Krúdy Gyula: Kossuth fia

Kossuth Lajos nyolcvanadik születésnapjára előkelő turistacsoport érkezik Turinba. Látni és köszönteni akarják a „nemzet atyját”. Az úti cél egyébként Párizs, ahol az uraknak bőven akad majd okuk elszökdösni hölgyeiktől, kik pedig méltó környezetben sétáltathatják meg toilette-jeiket. No de félúton a turini Kossuth-ház is otthon-büszkén-mesélhető élményt ígér. És persze hazafias tett is ez, az ellenállás kellemes érzését biztosítja, miközben műkedvelő poétáknak alkalom reflektorfénybe kerülni, titkos szerelmeseknek – a figyelem elfordultával – egymásra lelni. Akár Kossuth Lajos hálószobájában.

Ahogyan Krúdy Gyula fanyar iróniával, korabeli krónikások szemléletét és stílusát mímelve megörökíti a nevezetes látogatást, egyszerre mindent megsejtünk abból a világból, amelyben Kossuth Ferenc, a „sasfiók” Ferenc József miniszterévé lesz – a haza diadalkiáltásai közepette. S attól fogva, hogy a szabad idejében festegető Ferenc egyik művéről azt olvassuk: „minden rajt’ van a tájképen, amit egy úriember elgondolhat egy tájképről”, már tudjuk, kaméleonpolitika és alakítható embere találkoztak. A biztos középszerben. S valami kínos szomorúsággal követjük az eseményeket; kínnal és szomorúan, ment Krúdy nem bohózatot, nem lepelrántó komédiát írt hálás témájából, hanem jellemző társadalmi tünetek, érzelmi és gondolati sémák érzékletes analízisét adja. Különös, bensőséges felelősségérzettel, hallatlanul pontosan fölbecsülve a századfordulós nemzet kirakatának áruit.

A Kossuth fia kéziratban, újságok hasábjain rejtőzött eddig. Új Krúdy-könyvünk van tehát. Egy „gyönyörű, beszédes korról” – mármint mutatós emberek mutatós beszédeinek koráról, amikor az intézményes „reménytelenség édes volt, mint a vértanúság, magasztos, mint a szenvedés a hazáért, elzsongító, mint a honfibú”. Andalító jelszavak – éppen nem andalító olvasmányul. (Magvető)

R. J. T.

(Kritika, 1976/7. 26. p.)