A kápolnai földosztás

„Régen járom az életet. Annyi boldog arcot, annyi önfeledt, tavaszi mosolyt, olyan égbenéző, hívő, szinte paradicsomi emberszemeket még esküvőkön, keresztelőkön, sőt disznótorokon sem láttam (ahol pedig többnyire nem unatkoznak az emberek). A kápolnai mező a boldog emberek mezője volt. Földet – fekete, édes földet, amelyet adás-vételnél megkóstolni, szájba venni szokás – kapott a nép.” Így ír Krúdy Gyula 1919. február 23-áról, arról a napról, amikor Károlyi Mihály Kál-Kápolnán megkezdte 38 000 holdas birtokának felosztását.

A XVIII. néptörvény

Ismeretes, hogy 1919 februárjában a Berinkey-kormány drasztikus intézkedésekkel akarta az egyre erősödő kommunista mozgalmat elfojtani; a párt vezetőit éppen a kápolnai földosztás előtt két nappal tartóztatták le. Másrészt azonban, ennek ellensúlyozására tovább folytatta reformpolitikáját is: háromhónapi huzavona után végre 1919. február 16-án megjelentette a XVIII. nép törvényt, amely „A földművelő nép földhöz juttatásáról” szólt. A törvény szerint az 500 holdon felüli nagybirtok 500 holdon felüli része, az egyházi birtoknak pedig 200 holdon felüli része volt kisajátítható, elvileg teljes kártérítés mellett, az 1913. évi földárak alapján. A kisajátított földeken az előírások szerint 5—20 holdas családi birtokokat, 1—5 hold területű családi kerteket, a fölosztásra kerülő összterület 10 százalékán pedig 200 holdas középbirtokokat lehetett létesíteni. A földet az igénylők kívánságára egy tagban is ki lehetett adni szövetkezeti művelésre. A törvény az igényjogosultak sorrendjét olyan módon szabályozta, hogy elsősorban a gazdasági cselédeknek és földmunkásoknak kívánt földet juttatni, különös előnyben részesítve a hadviselteket, rokkantakat és ezek hozzátartozóit. Kizárta azonban az igényjogosultak közül az 1913 novemberi parasztmegmozdulások miatt elítélteket és azokat, akik 1919 telén a nagybirtokon a munkák elvégzését megtagadták. A kiosztott földeket a juttatottak örökös haszonbérletként kaphatták meg, de az új birtokos az örök haszonbérletet, amennyiben így kívánta, megválthatta a teljes becsérték azonnali, vagy részletekben való fizetése mellett.

Az októberi forradalom földreform törvénye – mint Siklós András írja – összehasonlítva a korábbi, vagy később, az ellenforradalom által alkotott hasonló reformokkal, kétségkívül igen radikális volt és igen messzire ment el a nagybirtok felszámolását illetően. A parasztságot azonban 1919 tavaszán, a proletárforradalom küszöbén, ez a megoldás már nem elégítette ki: a parasztság többsége a földek megváltás nélküli azonnali birtokbavételét és felosztását követelte, sőt nem egy helyen már ebben az időben végre is hajtotta.

A kommunisták földmunkás-lapja, A Szegény Ember már a törvény kibocsátásának napján hangot adott a parasztság hangulatának. Állást foglalt a megváltás ellen: „Most a földmérők, a parcellázók, aztán meg a végrehajtó és a dobosa. Így volt ez mindig és így lesz mindaddig, amíg a földes uraknak, bankároknak, bérlőknek megfizetik a földet, amit felparcelláznak. Földet kapott azelőtt is a földműves szegénység, de aztán rá is fizette, még a tehénkéjét, de még a párnáját is” – írta. El kell venni a földet – ingyen, megváltás nélkül; csak így nem lesz becsapva a földműves szegénység.

„...elsőnek az én birtokosat osszák fel”

A minisztertanács eredetileg Károlyi Mihály féltestvére, az ellenforradalmi felfogásáról hírhedt Károlyi József birtokán akarta kezdeni a földosztást. Károlyi Mihály azonban azt kérte, hogy annak a birtokán kezdjék jelképesen elsőnek a nincstelenek földhöz juttatását, aki azt követelte, ti. a sajátján. Hajdú Tibor új könyve szerint Károlyi ekkor állítólag azt mondta: „Tegyék meg nekem azt a szívességet, hogy elsőnek az én birtokomat osszák fel... Nem tudhatjuk, mennyi időt engedélyez a sors nekünk a kormányzásra. Nem szeretném, ha az én birtokom felosztatlanul maradna.”

Ilyen előzmények után került sor arra, hogy Károlyi Mihály február 23-án, a kormány néhány tagjával és több újságíróval Kápolnára utazzék. A földosztás történetét többen megörökítették; Móricz Zsigmond számos cikket írt a földosztás jelentőségéről, Biró Lajos a Világban ünnepelte Károlyi önzetlenségét, Krúdy Gyula pedig külön kis füzetben foglalta össze benyomásait erről a történelmi jelentőségű napról. Leírják magát az utat, a hatvani ünnepséget, ahol is Károlyi az üdvözlő szavakra válaszolva hangsúlyozta, hogy ez a földosztás Kossuth Lajos eszméinek továbbvitelét jelenti. „Kossuth Lajos felszabadította a jobbágyokat – mondotta —, mi fölszabadítjuk a zselléreket és a gazdasági cselédeket. A költő szavát, hogy itt élned, halnod kell, megtoldjuk egy szóval, azzal, hogy itt dolgoznod kell.”

Ő beszélt elsőnek a kápolnai nagygyűlésen is. Az új független, demokratikus szociális intézményekkel telített Magyarországon azé lesz a föld, aki dolgozik – mondotta. Felhívta a parasztságot, hogy munkájával is segítse a kormányt, vegyen ásót és kapát kezébe és termeljen többet. A többtermelés lehetőségét a szövetkezésben jelölte meg és ilyen alapon való együttműködésre hívta fel az ország kisbirtokosait. „Mi is hódító hadjáratra indulunk most. Egy nagy impériumot akarunk megvalósítani: a munkának és a szabadságnak impériumát. A zászlónk fehér, és fegyverünk nem a puska és a kézigránát, hanem az ásó és a kapa, és az eke szarva. Én mint a köztársaság ideiglenes elnöke, felszólítom az egész ország népét, sőt követelem, hogy adja ide a munkáját és a verejtékét.”

A néptömeg, mint egy ember válaszolt Károlyi kérésére: Megadjuk – kiáltották.

A beszédek elhangzása után előlépett Antal János, kápolnai illetőségű, nincstelen földműves. Károlyi kérdésére elmondotta, hogy öt gyermeke van, felesége beteg. És földje? – kérdezte Károlyi. – Egy csepp se – felelte a rokkant katona. „A köztársaság elnöke – írja Krúdy – vette az iront és bejegyezte Antal János nevét abba a nagy árkusba, amelyet nemsokára megtölt Magyarország minden szegény emberének a neve. Nagy az az árkus papiros. Sok szegény ember neve ráfér. De vannak ám új árkuspapirosok is, ha ez az első megtelik a szegények nevével.”

A szocialista forradalom felé...

Ha Károlyi ragyogó gesztusa mindenkit magával is ragadott, mégsem oldotta meg – nem is oldhatta – a nehézségeket. Móricz Zsigmond már néhány nappal a földosztás után arról ír, hogy a földhöz juttatott agrárproletárok közül majdnem senkinek sincs szekere, lova, ekéje, gazdasági felszerelése. Nem tudják a földet megszántani, nincs vetőmagjuk. Azt ajánlja, hogy a gazdák kössenek kollektív megegyezést a fölmunkássággal: ők igásmunkát végeznek azoknak, s a munkásság kézi napszámmal fizet érte: A Népszava pedig beszámolva a kál-kápolnai földosztásról, úgy látja, hogy Károlyi Mihály szép példája a magyar grófokra kevés hatással lesz; jószántukból sohasem fognak beleegyezni abba, hogy kiengedjék kezükből azt a földet, amely Werbőczy ideje óta kitűnő eszköz volt a föld népének leigázására, kiuzsorázására és amely módot nyújtott nekik gazdag, gondtalan úri életre. A cikk kiemeli a szociáldemokrata párt, a városi munkásság szerepét abban, hogy az agrárproletárok felszabadultak a földesúri uralom alól s a maguk gazdáivá váltak; de leszögezi, hogy a birtokreformnak az a módja, amely Kál-Kápolnán történt, ti. tízholdas parcellák magántulajdonul való kihasogatása – noha nagy haladást jelent a nagybirtokrendszerrel szemben – nem valami megfelelő mód arra, hogy a város és a falu ellentétét megszüntesse. Egész nagy uradalmaknak közös birtokba vételét és közös művelését sürgeti az igénylőkből alakított termelőszövetkezet útján.

Az egyre erősödő népmozgalmak hamarosan túlszárnyalták, meghaladták a polgári demokratikus kormány földreform-programját. Számos helyen már a földosztás másnapján újult erővel indult meg – és győzött is – a harc a nagybirtok azonnali, megváltás nélküli közös tulajdonba vételéért. Somogy megyében például március 21-ig a nagybirtokok túlnyomó részét kisajátították és szövetkezetté alakítottak át.

Mégis, a kápolnai földosztás – Károlyi Mihály történelmi elégtételt nyújtó, példamutató gesztusa – emlékezetes napja marad annak a sok évszázados küzdelemnek, amelyet parasztságunk a földért folytatott.

Pamlényi Ervin

(Magyar Nemzet, 1969/45. /február 23./ 9. p.)