Egy öreg újságíró noteszéből
Emlékeztek-e még rá, hogy írta le a Tegnapok Ködlovagjában szegény
Krúdy Gyula, aki az októberi forradalom kitörése előtti esztendőkben bizony
sokat kártyázott az Otthon liberális újságíróinak alvilágával, Károlyi Mihály
estélyét, amelyet a forradalom újságírásának tiszteletére adott.
,,Hock főtisztelendő úr, ez a
végzetszerű jós, karonfogja e sorok íróját most is,
mint a háború évében, mikor bibliai jövendölések alapján megjósolja a háború
pontos végét és ugyanúgy jósolja most a nemzeti tanács és vele az egész
akkori Magyarország bukását. Szinte érthetetlen, hogy ez a pap a helyén
maradt, mikor kétszer is megadatott neki, hogy bepillantson a jövőbe.
Estélyen vagyunk, felejtsük a komor
papot, aki álomtalanul jár fel és alá... Estélyen vagyunk, amelyre piros
szőnyeggel befutott lépcsőkön érkezünk meg. Diplomatás miniszterelnökségi
tisztviselők nyájaskodva fogadják a szerkesztő urakat az előcsarnokban: hajdúk
sarkantyúja csilingel, a kis teásasztalkákat már terítgetik,
mindenki nyájas, kedves, mert Károlyi meghívása akkor még valóban
kitüntetésnek számít... hadd lássuk csak, hányan vagyunk azok a pesti
szerkesztők, akiknek a barátságát az államfő ilyenformán biztosítani akarja!
Talán negyvenen voltunk: öreg szerkesztők, akik már évtizedek óta élvezik az
állásuk tekintélyét, különös hatalmát és népszerűségét és a, fiatalabb
évjárathoz tartozó hírlapírók, akik e napokban tűnnek fel, „A Nap”
munkatársai, akik tegnap még azt a különös lármát vitték élénkségükkel a pesti
utcára. Gellért Oszkár, a P. H. tegnapi vezércikkírója, a sajtófőnök
mindentudó mosolyával áll Károlyi mellett. Vészi József egy karosszékbe
telepedik legelől, mint a legtekintélyesebb
lapszerkesztő (amíg aztán hátulról előrenyomakodik Göndör Ferenc, hogy kabátja
ujját hajtogatva csaknem ökölre menjen az öreg szerkesztővel Károlyi
jelenlétében) Göndörnek nem volt elég radikális V. J.
Vészi felindulva a Göndörrel való
szócsatától, méltatlankodva csóválja a fejét. Hatvany úr Kertbeny
Károly Mária viselt dolgaira gondol és az Esztendő karácsonyi számát
forgatja a fejében. Károlyi még mindig emlegeti Vilsont
a maga hibás beszédmodorában.
[…]
P[ongrácz]. A[lajos].
(Egyedül Vagyunk, 1944/5.
/március 5./ 6. p.)