Akár
a flamingó ...
(Krúdy
Gyulához)
Akár a
flamingó, aki színesen kimagaslik
az ingoványból s rangosan lépked egyedül,
olyannak látlak, mikor az ég csücskén már hajnallik
s te rovod az uccát halkan, nesztelenül.
Céllal ballagsz-é, ki tudja? fejed oldalra billenve
álmodik s nem érzel ködöt, bronchítiszt,
fagyot,
csak ballagsz és virrasztasz rejtelmesen merengve,
mint a hunyorgató, távoli csillagok.
A vadmadár
is így vonul alvó tájak felett
az éjszakában, gyilkos vadászok elül,
bátrabban krugat így síró vagy harsány éneket,
ha biztos az útja s nem retteg, csak repül, repül.
Te is így
vándorolsz örök honod elébe,
kerülöd az élet fényét, harsogó viharát,
s hajnalban béveszed magad vadonod sűrűjébe,
úgy köszönsz az ébredő világnak: „jó éccakát!”
Peterdi Andor.
(A Reggel, 1933/6. /február 6./ 10. p.)