Zeneéletünk

Kenessey—Krúdy operájának felújítása

A magyar irodalom folyóiratában a zenének szánt helyen a legutóbbi napok zenei eseményeiről szóló beszámolónkban a kiemelést már csak azért is megérdemli „Az arany meg az asszony” reprize, mert benne az irodalom és a zene szerencsés találkozására mutathatunk rá. Alkalmat ad arra a bíztatásra is, hogy zeneszerzőink szövegkeresésükben (nemcsak operáknál, hanem valamennyi vokális műfajnál) a magyar irodalom értékei felé tájékozódjanak, viszont íróink, költőink is több érdeklődést tanúsítsanak a közös munka iránt.

Kenessey Jenő, amikor mintegy másfél évtizeddel ezelőtt operaszöveget keresett, helyes ösztönnel nyúlt Krúdy Gyulának már jóval előbb írt, színpadon is előadott, de akkor már méltatlanul feledésbe merült dramolettjéhez.

Krúdy művét operalibrettónak kínálja: balladai tömörségű költői anyaga, szimbólikus meséje, lüktető cselekménye, drámai feszültsége, miliője és ízes nyelvezete is. A dráma a XVI. században játszódik Lőcsén és keserű iróniával példázza a pénz hatalmát a szerelem felett. Az ifjú zsoldos kapitány elszereti az öregedő

kereskedő fiatal feleségét, de az arany csábítására cserben hagyja, hogy azután mind a kettőt, asszonyt és aranyat és még saját életét is elveszítse.

A Krúdy-színmű levegőjét, stilizált alakjainak karakterét, egész tartalmát megkapjuk a megzenésítésben. Sőt a muzsika azt még intenzívebbé teszi. Kenessey művelt, nagytudású komponista, aki előkelő ízléssel, mértéktartással írta meg partitúráját. Ismeri a színpadi lehetőségeket, a modern zenei formanyelv kifejezéseit és ezeket választékosan, folyamatosan használja. Nem úttörő, de nem maradi, nem nagyképű, de nem banális. Ez a hangulatos és őszinte ihletből fakadt egyfelvonásos operája nemcsak addigi legértékesebb műve, hanem azóta is egyike maradt legjobb munkáinak (mert valljuk meg, hogy bő termésének egy-egy művében inkább rutinjára támaszkodott). „Az arany meg az asszony”-ban mind a drámai, mind a lírai mozzanatokat bravúrosan hangszereli. A közbeiktatott humoros epizód kómikumának is még vannak a sajátos színei, árnyalatai. A kamarastílust Krúdy darabjának megfelelően következetesen viszi, keresztül, és leleményesen elkerüli a kísérő zenévé válás veszedelmét.

Kenessey zenéjének rokonszenves egyéni hangját nem nyomják el a néhol felbukkanó — francia—olasz impresszionizmus hatását tükröző — reminiszcenciák. „Az arany meg az asszony” muzsikájának magyar szellemét, jellegét nem a szokványos „magyarkodás” modorosságai, vagy a közvetlen folklór adja meg, hanem az, hogy természetes készséggel használja fel a népi zene dallamtörvényeiből leszűrt eredményeket.

A méltatásban külön kiemelendő részekben két lírai szerelmi kettősön kívül két drámai csúcspont van: az egyik a katona történetéről szóló régi ballada, melyet itt két vándorszínész, commédia del’arte stílusban jelenít meg. A másik az arany gonosz, megrontó hatalmáról szóló kantáta-szerűen megkomponált kvintett. A színészek epizódja lazán függ össze a főcselekménnyel, de változatosságával elhárítja a monotóniát. Kenessey inkább a recitatívokra, az énekbeszédre, mint a zárt számokra, ariózus részekre alapítja operájának zenéjét, amely azonban sehol nem szürke, nem fakó.

Az Operaház szeretettel, odaadással készítette a reprízt. Maga a szerző vezényelte darabját és így tempóinak, dinamikájának hitelességéhez nyilván szó sem férhet. Az is érződött az előadáson, hogy a közreműködők kedvelt karnagyuk művének előadásában ambícióval vetették latba tehetségüket. Az első bemutató szereplői közül csupán Osváth Júlia (a feleség) maradt meg. Melegfényű szopránja, szép megjelenése mit sem vesztett azóta üdeségéből, viszont énekkultúrája jelentékenyen fejlődött, csiszolódott. A féltékeny férjet Losonczy György, a zsoldos kapitányt Ilosfalvy Róbert énekelte, alakította hatásosan, míg a buffó-szerepben Fekete Pál és Domahidy László (a két színész), valamint Kishegyi Árpád igen ügyesen látta el feladatát.

A rendezés (Kenessey Ferenc érdemes munkája), a díszlet (Oláh Gusztáv nagyon szép, korhű utolsó műve), a jelmezek (Márk Tivadar rajzai szerint), a zenekar pontos, színes játéka — mind jelentős tényezői a sikernek. „Az arany meg az asszony” biztosan állandó műsordarabja marad az Opera- háznak.

Péterfi István

(Élet és Irodalom, 1957/4. /április 26./ 8. p.)