[UTÓSZÓ]

 

KRÚDY GYULA és Szemere Miklós állítólag Madame Louise Magyar utcai szalonjában ismerték meg egymást. Szemere Krúdyban a szép férfit, a nők bálványát, s nem a nagy írót látta. Krúdy Szemere életformájában a neki megfelelő, izgató regényhőst ismerte meg, s ebből az ismeretségből született Alvinczi Eduárd alakja.

1913 őszén két meghívó érkezett Szemere Miklóstól Krúdyékhoz. Az egyiket Krúdy Gyulának az írónak, a másikat ifj. Krúdy Gyulának, a diáknak hozták. Az aranynyomatos meghívó Szemere Cséri pusztai céllövészeti ünnepségére, versenyére szólt. Krúdy is, Szemere is büszkén emlegette őseit, Krúdy nosztalgiával szemlélte az Anjouk adta, és Mária Terézia megerősítette nemességét, szeretettel emlegette a litterátor Crúdy Dániel püspököt, Krúdy Ferenc nemesi testőr hadbíró-kapitányt, Bárczi Sándor műveinek megjelentetőjét, a szabadságharc Krúdy Kálmánját és Krúdy Gyuláját, aki nemcsak Komárom hőse volt, hanem száz évet elérő életében szóval és tollal egyaránt lelkesített 48 eszméi mellett.

Szemere Miklós császári és királyi kamarás volt, az Osztrák-Magyar Monarchia párizsi, római, szentpétervári követségén dolgozott, s mikor leköszönt a diplomáciai pályáról, országgyűlési képviselő lett. Kártyázott és lóversenyezett, hihetetlen szerencsével játszott, s a költséges életformájához szükséges pénz előteremtését mégis furcsa, titokzatos anekdoták, történetek kísérték. Büszkén hirdette származását, Huba vezér leszármazottjának vallotta magát.

Krúdy Gyula Kiss József folyóiratának, a Hétnek, írta A vörös postakocsi című regényét. Lelkesen vállalkozott rá, igazi pesti regényt kívánt írni. Regénye megjelenése után bírálatával Ady Endre is üdvözölte: „...Krúdy édes szerencsénkre, nem azt írta, amit regénye bejelentőjében felsorolva ígért, hanem eldalolta tegnapi ifjúságának boszorkányos muzsikájú dalát.

A vörös kocsi nemcsak a tegnapnak, a pestbudai bizarrságnak s az emlékezésnek szimbóluma, de a Krúdy-regény – ha ugyan regény – nagy társadalomtalanságáé. Azokról és úgy, akikről és ahogyan Krúdy ír, csak az írhat, akinek társadalmi rangja tisztázhatatlan, s állandóan a napidíjas és az Úristen között libegő. Csak ez látja meg és kedveli a társadalom leghívebb reprezentálóit, azokat tudniillik, akik a társadalmon kívül bitangolnak.

De könnyes, drága, gyönyörű könyv ez mégis, úgy ahogy írta, fölséges versvallomás arról, miként teszik az álmok passzívvá a mai Casanovát.”

Krúdy e regényeiben is szokatlan emberekről, tájakról ír, nem mindennapi történeteket mond el,s nem mindennapi hangulatot, emléket idéz. A regény fő témájához asszociációk gazdagsága kapcsolódik s ezek az asszociációk – írja Rónay György – bár elvisznek bennünket a reális ábrázolástól, mégis azt szolgálják, azt mélyítik. Csodálatos líra Krúdy e három kötete is, hol a kevés vezérmotívumot a sokrétű, gazdag dallamok bravúros komponálása teszi egységessé. Krúdy Gyula nem folytatja a dzsentri-irodalom hagyományait, nem halad az Eötvös, Mikszáth vágta úton, nem nevelni kíván, csupán emlékeket, hangulatokat idéz. Az életből, korából való kiábrándultságát azzal akarja hangsúlyozni, azokkal a furcsa, az életben oly ritka alakokkal, kik a valóságban nem fordulnak elő, s akiket a korából kiábrándult, csalódott, de az élet szépségét nem tagadó ember képzelete szült. Ezt igazolja Kiss Józsefhez írt levele: „Mit lehet írni Pestről? – olvashatjuk többek között. – Ordenáré passzió, mint az állatkínzás ... A magányban talán érdekesebbnek látom az embereket.”

A vörös postakocsi írásakor Krúdy nem gondolt arra, hogy több kötetben foglalkozzék Alvinczi Eduárddal. Ahogy belemelegedett az írásba, úgy kívánkozhatott mind több és több Alvinczi Eduárdról, s így születtek meg A Vörös postakocsi, Őszi utazás a vörös postakocsin, Nagy kópé, A velszi herceg, Rezeda Kázmér szép élete, A kékszalag hőse.

A VÖRÖS POSTAKOCSI először a Hét 1913-as évfolyamában jelent meg, eddig hat kiadást ért meg, Krúdy színdarabnak is feldolgozta, – Őszi utazás a vörös postakocsin 1917-ben a Magyarország hasábjain jelent meg, könyvformában eddig két alkalommal. A kékszalag hőse a Pesti Napló 1931-es évfolyamában jelent meg, könyvformában most adjuk ki először.

P[etrichevich]. H[orváth]. J[ános].

 

(A kékszalag hőse.
Bp. 1956, Szépirodalmi Könyvkiadó. 437-429. p.)