Egy öreg újságíró noteszéből

 

Emlékeztek-e még rá, hogy írta le a Tegnapok Ködlovagjában szegény Krúdy Gyula, aki az októberi forradalom kitörése előtti esztendőkben bizony sokat kártyázott az Otthon liberális újságíróinak alvilágával, Károlyi Mihály estélyét, amelyet a forradalom újságírásának tiszteletére adott.

,,Hock főtisztelendő úr, ez a végzetszerű jós, karonfogja e sorok íróját most is, mint a háború évében, mikor bibliai jövendölések alapján megjósolja a háború pontos végét és ugyanúgy jósolja most a nemzeti tanács és vele az egész akkori Magyarország bukását. Szinte érthetetlen, hogy ez a pap a helyén maradt, mikor kétszer is megadatott neki, hogy bepillantson a jövőbe.

Estélyen vagyunk, felejtsük a komor papot, aki álomtalanul jár fel és alá... Estélyen vagyunk, amelyre piros szőnyeggel befutott lépcsőkön érkezünk meg. Diplomatás miniszterelnökségi tisztviselők nyájaskodva fogadják a szerkesztő urakat az előcsarnokban: hajdúk sarkantyúja csilingel, a kis teásasztalkákat már terítgetik, mindenki nyájas, kedves, mert Károlyi meghívása akkor még valóban kitüntetésnek számít... hadd lássuk csak, hányan vagyunk azok a pesti szerkesztők, akiknek a barátságát az államfő ilyenformán biztosítani akarja! Talán negyvenen voltunk: öreg szerkesztők, akik már évtizedek óta élvezik az állásuk tekintélyét, különös hatalmát és népszerűségét és a, fiatalabb évjárathoz tartozó hírlapírók, akik e napokban tűnnek fel, „A Nap” munkatársai, akik tegnap még azt a különös lármát vitték élénkségükkel a pesti utcára. Gellért Oszkár, a P. H. tegnapi vezércikkírója, a sajtófőnök mindentudó mosolyával áll Károlyi mellett. Vészi József egy karosszékbe telepedik legelől, mint a legtekintélyesebb lapszerkesztő (amíg aztán hátulról előrenyomakodik Göndör Ferenc, hogy kabátja ujját hajtogatva csaknem ökölre menjen az öreg szerkesztővel Károlyi jelenlétében) Göndörnek nem volt elég radikális V. J.

Vészi felindulva a Göndörrel való szócsatától, méltatlankodva csóválja a fejét. Hatvany úr Kertbeny Károly Mária viselt dolgaira gondol és az Esztendő karácsonyi számát forgatja a fejében. Károlyi még mindig emlegeti Vilsont a maga hibás beszédmodorában.

[…]

P[ongrácz]. A[lajos].

 

(Egyedül Vagyunk, 1944/5. /március 5./ 6. p.)