyszerű értékelései, meggyőző fejtegetései, az utóbbit ritkítja vagy egyszerűsíti az író modelljeinek szüntelen-makacs keresése, a vonatkozó idézetek felemás értéke. Ma már feltétlenül másodrendű szempont annak bizonyítása: kik rejtőzködnek élő alakok gyanánt Krúdy műveiben, az író alakteremtő képzelete kevésbé fordult egy-egy különc kortárs felé; elindító mozzanatokat kétségtelenül adhatott neki környezete, de valamennyi romantizált alak az ő írói leleményének „ködlovag”-ja.

Szabó Ede sikeres előzményeket folytathatott: a Krúdy-irodalom értékes és gazdag; két emlékkönyv is készült róla, számos önéletrajza ismeretes, egyes műveit nagyszerű bevezető tanulmányok értékelik, az egyik legkiemelkedőbbet annak idején éppen Szabó Ede írta a válogatott elbeszélések kötete elé. Szerzőnk otthonosan mozog Krúdy világában, magyarázatai, értelmezései a nagyvonalú esszéírás lehetőségeit érik el; végtelenül sajnáljuk, hogy keveset mondó idézetekkel billegteti, inogtatja meggyőző hatásának fölfelé ívelését. Nem szorult ő rá az idézetek mankójára; érvei, szempontjai megállanak a maguk erejéből. Világos stílusa értekező prózánkban párját ritkítja. A lényegtelen Jókai- meg az eltúlzott Mikszáth-hatás taglalása elnagyolt és nem is mindig a megfelelő művekre vonatkozik. Krúdy több önéletrajzát sajnálatosan mellőzi, a különböző időben változó körülmények között keletkezett enemű forrásokat nem egyezteti, pedig az ilyesmi szőrszálhasogató ténykergetés nélkül érvényesülhetett volna. Mindez azonban nem csökkenti a műnek azt a feladatát, hogy újabb és újabb olvasókat toborozzon és sorakoztasson írója népszerűsítése és jobb megértetése érdekében. Szabó Ede hivatott megírni az egyre késlekedő tanulmánykötetet Krúdyról, erre feljogosítja őt eddigi munkássága és mostani értekezése. A népszerűsítő képeskönyv minden kiválósága ellenére inkább csak biztató kezdet, megújított ígérete egy nagyobb, elemző Krúdy-tanulmánynak. (Szépirodalmi, 1970.)

PAKU IMRE

 

(Alföld /Debrecen/, 1970/11. /november/ 80-81. p.)