Emlékezés Szindbádra

(1933. május 12-én – huszonöt esztendeje –
halt meg Óbudán a magyar próza egyik
legnagyobb művésze: Krúdy Gyula.)

1.

Krúdy Gyula élete a legnagyobb rejtély volt. A városban napközben mindenfelé felbukkant jegenye-alakja. Mikor írt? Mikor született meg több mint száz kötetet jelentő életműve? Feljegyezték róla — és kéziratai bizonyítják —, hogy könnyen és gyorsan dolgozott, írásán alig javítgatott, s néha két novellát és két-három regényfolytatást is megírt egy ültőhelyében.

Híres esete volt: egyszer az Otthonban, az újságírók klubjában leült kártyázni és amikor elfogyott a pénze, félrevonult és megírt egy novellát. Elküldte a klub altisztjével, aki rövidesen meghozta a pénzt, s aztán — ez is elúszott. Krúdy még kétszer ismételte meg ezt a műveletet, de a pénz mindig elvándorolt tőle.

Három novellája született ezen a napon, de egyiken sem érzett, hogy a pénz utáni hajszában íródott. Remekmű volt mind a három!

2.

Szini Gyula, a finomtollú novellista mondta róla ezt a meghatározást: „Krúdy egy-szerre fiatal is, öreg is, mint az Ezeregyéji mese.”

Egyszer az Erdélyi Borozóban találkoztak, ahol Szini hajnalban talált rá a magába mélyedt, elgondolkozva ülő, s képzeletében talán éppen Podolinban vagy Késmárkon járó Krúdyra:

— Hol tartasz? — kérdezte.

— A huszadik diópálinkánál!

— És hogy érzed magad?

— Mint egy öreg, terebélyes diófa! — válaszolta Krúdy.

3.

Nem szerette a villamost, az autóbuszt, a taxit — konflison, fiakkeren utazott a legszívesebben, régen meg az omnibusz és a szigeti lóvasút volt a kedvenc közlekedési eszköze. Egyszer ült repülőgépen, amikor megnyílt a légi-forgalom és repülőgépen vitték el szűkebb hazájába, a Nyírségbe, Nyíregyházára. Ez volt a véleménye:

— Nem nékem való ez a légi fiakker!

4.

A Tabánban — amelyet 1933-ban bontottak le, abban az évben, amikor Krúdy meghalt — volt egyik kedves helye, Krausz Poldi híres vendéglője: a „Mély Pince”. Onnan kapta a nevét, hogy vagy harminc lépcső vezetett le az ivóba, ahol döngölt földön álltak az asztalok. Egyszer hajnali barangolás során Krúdy elhozta Bródy Sándort a Mély Pincébe. Úgy négy óra felé járt az idő, álmodott már az egész Tabán, amikor Krúdy hatalmas öklével megzörgette a Mély Pince ajtaját. Kisvártatva meg is jelent Krausz Poldi ... kissé neglizsé-ben, de szíves szeretettel fogadta a kései vendégeket.

— Lám — magyarázta Krúdy Bródy Sándornak — itt a bizonyíték: a kocsmáros, aki hajnalban felkel és hosszú gatyát visel, csak jó bort mérhet.

Híres jó bora is volt Krausz Poldinak...

5.

1916-ban az Aranykéz utcai szép napok előszavában keseregte el: „...nem ér semmit az egész irodalmam. Szerencsére úgyis csak a betegek és lábtöröttek olvassák az írók munkáját”.

Vajon mit szólna most, 1958-ban, amikor az eredetinél sokszorta nagyobb példányszámban és ki tudja hányadik kiadásban jelenik meg egy-egy műve. És néhány nappal a megjelenés után már minden példány elfogyott...

Pánczél Lajos

(Ludas Matyi, 1958/20. /május 15./ 11. p.)