Krúdy Gyula élete is egy bizonyosfajta menekülést mutat a nyárspolgári életformától. A teljes függetlenséget akarja kivívni magának, hogy ne kösse semmiféle hivatal, más emberekkel való kapcsolat. Ezért nem teljesíti atyja kívánságát, aki ügyvédet¹ akar nevelni belőle, hogy ő vezesse tovább a már nagyapja által alapított nyíregyházi Krúdy-irodát. Ez az ügyvédi iroda már maga is menekülés volt a nagyapa számára, szabadabb pálya a vármegyei ügyészség után. De az unokának már ez sem elég. Nagyapja testvéréhez szeretne hasonló lenni, a „pajkos” Krúdy Kálmánhoz, aki a szabadságharc leverése után úribetyár lett, számos szerelmi kaland hőse volt, s akit zsandár golyója ölt meg.² Van tehát ennek az élet egyhangúsága elől való menekülésnek valami családi alapja nála. Krúdy Péter említést tesz egyik testvérükről, Ödönről, aki pusztán kalandvágyból Amerikába vándorolt ki, s ott nyoma veszett, s egy másikról, aki hetedik gimnázista korában az iskola padjai közül a harctérre szökött.³ Önmagukban véve nem sokat jelentenének ezek az adatok, de együttvéve elárulják, hogy Krúdy Gyula szintén valamennyire nyugtalan idegrendszert örökölhetett őseitől, s ez egyéniségének egyes vonásaihoz és életének folyásához némi magyarázatot is szolgáltat.

A másik vonás, mely szintén családi hagyományra vezethető vissza, a magyar köznemesség osztályöntudatához való ragaszkodás. Kissé 48-as ez a magyar öntudat a Krúdy-családban, nem csoda, hiszen nagyapja résztvett a komáromi vár védelmében, mint Klapka adjutánsa. (Később, öreg korában a Soroksári-úti „Honvéd Menház” parancsnokának nevezik ki, s az is marad haláláig.)⁴ Krúdy Kálmánról a szabadságharcban résztvett másik ősró1 már -szóltunk. A Krúdy-család természetesen ilyen módon nem lehet más politikai meggyőződésnek a híve, mint a 48-as elveknek. De ez már osztályöntudatuknak is velejárója. A magyarság anyagi és szellemi erejének fenntartója volt ez az osztály, és a szabadságharcnak is voltaképpeni főtámogatója. Ennek az osztálynak az írója Krúdy Gyula, ezt a társadalmat mutatja be: életmódjának szépségeit, örömeit, de züllését és menthetetlenségét is. Nem volt ez neki nehéz, hiszen maga is „tönkrement úr” volt, élete végén „a legnagyobb nyomorral küzdött, de ő maga valami földöntúli gondtalanságban élt, ahogy őseihez illett” (mintha még mindig hatalmas birtokai volnának valahol). „Előkelően, zárkózottan és gavallérosan.” ⁵ (Erre a gavallériára jellemző példa az az állítólagos eset, amit Supka Géza ír róla: 15 éves korában ponny-fogatot kapott ajándékba. Egy szegény vándorpoéta kóborolt arra, s Krúdy, hogy segíthessen rajta, eladta a fogatot, s az árát a poétának ajándékozta.)⁶

A család kb. 1671 óta nemes, családi széhhelyük a nógrádmegyei Szécsénykovácsi.⁷ Krúdy Gyulának – az író nagyapjának – szabolcsi letelepedésével kettéválik a család egy nógrádi és egy szabolcsi ágra.⁸

Krúdy Gyula 1878 október 21-én született, mint Krúdy Gyula és Csákányi Júlia első gyermeke. (Rajta kívül még hat gyermekük született.) Elemi iskoláit Nyíregyházán végzi, s ezek a gyermekévek, nagyapja mesélgetései, a vendégeskedések, a nemesi életmód és szellem meggyökeresedését segítik elő benne. 9 éves korában mint cserediákot Podolinba, egy kis szepességi városba küldik szülei, hogy megtanuljon németül. Nagy hatással van rá ez a városka különös, középkorias levegőjével, sok élményt köszönhet neki, bár németül sem itt, sem pedig később nem tanult meg jól. A podolini kísértethez írt előszavában lerajzolja ennek a városkának megdermedt, különös életét. A Zsigmond király által Lengyelországnak elzálogosított 13 szepességi város egyike volt. Podolin nem kapcsolódott bele a lengyel közéletbe, – az előljáróság híven őrizte a magyar törvénykönyveket, – de mivel Magyarországtól el voltak zárva, a maguk csendes elszigetelt életét élték. Az elzálogosítástól a kiváltásig (Mária Terézia) eltelt évtizedeket szinte átaludta. „Nem raktak itt le egyetlen téglát sem azóta, talán még az emberek is ugyanazok voltak.”⁹ Megmaradt ugyanazon a fejlődési fokon, melyen Zsigmond uralkodása idején állott. Elmaradottságát azóta sem tudta behozni. A podolini kolostorban, „fantáziájának megnyílt a kapu északra és keletre és a históriába”.¹⁰ Itt találkozott először a multtal mint élő valósággal. Talán ennek a levegőnek a hatása teszi stílusát is néha olyan ódonná.¹¹ Talán ennek a hatása az időt figyelembe nem vevő elbeszélésmód, melyben nincsen mult és nincsen jelen, mindkettő összefolyik, valami különös hangulatba vagy időnkívüliségbe, s a történeti távlat teljes elvetését eredményezi.¹² Ez abban a visszatérő képben is jelentkezik, melyet Baránszky László kiemel: „Valami olyan időt mutattak az órák, mely talán soha nincs.”¹³ Sok emléke fűződik Podolinhoz, valószínűleg az első szerelemé is, több novellájában céloz erre. (Pl. a Szindbád Ifjúságában.) De emlékei nem csupán kellemes élmények. Itt történt meg vele, hogy korcsolyázás közben beleesett egy lékbe, a jég alá került, s csak csodálatosképpen tudták kimenteni egy másik léken keresztül.¹⁴ Írásaiban többször előfordul a zajló jég motívuma. (Hét bagoly, Boldogult úrfikoromban.) Mikor a cipszerekről ezt mondatja Podolini Lajossal, egyik alakjával: „minket születésünkkor a Poprád-folyóba dugnak egy lékbe, és csak az számít közöttünk, aki visszajött a víz alól”,¹⁵ valószínűleg ez a kellemetlen emléke kísért. A gimnázium első osztályait itt végzi Podolinban, majd innen hazakerül Nyíregyházára, s itt folytatja tanulmányait. Az iskolai munkával nem sokat törődik, álmodozó természetű, az Ezeregyéjtszaka meséit olvassa szívesen. Különösen Szindbád alakja ragadja meg a figyelmét. Szereti Szindbádnak képzelni magát; az utazás, az örökké új izgatja. Az iskolában is Szindbádnak szólítják diáktársai. De nyíregyházi évei alatt legnagyobb befolyással két különös magyar figura van rá: egy író és az első „nyugalmazott magyar színész” Kálnay László és Dálnoky Gaál Gyula.¹⁶ Teljesen az ő hatásuk alá kerül. Többször megemlékszik róluk: rövid életrajzában, a Szindbád ifjúságában, az Egy régi udvarházból, Az első virág, A három muskatéros és az Álombeli lovag c. novellákban stb. (Néha Potrohányi úr és Ketvényi Nagy Sámuel néven szerepelnek.) „Két nevelője volt”, így emlékszik meg róluk, s kiderül, hogy ők voltak, akik a mulatós élet titkaiba bevezették, az első szerelmi kalandoknál segédkezet nyujtottak neki. Ők kedveltették meg vele a színházba járást, és ők késztették a társulat primadonnájánál tett első éjtszakai látogatásra. Ennek a két embernek a befolyása alatt kezdődik Krúdy Gyula jellegzetes életmódja.

Kálnay László, mint Krúdy mondja egy cikkében, a mult század végén és a XX. század elején ismertnevű író volt, s novelláit a Budapesti Hírlap szívesen közölte. De írói munkássága csak Dálnoki Gaál haláláig tartott, mert jóformán csak a színész ellentmondó bírálatai tartották benne az ambíciót. 1923-ban, egy cikkében mint lezüllött korcsmalátogatóról emlékszik meg róla.¹⁷

Még diákévei idejére esnek első irodalmi próbálkozásai. Néhány novellája megjelent a Debreceni Ellenőr c. lapban, s ennek szerkesztője, Gáspár Imre indítványozta, hogy álljon be a laphoz munkatársnak.¹⁸ Elfogadja az ajánlatot, bár szülei erősen, ellenzik, így lesz debreceni újságíró 1896-ig, innen Nagyváradra megy a Szabadsághoz, majd még ugyanez évben Pestre költözik.¹⁹ Eleinte ugyan nehezen, később egyre jobban és jobban érvényesül, több. lap befogadja munkatársai közé. Cikkei és novellái jelennek meg, Kiss József is szívesen elfogadja írásait, s a Hét tiszteletdíjaihoz viszonyítva elég jól is fizeti.²⁰ A nagyvárosi élet tetszik neki, szórakozások után fut, elég jó keresetre tesz szert, de azt költekező életmódja hamar fel. emészti. Kártya, lóverseny, ital, asszonyok és írás: ez az élete egész műsora. „Palotám lehetne az Andrássy-úton, ha az Otthon-t (ott szokott kártyázni) meg a Turfot elvinné az ördög” – mondta sokszor magáról.²¹ A Vörös postakocsiban elmondja, hogyan szoktatta rá még vidéki, talán nyíregyházi élete folyamán egy Berta nevű állatorvosné az olvasásra. Saját könyvei közül adott neki kölcsön Puskin-t, Dickens-t, Andersen meséit és Boccacció t. Nagy hatást tesznek rá ezek a könyvek, s Boccaccio-élménye arra készteti, hogy éjtszaka az ablakon bemásszék az állatorvosné szobájába. De majdnem rajtaveszít, a férj golyót röpít utána. Az asszonnyal pesti tartózkodása alatt is levelezik egy ideig, az könyveket küld neki, olvasmányaikról kölcsönösen beszámolnak egymásnak. Így ismerkedik meg Thackeray-vel, Dosztojevszkij-jel, Maupassant-nal, Cervantes-szel, Hoffmann Amadeus-szal, Tennyson-nal. Életmódja különben méltó nyárspolgári életmód előli meneküléséhez. Éjtszaka sohasem alszik, az írók és újsáírók „Otthon” körébe, kávéházakba, mulatókba jár, hajnalban tér haza, körülbelül délig alszik, aztán ír, hol otthon, hol kávéházakban, később pedig elmegy hol ide, hol oda. Gyalog vagy villamoson („úri ember nem jár villamoson” – írja a „Boldog úrfikoromban” c. regényében) nem szeret járni, a taxit sem kedveli, mindenüvé bérkocsin viteti magát. Lakni inkább szállodában szeretett, még házasember korában is megtörtént vele, hogy ha valamelyik regényéhez teljes nyugalomra volt szüksége, beköltözött egy szállodába, vagy valamelyik barátja vagy barátnője adott neki szállást. Itt a legelőzékenyebb kiszolgálásban volt része, a regényírás haladhatott akár a leggyorsabb tempóban is. Később huzamosabb ideig a Margitszigeten lakott, majd életének utolsó éveiben Óbudára, a Tabánba költözött át. Életének alig vannak fontosabb mozzanatai. Teljesen ez az életmód tölti ki ezt a keretet, melybe beékelődik 1900-ban kötött boldogtalan házassága Spiegler Bellával (Satanella álnéven ő is ír), majd 1908-ban, válásuk után második házassága Várady Zsuzsánnával, aki minden próbálkozása ellenére sem tudja életmódját megváltoztatni. Krúdynak más életformához nincsen akaratereje, pedig népszerűsége, műveinek kelendősége egyre csökken. Kevesebbet fizetnek írásaiért, költekező életmódján mégsem változtat, pedig a családja nyomorog, adósságai vannak. Ezen némiképpen segít az 1922-ben megkapott Rothermere-díj (Móricz Zsigmond és Krúdy közt osztják meg).²² Nagy része a hitelezők kezébe kerül, mégis sokat könnyít rajta.²³ Betegeskedni kezd. A mértéktelen életmód megtámadja a szívét. Többször szanatóriumba vonul, de az orvosok rendeleteit sohasem tartja meg. (Krúdy Péter említi róla, hogy még a szanatóriumban is tartott az ágya alatt enni- és főképpen innivalót. Utolsó éveit jóformán állandóan alkoholmámorban tölti. 1929-ben delirium tremens tör ki rajta.²⁴ 1930-ban odaítélik neki a Baumgarten-díjat, részletekben kapja meg, így alig veszi észre, hogy pénzhez jutott, s jórészét ennek is hitelezőknek kell kifizetnie.²⁵ Az utolsó években anyagi helyzete annyira leromlott, hogy kénytelen a minisztériumhoz fordulni: megalázza magát, hogy támogatást kapjon. Halála előtt az utolsó néhány nap még dolgoznia is gyertyafénynél kellett, nem tudott fizetni, villanyát leszerelték. Éppen kilakoltatás előtt állott.²⁶ 1933 május 12-én reggel felesége halva találta a szobájában. Az orvosok megállapítása szerint 8 óra tájban halhatott meg. Előtte való nap a minisztériumban járt, hogy segélyezése ügyében valamit elintézzen, másnap is ugyanoda készült ugyanabban az ügyben.

Krúdy Gyula életformájának magvát a polgári élet mindennapjainak unalma elől való menekvésben láthatjuk. Ezért nem engedelmeskedik atyja kívánságának, mikor azt akarja hogy egyetemre járjon, szálloda helyett polgári családnál béreljen magának lakást Látszólag bele is egyezik mindenbe, hagyja, hogy beírassa az egyetemre, megvegye a szükséges tankönyveket és jegyzeteket, de feléje sem néz az egyetemnek, lakását is minél hamarabb otthagyja.²⁷ Ezért nem működik sokáig egy lapnál sem, mint állandó, szerződött munkatárs. Inkább a kötetlen, szabad írói életet választja. S mindezt azért, hogy az élet szenvedélyének háborítatlanul hódolhasson. Ez az életélvezés éppen azért kellett neki, mert író volt. Olyan író, akinél az élet és irodalom nem válik el egymástól. Írt, hogy élj n, s élt, hogy írhasson. Ezért van az, hogy kevés írónk van nála termékenyebb. Munkássága mennyiségre Jókaiéval vetekszik, hozzávetőlegesen 120 kötetre becsülik. Ezért van az is, hogy csak valamit is számító íróink közül kevesen írtak többet csupán létfenntartásuk céljából, mint ő. Elpazarolta keresetét, de életét és írói talentumát is. „Befogta magát a napi munkába, hogy pénzre válthassa tehetségét. Utolsó éveiben sem ideje, sem kedve nem volt a regényírásra.”²⁸ Hozzátehetjük, azért, mert a puszta életfenntartáshoz szükséges pénzt apró cikkekkel kellett megkeresnie. Ez a robotmunka meg is látszik sok írásán, még ponyvaregényeket is írt különböző füzetes vállalkozásoknak. Hogy Krúdy Gyula írói jelentőségét teljes mértékben tudja méltányTolni az olvasóközönség, Hatvany Lajos szigorú válogatást ajánl Krúdy munkái között. Alkalmas erre a kiválogatásra, de rá is szorul. Három kötetbe bele lehetne szorítani termésének legjavát. Ez a három kötet esztétáknak való szépség lenne, de e mellett „kiadóknak való üzlet” is.²⁹

Az életnek nem volt előtte semmi magasabb célja. Rendeltetéséről nem álmodott, megelégedett azzal, hogy van, de ez a létezés a legfőbb értéket jelentette számára. Érdekelte az élet, de csak az élet felülete. Az élet mikéntje, de nem a miért súlyos és problematikus kérdései. „Az élet a fő, engem csak az érdekel, hogy valaki van, hogy létezik, hogy él, és mennyire él” – írja Bródy Sándorról szóló . tanulmányában. De hogy az élet mennyire érdekelte nemcsak mint embert, hanem mint írót is, az mutatja, hogy jóformán egyetlen alakja sincs, akit a maga képzeletéből teremtett volna. Majdnem minden regény- és novellahőse élő emberről van mintázva. Gentry-rajzainak alakjait nyírségi élményeiből merítette, a gyakran szereplő Gaál-család egyes tagjai meg éppen atyafiságban voltak vele. (Nagyapja leánytestvérének, Amáliának Gaál volt a férje.) A vörös postakocsi Alvinczy Eduárdjának és más munkáiban szereplő különc mágnásainak barátja, Szemere Miklós, a híres „turf-pápa”³⁰ volt a mintaképe. Számos alakjának eredetijével szepességi diákévei alatt ismerkedett meg, lumpoló öregurainak talán Kálnay a mintaképe. Szereplőinek szép sorába odaiktatja magát is Szindbád, Rezeda Kázmér, Nagybotos Viola Ernő vagy más különös néven. Ezeknek az embereknek aztán nincs is semmi egyéb dolguk, csak élik a maguk csendes, kicsinyes vagy nagystílű, de mindenképpen felszínes életét. „Az élet Krúdy Gyulánál veszt a mélységéből” – mondja egy találó bírálat, de helytálló a mondat második fele is – azonban „dekoratív külsőségben nyer”.³¹ Mert szinte bámulatos az a gazdagság, amivel az élet apró mozzanatait le tudja írni.

Alakjai nem fejlődő jellemek, hanem kialakult típusok, például gentry-szereplőiről sohasem hiszi az ember, hogy egyének. Mindenik az egész osztály különböző sajátos vonásait hordja magán. Nincs meghatározott életcéljuk, csak egy fontos számukra: az élet fenn tartása. Nagy szenvedélyek, egész életet betöltő célok alig akadnak Krúdy írásaiban, még ahol ilyesmire adódnék is alkalom, mint a Bűvös erszényben, ahol Viczky Gábor azért őrül meg, mert ráakad ugyan atyja csodálatos, kifogyhatatlan zöld erszényére, de nem talál benne semmit, kivéve egy papírlapot, melyen apja óva inti a gazdagság átkaitól: boldogságot csak a szegénység adhat, nem egész életsorsát irányító szenvedélyről van szó (egészen más az elveszett kincs keresése Mikszáth: Szent Péter esernyőjében), hanem inkább mások által ráerőszakolt hatásról, s csupán azért, hogy bájos unoka húgát feleségül vehesse.

Irodalmunk egyik legrégibb és leggyakoribb témája, a hazaszeretet sem lelkesíti egyetlen hősét sem. Nem is illenék ez az érzés Krúdy korának liberális és nemzetközi hangulatába. E kor felfogását a hazafiságról így jellemzi néhány mondatban. Józsiásnak, az írónak öreg lump barátja Szomjas úr a következőket ajánlja a biztos sikerre vezető eszközök között: „Vigyázz, hogy ne essél hazafias áramlásokba, mert nyomban öregnek és tehetetlennek mondanak. Az új században úgy érzem, leginkább a soviniszta hazafiság bukott meg. Nagyon elkoptatták a mult században, amikor ebből éltek a magyarok. Úgy írjad meg a hazádat, mintha nem is a te hazád volna, csak átutaznál rajta.” ³² Ez a néhány mondat, bár irónikus célzattal mondja, mégis jellemző arra az életre, melyet Krúdy ábrázol.

A szerelem – bár minden írásának legfontosabb problémája – sem mély és komoly érzés. Nem is ideális. Többnyire az érzékiséget izgató testi vágy. (Fiatalkori írásaiban szerepel nála tiszta, ábrándos szerelem is, de ez is csak olyan röpke-, futóéletű, csak egy másik leányra kell ránéznie a Krúdy hősnek, s mindjárt vége is van.) Legjellegzetesebb hőse Szindbád – ezen a néven az írót magát kell érteni – „mulatott azokon a nőkön..., akik azt akarták elhitetni a hajóssal, hoy csupán a lelkükkel szeretnek”.³³ Szánakozó meghatottsággal gondol a nőkre, akik jók voltak hozzá, gyöngéden bántak vele és odaadták neki mindenüket, „amivel pillanatnyilag rendelkeztek: a csókjukat, az álmukat, a sóhajtásukat...”³⁴ Ugyancsak Szindbáddal mondatja el a nőkről való véleményét: „a szerelem nekik minden, levegőjük, szomjúságuk, csodálkozásuk”.³⁵ – Néhány napig nagyon jól érezte magát velük, „míg egy napon meg szökött a háztól, anélkül, hogy bejelentette volna”.³⁶ Megúnta őket hamar, s azt is megmondja, miért. Szindbád „valamely természetfölötti, valamely csodálatos égi tüneményt vélt a nőkben”³⁷ És mindenért hiába rajongott, amit életében elérni óhajtott. „Nem vígasztalta az a 107 nő, aki viszontszerette..., aki mindegyik hozott magával valami újat, alig megérthetőt és sohasem felejthetőt...”³⁸

Ez a magasabb célok nélkül való élet, melyet Krúdy Gyula olyan gazdagon ábrázol, térbelileg tagolva a régi Magyarország három vidékén játszódik le. A Nyírségen, Krúdy szülőföldjén, a Felvidéken: a Szepességben és Pesten.³⁹ A környezet lényegileg nem sokat változtat ezeken a regényeken vagy novellákon. Csak az emberek változnak, nem az életmódjuk, az életnek mindig ugyanarra a körére korlátozza Krúdy a figyelmét: a mulatozásra és szerelemre. A Nyírségen az elszegényedett, néha parasztsorba züllött vidéki nemes, vármegyéhez behúzódott ingyenélő, a Szepességben a felvidéki kispolgár, Pesten a felkerült, mostmár az állam támoga tását váró nemesség és a takarékos, józan gondolkodású budai sváb életét mutatja be. Vagy szintén Pesthez tartozik a színházak, mulatók látogatói, a pesti félvilág, a hirhedt „Louise” asszony szalonja, a „zöld ház” bemutatása. Alvinczy Eduárd különleges és titokzatos élete, fényűzése, a lóversenyek és budai kiskocsmák, ábrándozó budai leányok, asszonyok és az erkélyes ablakok, melyek alatt Szindbád vagy Rezeda Kázmér meg-megállhat éjtszakánként és elnézheti a kedvese ablakából kiszűrődő fényt – egészíti ki a pesti élet képét. Ehhez járul még az utazás, régi szerelmeire való visszaemlékezés és régi kedveseinek felkeresése. Végül a történeti regény felé való kirándulás. Itt is főképpen a kalandosság, betyárvilág vagy letűnt korok különös hangulata érdekli, vagy a visszaemlékezés nagyapja meséire, a szabadságharcra, a „pajkos” Krúdy Kálmán csínytevéseire, Mária Terézia korára. Ezek adják Krúdy munkásságának tartalmát.

A nyírségi tájakat és embereket megelevenítő könyveiben, Pajkos Gaálék, Nyíri csend, Bűvös erszény, A betyár álma és az Álmok hőse c. kötetek néhány novellája, a Napraforgó Nyírségben lejátszódó részei, N. N., Az utolsó Gavallér stb., a Nyírségi tájak hangulatos leírása mellett a köznemesi osztálynak, a gentrynek az életével foglalkozik. Teljesen elszegényedett már ez az osztály, alig van egy-két tehetősebb ember köztük, s ez a néhány is legjobb úton van a felé, hogy örököseire már semmi se maradjon. De koldus-állapotukban is büszkék nemesi származásukra. Urak, és mindig azok is maradnak. Ez az úri mivolt persze a mulatságokat, a fényűző életmódra való vágyakozást, a látszat-jólét mutogatását, a gondtalanságot, agarászatot, vadászatot, az alkotmányhoz való ragaszkodást, a szoros osztályöntudatot, végeláthatatlan pörösködést, családi hagyományok, sőt babonák őrzését stb. jelenti.

Különös vidék a Nyírség, és különösek az emberek is rajta. Itt „mindenki a multjából akar megélni, abból, hogy valamikor volt valami az apja, vagy nagyapja”.⁴⁰ „Alig jutott eszébe valakinek, hogy dolgozni is kellene”, inkább „agarászbálokat tartottak, de egyik-másik zsidó birtokosnak jobb agara volt már, mint az elnöknek. Kártyáztak, ittak, vetélkedtek, cifra kocsin jártak, hajdút tartottak, párbajoztak, barátkoztak, hangosak voltak a kurjantásaik, de már mindenki tudta, hogy vége a világnak”.⁴¹

A férfiak legfőbb szórakozása a mulatozás, ivás. A dúsgazdag Viczky, akinek kifogyhatatlan zöld erszénye van, jóformán ezzel tölti minden idejét. Hasonló lump, de koldusszegény fickókat gyűjt maga köré, napokig folyik a mulatozás, s leggyakrabban azzal végződik, hogy verekedéssé fajul a mulatság: alaposan elverik a házigazdát! (Bűvös erszény.) A gentry pusztulásának egyik főokát ebben a jól enni-inni szeretésben látja Krúdy Gyula. Móricz Zsigmond Kivilágos kivirradtig c. regényében éppen ezért rokonságot érez a saját és a Móricz ábrázolása közt. Móricz alakjai is a Nyírségről jöttek, „elsősorban arról van szó, hogy kinek milyen gyomra van a nadrágszíjj, vagy a kötény alatt... – egye fene, hogy mi történik a felmondott tiszttartói állással, a hoppon maradt leányzóval. Magyarországon vagyunk, vagy mi a szösz. Majdcsak megélünk valahogy”.⁴²

Nem vetik meg természetesen a pipázást sem, szeretik a lovakat, szeretnek kártyázni. Bubis Sámuel, egyik kisnemes alakja például a feleségét is elkártyázza, miután mindenét elvesztette, s nincs már mit feltennie. (Pajkos Gaálék: Dáma.) Néha már ruhájuk sincsen, de nemesi hagyományaikat büszkén őrzik. Szeretik a pompázó életet. Néha ünnepélyes alkalmakra, mint például az egyik Gaál leány esküvője, felöltik a családi ékszereket (a zálogházból váltották ki őket egy napra), a díszes ruhákat a színházi ruhatárból kapták kölcsön, a hajdúnak, inasnak öltözött sok daliás legény pedig nem szolga, a világért sem: a Gaál-család ifjú férfitagjai öltöztek ki a pompa emelése kedvéért. (Pajkos Gaálék: A lord.)

Bikky Pál, az elszegényedett földesúr aranysarkantyút akar készíttetni a főispáni installációra. Persze adósságra. (A víg ember bús meséi: Aranysarkantyús vitéz.)

A föld lassanként fogy a lábuk alól, a sok pereskedés is hozzájárul, de az utolsó darabkához az utolsó lehellétig ragaszkodnak. „Valami babonás tisztelet rejlik ebben. Somodi Pálnak az a rögeszméje, hogy az ő birtoka az utolsó nemesi birtok. Itt gazdálkodik, de nem mintha meggazdagodni akarna, hanem mert mi mást is csinálhatna egyebet. Tizenkét hold az egész birtok, mégis van rajta minden: kishalastó, sőt néhány szomorú akácfa is, jelképezvén az erdőt. Lucernának, tengerinek alig jutott hely a birtokon. (Pajkos Gaálék: Hét szilvafa.).

Az osztály vagyoni romlásával természetesen a rendi alkotmány megszüntetését vádolják. Az országgyűlésre olyan követet akarnak küldeni, akinek azelőtt éppen konzervatív gondolkozása miatt kellett birtokára elvonulnia. (Pajkos Gaálék: Az utolsó nemesi fölkelés.)

Az anyagi romlás azonban nem veheti el tréfás kedvüket. Szinte versenyre kelnek egymással, ki tudja a legjobb tréfát elkövetni. Kölcsönös próbálkozások után Szebenyi Pálnak sikerül végre valami egészen utólérhetetlen bolondságot elkövetnie. Menyasszonya helyett egy szolgálóleányt vezet a templomba, s annak fogad örök hűséget. A tréfa következménye a megszégyenített menyasszony megtébolyodása, de a tréfacsináló gavallér is örökre elveszti lelkének egyensúlyát. (Pajkos Gaálék: A legnagyobb bolond.)

A becsület nagyraértékelt kincsük, de hősködésük csak addig tart, míg komoly próbára nem teszik őket. A párbaj elől pedig szeret nek menekülni. (Utolsó gavallér.)

Életük legfontosabb ténykedése azonban a szerelem. Ez tölti be a férfiak és nők életének legnagyobb részét. Egyikük ábrándos önmagába-vonulással eped a nők után (mint pl. Álmos Andor különc életének magábaroskadása egy lány miatt történik), a másik, pl. Pistoli úr, nem veti meg a kövérkés kocsmárosnék vendégszeretetét sem. (Napraforgó.)

De megis van valami, ami az asszonyoknál is többet jelent: a pénz. Kászoni Mihály, a szerelmi kalandjairól híres dobosi főbíró is lemond eddigi életmódjáról arra a fenyegetésre, hogy nem kapja meg gazdag rokonától a várva-várt örökséget. (Az álmok hőse: A ravasz Herepi.)

De az ilyen várva-várt örökség nem érkezik meg mindenkinek és mindíg, amikor kell. A tönkrement földesúrnak bizony foglalkozás után kell néznie, hogy éhen ne haljon. Az élet ilymódon való biztosítására jó eszköz a vármegye. Ide húzódnak, a vármegyeháza tágas hivatali helyiségeibe. Valóságos kis menedékhelyek ezek. S ha elveszett is a vagyon, megmaradt a becsület. (Ha csak valami sikkasztással vagy más visszaéléssel el nem játszották, de még ilyenkor is lehet segíteni, ha nehéz is. Utolsó Gavallér.) Itt aztán folyik tovább a régi megszokott élet. Adomázás, tréfálgatás, csak a mulatságokat kell szerényebbre szabni. (A víg ember bús meséi: Öreg írnokok szobájáról.)

Ennek a régi nemesi világnak azonban, mikor Krúdy beszámolóit írja, már csak az emléke van meg, és az ilyen vármegyeházára szorult pincevirág-élete. „Egy történelmi álomkép lett a magyar nemesség, mint Mátyás fekete serege... Alig egy emberöltő telt el azóta, hogy a kutyabőrt padlásra tették, s ez az egy emberöltő elvégezte évszázadok munkáját: eltüntette a régi Magyarországot, hogy már azok se émlékezzenek rá, akik valamikor még benne éltek.”⁴³

De érzi Krúdy a gyors pusztulásnak az okát is. „Nagyon korhadt, nagyon vén lehetett már ez a fa, mely egyetlen szélviharban recsegés, ropogás nélkül kidőlve olyan hamarosan nyomtalanul enyészett el az erdei avarban.”⁴⁴ Nem objektíve nézi ezt a pusztulást. Átérzi, hiszen ő is minden idegszálával benne gyökerezik ebben az osztályban. Fájdalommal tölti el a magyar élet átalakulása, s „e fájdalmát objektiválja a mult egypár elkésett, szerencsétlen, önmagával tehetetlen alakjában.”⁴⁵

A másik vidéki táj, ahova Krúdy Gyula képzelete szívesen elvándorol: a Szepesség. Diákévei emlékeit örökíti meg több novellá ban. Így pl. a kis diák, aki szerelmes szállásadója lányába, sokszor szerepel bennük, de helyet kapnak a felvidéki város kispolgárai, a takácsok, akik a lengyel városokat járják árúikkal, s majd minden városban akad egy asszony, aki kegyeivel megajándékozza őket. (A podolini takácsné, Aranykézuccai szép napok egy-két novellája.) Szerzetesek, öreg várurak, vénasszonyok, felvidéki polgárlánykák szerepelnek még e novellákban. Ehhez a csoporthoz tartozik A podolini kísértet, mely eleven cáfolata annak, amit bírálói igen sokszor szemére vetnek, hogy nem tud „épkézláb mesét szőni”. Kissé bonyolult mese Wart Erzsébetről, a heidelbergi polgárlányról, akinek szerel mesét orvul megölik. A lány ezután Amerikában és Oroszországban szerepel mint artistanő, s mikor egy szerencsétlenség folytán nem kap szerződést, Magyarországra jön, hogy bosszút álljon. Itteni tartózkodása alatt férfiruhában él, mint a nizsderi vár ura. Riminszky Kázmérral, vőlegénye gyilkosával való szerelme, tettetett halála és sírból visszajáró kísértetként való szereplése egészíti ki a romantikus mesét.

A felvidéki élettel kapcsolatban áll a következő Krúdy motívum az utazás. Ennek jórészét a Szindbád könyvek jelentik. (Szindbád ifjúsága, Szindbád utazásai, Szindbád-megtérése, vagy e novellákból összefűzött köteteken kívül egy-egy regény, ahol Szindbád vagy Szindbád-szerű alak a hős: Francia kastély, Útitárs.) Szindbád szívesen felkeresi diákkorának kedves helyeit s azokat a kisvárosi asszonyokat, akikkel valaha valamilyen kapcsolata volt. Rendszerint nagyon megváltoztak azóta ezek az asszonyok. Sokszor felnőtt lányuk is van azóta, néha azt is sejteti, hogy a gyermek apja Szindbád. Van úgy, hogy nem találkozik, csak a lánnyal, aki azt hiszi, hogy idegennel áll szemben. (A hídon.) Szindbád magába szívja a letűnt idő emlékét, a jól megszokott régi környezetet, ahol csak az emberek változtak meg, de minden más az élet örök egyformaságára emlékeztet. Alig néhány szót vált régi kedveseivel, aztán csöndesen, lemondóan elhagyja őket. Más kalandokon is megy át Szindbád, aki ilyen utazásaira később felnőtt fiát is magával viszi. (Szindbád megtérése.)

Az utazásnak és a következő Krúdy életszíntérnek a határán állanak a Vörös postakocsi, Őszi utazások a vörös postakocsin c. regények stb. Egyik főszereplője ezeknek Alvinczy Eduárd, kalandos fényűző életet élő magyar úr, a másik a Szindbáddal azonos, de más néven szereplő, finomkodó, de kiábrándult és színpadi szavai mögött rejlő ürességgel tisztában lévő gavallér, Rezeda Kázmér és a többiek lezüllött írók, színésznők, budai kispolgárlányok, akik szerelmesek Alvinczy Eduárdba vagy Rezeda Kázmérba, gazdag polgárasszonyok, aranyművesnék, műkereskedők fiatal feleségei, akik szintén valami mozgalmasságot keresnek csöndes mindennapjaik mellé. Ezekben a budapesti életet ábrázoló regényeiben és novellásköteteiben: Bukfenc, Aranydidő, Aranykézuccai szép napok egyes novellái, Hét bagoly, Pesti Album, Velszi herceg, Boldogult úrfikoromban, bémutatja az ő idejében már épúgy multnak nevezhető régi Magyarország és Pest életét, mint ahogyan a multé már az általa megelevenített nyírségi gentry-élet. Szinte „régi naplóját” akarja adni a letűnt Pestnek. „Ódon, bájos és romantikus szaga van”, pedig még elegen élnek a régi emberek közül. Krúdy fájdalmasan nézi az új Budapest rohamos fejlődését, ahol ipari és kereskedelmi szaga van minden embernek, „szinte amerikai versenyek keletkeznek az üzleti vállalkozások között, de a szélhámosok is könnyen boldogulnak”. Nagy vagyonok mennek tönkre, s van olyan ember is, „aki komolyan meggazdagodott azon, hogy egy esztendő alatt négy kávéházat vett meg és adott tovább... Sivár, jajgató, elégedetlen és csőd szélén álló város ez”.⁴⁶ Nem is csoda, ha Krúdy Gyula elmenekül ettől a tülekedő emberi forgatagtól, inkább visszaemlékszik a régi Budapestre, a multból ittmaradt emberek felé irányítja a tekintetét. Hasonló ez ahhoz az elvágyódáshoz, amit a sürgő-forgó Pest embereiben is érez, mikor látja, hogy a ma robotjából a történeti regények által feltámasztott mult izgalmas, de már nagyon távoli életébe élik bele magukat.⁴⁷

Ez az élet természetesen nem mondható jónak, még kevésbbé erkölcsösnek. Lerajzolja a pesti mulatóhelyek világát, ahol a hamiskártyások és utcalányok a törzsvendégek, a „zöld házat”, de az utóbbi életébe egy tisztalelkű lányt is beállít, akit környezetének romlottsága sem tud magához lerántani, s aki a végén elnyeri megérdemelt jutalmát, a tiszta, boldog szerelmet.⁴⁸ Különösen kedvelt színhelye Krúdy regényeinek a Tabán, amely már maga is egy darab mult, ittfelejtett sziget az egyre rohamosabban fejlődő új Budapest életében. Szereti kiskocsmáit, öreg pincéreit, ínyenc törzsvendégeit. Egy külön kötete van, amelyben minden novella egy-egy étkezést tárgyal le csupán. Szereti leírni az ételek ízét, illatát – sokszor elkészítési módjuk elmondásával színezi leírásait – s még jobban szereti alakjait étkezés közben változatos témákról beszéltetni. Ilyen beszélgetések közben aztán elmesélteti velük egész multjukat, érezteti életük reménytelenségét és céltalanságát. A Boldogult úrfikoromban című regényében pl. egyéb sem történik, mint egy asztaltársaság tagjai apró történetkéket beszélnek el „boldogult úrfikoruk” eseményeiből és tapasztalataiból. Ennek a néhány embernek egészen életformájává vált ez a kocsmai időzés és beszélgetés, s mikor elmennek innen, a céltalan, üres semmiségbe mennek. Ezt a reménytelenséget érzi egyik alakja, Plac, a tönkrement zsidó, aki vagyonával épúgy bánt, mintha ő is a gentryhez tartozott volna. „Tisztán látta a helyzetet, hogy ő már innen csak egyenesen haza mehet, haza, abba a reménytelenségbe, ahol nem várakozik rá semmi, legfeljebb a halál.” Züllő, veszendő világ ez, melyhez Krúdy olyan szeretettel ragaszkodik, éppolyan, mint Krúdy maga-elpazarló pusztuló élete.

Ennek a pusztuló, züllő életnek jóformán nincs is semmi eseménye, legfeljebb egyes mozzanatai, melyek esetlegesen jönnek elő, s nem kapcsolódnak össze egységes életvezetéssé. Ennek az életnek ábrázolására Krúdy különösen jó módszereket talál. És éppen ezek miatt a módszerek miatt éri a legtöbb támadás. A már említett „nem tud épkézláb mesét szőni”-szerű kifejezések mellett egy bírálója azon csodálkozik, „hogy lehet egy csipetnyi történetkéből, egy szerelmes kézszorításból, egy akkordból novellányi tárcát szőni”.⁴⁹ Egy másik bírálója pedig őbenne látja legjobban megtestesülni azt az írói szemléletmódot; mely „sem előzményt, sem következményt ki nem domborít.”⁵⁰ Valóban, Krúdy Gyulára is jellemző az az impresszionizmusról szóló részben már kifejtett – megkomponálatlanság, amelynek legfőbb oka éppen az életből kimetszettség és a megismerésnek csupán a múló pillanatra korlátozott érvénye. Fontos tulajdonsága ennek a pillanatra korlátozottságnak, hogy az egyetlen mozzanatra szűkített benyomás öncélúvá válik. Így aztán a benyomásoknak bizonyos mellérendelése következtében nem jöhet létre egységes cselekvény. Az ilyen egységessé konstruált történés-láncolatot Krúdy Gyulánál legfeljebb nagyon ritkán találjuk meg, és csak fiatalkori műveiben, s akkor is a Mikszáth-hatás időszakában. Ilyen aránylag egységes mesévé összefűzött történet például a Bűvös erszény, vagy az Andráscsik örököse és a már említett Podolini kísértet. Az ilyen szerkesztés mód azonban egyre ritkábban fordul nála elő, ezért nem is mondható regényírónak. Ha a munkásságát átnézzük, megállapíthatjuk, hogy köteteinek legnagyobb része novellákból, rajzokból, elbeszélésekből áll. Jórészt újságokban, folyóiratokban jelentek meg először, mint tárcacikkek (ez magyarázza, hogy néha ugyanazt a témát többször is feldolgozza kis változtatással). Valójában Krúdy Gyula inkább novellista. Az élet apró mozzanatait nagyszerűen tudja kis képekbe tömöríteni, de néha egyetlen pillantással egész embersorsokat foglal össze. Így különösen Az élet álom c. kötetében találunk jól sikerült novellákat. Ezeket a novellákat azonban sohasem valami lezártság vagy pontosan körülhatároltság jellemzi. Rendszerint egymáshoz közeli rokonok a tárgyuk révén is, még jobban összefűzi azonban őket főszereplőjük állandósága. Ez teszi például a Szindbád-könyveket is többé, mint puszta novelláskötet. „Mintha egyetlen nagy munka fejezetei lennének. Folytatják és kiegészítik egymást, gyöngyszemek, melyeket zsinórra kellene fűzni.”⁵¹ Az impresszionizmus formabontása ellenére ez az egy főhős és a köréje csoportosuló, jórészt egy témát variáló motívumok mégis az egybetartozás érzését tudják felkelteni bennünk. (L. az irodalmunk impresszionizmusáról szóló fejezetben.) Az egyes mozzanatokat pedig a hangulat fűzi kis kerek egésszé. Novelláit is ez az egységesítő hangulat teszi sikerültekké. A hangulat felkeltéséhez pedig különösen szívesen alkalmazza a környezet aprólékos leírását. Szeret pontos képet adni egy-egy szobáról, ahol a történés egy mozzanata lejátszódik. Máskor szereti természeti képpel, különösen esős őszi délutánok leírásával felidézni a hangulatot. A környezet leírása igen gyakran fontosabb annál is, ami a novellában történik, így például történeti regényeiben sem az események megvilágítására veti a fősúlyt, inkább a háttérben vonul el még az olyan fontos történelmi esemény is, mint a mohácsi vész. Főképpen a környezetrajzzal és a szereplők jellemének bemutatásával törődik itt is. (Mohács, A festett király, Az első Habsburg.) De hőseinek jellemét is apró, szinte jelentékteleneknek látszó mozzanatokból rakja össze, s ez Krúdy Gyula másik szerkesztési módja, az előbb említett novellákra töredező eljárás mellett. Rokon ezzel az a szemléletmód, ami különösen jellemző Krúdy Gyulára, de jellemző kissé a világ zajától való menekülésre is. A menekülés nem elhúzódást, hanem lelki elkülönülést, részt nem vevést jelent a többi emberek élettevékenységében. Barátai fel jegyezték róla, hogy korcsmákban, kávéházakban, mulatókban is főképpen azt szerette, ha félrevonul csendesen egy sarokba, látszólag nem is figyelve arra, ami körülötte történik, átadja magát az őt érő benyomások gazdag tömegének. Boldogult úrfikoromban c. regényében, mint egy láthatatlan szemlélő, aki nem érez semmiféle elfogultságot, leírja mindazt, amit egy egész napot elfoglaló villásreggeli alatt a vendéglő asztaltársaságának tagjai, de főképpen az elnökük: Falstaff Pista úr elbeszél, vagy cselekszik, pusztán úgy, ahogy pillanatnyi tetszése megköveteli.

Mindezt pedig az a különös álomszerű hangulat lengi át, ami Krúdy idő-érzékeltetésére annyira jellemző, s melyről fentebb már szóltunk. Ez az álomszerű hangulat, mely sem multnak, sem jelennek nem nevezhető, hanem valami időn kívül álló irracionális állapot, teszi aztán lehetővé pl., hogy Szindbád kora egészen meghatározhatatlan. Szindbád egyszer egészen fiatal, máskor idős. Majd halni készül, éppen azért határozza el, hogy még egy utolsó látogatást tesz valamelyik kedves emlékeket őrző helyen.

Krúdy Gyula stílusára általában azt szokták mondani, hogy jellemző rá a zeneiség. Mondatai „zeneileg éreztetik meg a mondat emelkedő, vagy halkan elhaló skáláját”.⁵² Schöpflin Aladár pl. elsötétített szobában, mélyhegedűn szentimentális, de férfias dallamot játszó muzsikushoz hasonlítja, akinél éppen ennek a zenei hangulatnak van a legnagyobb szerepe. S valóban Krúdynál a hosszú, különös ritmusba tagolódó, hangulatkeltő mellékmondatokkal teletűzdelt mondatoknak első hallásra is megkapó zeneiségük van. Különösen a szomorú. őszi hangulat kifejezésére alkalmasok ezek a mondatok.

„Evelin jócskát szenvedett, amíg beköszöntött a bujdosi udvarházba az ősz, mint a gyalogpostás, aki végre hangjegyfüzeteket, érzéseket, olvasmányokat hoz táskájában, amelyek elmulattatnak, felejtetnek. Végre pirosodni kezdett a táj, bicegett a szél a ligetben, csörgő hangok hallatszottak alkonyattal a kertből, a falevelek próbálgatták a nemsokára elkövetkező koncertet, dobolt az éj a kéményben, padláson, az útszéli napraforgókat össze lehetett téveszteni a lesoványodott madáríjesztőkkel.”⁵³

Az aprólékos leírások jellemzik ezt a stílust, mely látszólag ellentmondás az impresszionizmus elnagyoló, a körvonalakat homályossá tevő ábrázolásmódjával szemben. De ez a látszólagos ellentmondás hamar eltűnik, ha észrevesszük, hogy a legapróbb mozzanatokig terjedő megfigyeléseinél az egyes vonások éppen nagy tömegük miatt, nemhogy megvilágítanák az egészet, hanem még sokkal inkább áttekinthetetlenné teszik, mivel nincsenek szilárd vázra erősítve. Ez az eljárási mód valóban nem ad mást, mint egy tarka, mégis egységes, sőt egyszínű hangulattá összefonódó foltot, s ezzel szinte a festészeti pointilizmus közeli rokona.

Áttekintettük a legnagyobb vonásokban Krúdy Gyula irodalmi munkásságát, és ha össze akarjuk hasonlítani a már megállapított fontos impresszionista alapelvekkel, láthatjuk, hogy Krúdy is kívánja az élet sokszínű benyomásait, szeret ebből a folyton áramló folyamatból néha a festészethez hasonlóan egyetlen mozzanatot kiragadni s azt ábrázolni. De mikor hű marad az irodalom lényegéhez, és az időbeli történések leírásával foglalkozik, nem komponálja össze az egyes mozzanatokat egységes cselekvénnyé. A külvilág jelenségeit, bizonyos felszínes világot rajzol. De az élet örök titkai is ott kísértenek legtöbbször, mint babona vagy álomfejtés. Emberi mivoltát ő is kivetíti a tárgyakra: „a törpe bokrok kiváltak a homályból, mint iskolába menő gyermekek, akiknek sapkáját a messze gyaloglásban belepte a hó. Egy komor ciprus fekete-fehér ruhájában úgy borongott ki a hajnalból, mint a hazatérő kártyás”.⁵⁴

Stílusában pedig a zeneiség maga is kifejező erővé lép elő.

Mindezek világosan mutatják, hogy nem tévedünk akkor, ha kimondjuk: Krúdy Gyulában megtaláljuk az impresszionizmusra legjellemzőbb vonásokat.

Az impresszionizmus, mint minden művészeti irány, önmagában nem értékes, de értékellenesnek sem mondhatjuk. Értékessé vagy értéktelenné egyedül képviselőinek művészi adottságai vagy azok hiánya teszi. Mindenesetre az impresszionizmus az irodalom terén is, habár a hátterében álló világnézet miatt a mi szemünkkel nézve egy a multat jelentő és nem a legmagasabbrendű erkölcsi, társadalmi stb. felfogást képvisel, a tiszta művészire való törekvésével és a költői kifejezésnek gazdagabbá tételével – s művészi szempontból ezek a vonások különösen jelentősek – kitörölhetetlen nyomokat hagyott mind a külföldi, mind a hazai irodalomban.