Akár a flamingó ...

                               (Krúdy Gyulához)

Akár a flamingó, aki színesen kimagaslik
az ingoványból s rangosan lépked egyedül,
olyannak látlak, mikor az ég csücskén már hajnallik
s te rovod az uccát halkan, nesztelenül.

 

Céllal ballagsz-é, ki tudja? fejed oldalra billenve
álmodik s nem érzel ködöt, bronchítiszt, fagyot,
csak ballagsz és virrasztasz rejtelmesen merengve,
mint a hunyorgató, távoli csillagok.

 

A vadmadár is így vonul alvó tájak felett
az éjszakában, gyilkos vadászok elül,
bátrabban krugat így síró vagy harsány éneket,
ha biztos az útja s nem retteg, csak repül, repül.

 

Te is így vándorolsz örök honod elébe,
kerülöd az élet fényét, harsogó viharát,
s hajnalban béveszed magad vadonod sűrűjébe,
úgy köszönsz az ébredő világnak: „jó éccakát!”

                                                    Peterdi Andor.

 

(A Reggel, 1933/6. /február 6./ 10. p.)