Krúdy Gyula

MÁKVIRÁGOK KERTJE

Magvető, 726 old. 46 Ft

Boldogtalan úriemberek élnek az omla­dozó nyírségi nemesi házak mohos zsin­delye alatt. Csupa céltalanság, felesleges­ség, életképtelenség az életük. Nem vál­tozik itt soha semmi, a fiak tovább hord­ják az apák csizmáit, kabátjait és meg­győződéseit. Távol esik innen „a vona­tozó, velocipédes világ.”

Idejön csodálatos batárján a mesés gaz­dagságú Alvinczi Eduárd, megkezdeni a magyar nemesi középosztály megmenté­sét —, azzal, hogy összevásárolja tőlük a hamisított váltókat. Alvinczi kiábrándu­lásának története s a menthetetlenül és méltán pusztuló nyíri nemesi világ érzék­letes rajza a Valakit elvisz az ördög című Krúdy-regény, a Krúdy-sorozat új köteté­nek legjobb darabja. Megjelent még a kötetben az Andráscsik örököse, Mákvi­rágok kertje, Rózsa Sándor, a betyárok csillaga és külön felhívjuk a figyelmet a Mit látott Vak Béla szerelemben és bá­natban című regényre, amely eddig szinte hozzáférhetetlen volt (1921-ben jelent meg folytatásokban egy bécsi folyóirat­ban).

A kötetből nem véletlenül idéztük a Valakit elvisz az ördögöt. Ez a regény mutatja, meddig jutott el Krúdy saját társadalmi osztályának bírálatában. Itt már alig lehet találkozni az együttérzés sajátosan Krúdys dallamaival: Alvinczi utálkozva hagyja magukra a Közbirtokossági Kaszinó piszkos, bűzös szobá­jában elaljasodott nemeseit. A többi regényben Krúdy nyelvének megejtő mu­zsikájával egy egészében úgy sohasem volt, de részleteiben sok hiteles elemmel, olykor szinte néprajzi megbízhatósággal ábrázolt régi magyar világ elevenedik meg; szemeket, szíveket és gyomrokat” mámorító emlékek mágiája árad belőlük. Az említett regény színei talán sápadtabbak ezeknél, de az író jellemző erejének heve nagyobb értékek forrásává lesz.

A magyar nemesi osztály deklasszálódása, pontosabban ennek a deklasszálódásnak nem a folyamata, hanem ered­ményé: ez a nagy Krúdy-téma. Sokáig csak belülről nézi osztályának bomlását, a visszaszálló emlékek poétikus hóhullá­sában: ezért erősebb a líraisága, mint reális jellemző ereje. De ha valaki egy­másután olvassa az 1906-ban írott And­ráscsik örökösét, a Mákvirágok kertjét (1913) és a Valakit visz az ördögöt (1928), tapasztalhatja, hogyan szabadul meg az író illúzióitól, hogyan keseredik meg tollán az emlékek jórésze.

Pók Lajos

 

(A könyvtáros, 1961/12. 753. p.)