Az arany meg az asszony

Kenessey Jenő dalmüvének bemutatója az Operaházban

Az új magyar dalmű ma már túljutott az első lépések nehézségén. Indulását Bartók és Kodály nagy egyénisége határozta meg. A folytatók és továbbvivők már többnyire megrekedtek a mesterek tiszteletében, főképpen valami sekélyes Kodály-epigonizmusba ragadtak bele. A ma operája — akár ösztönösen, akár tudatosan — szabadulni akar az epigonság vádjától. Ha tehát Kenessey Jenő egyfelvonásos dalművének ismertetésekor mindjárt bevezetőben megállapítjuk, hogy ez a mű a szokványos magyarkodástól távolabb esik talán minden eddigi műnél, s európai hangot hirdet a magyar operaszínpadon, egyúttal a legfontosabbat és legjellemzőbbet mondtuk el róla. Ha a szerző esetleg kísérletnek tekintette operáját, úgy biztosíthatjuk, hogy kísérlete sikerült és értékes darabbal gazdagította dalmű-irodalmunkat.

Pedig e kísérlet nem is annyira egyszerű, mint az első pillanatban vélhetnők. Járt utat hagy el a kevésbé járt kedvéért. Tárgyválasztásában a magas artisztikum eszközeihez ragaszkodik. Külsőségek helyett belső dolgok ábrázolásához folyamodik. Már maga a Krudy-szöveg kísértésbe ejt.

Ez a „poésie pure” egyúttal tiszta zene is, esszenciálisan zene, amely idegen muzsika béklyóját csak úgy viseli el, ha a béklyó nem válik terhessé és erőszakossá. A helyzetek és történések oly hangtalanok, mint a hóhullás a szelíd felvidéki éjszakában s az emberi figurák oly nemesek, ám egyszersmind törékenyek, mint az Alt-Wien porcellánok.

Mi is történik e darabban, Krudy Gyulának elfelejtett kis remekművében? Lelkek roppannak meg, mint ó bútorok a régi ebédlőkben s visszhangzásuk nagyobb riadalommal jár, mint roppanásuk. A darab Lőcsén játszódik le a XVI. században, de a hely- és időmeghatározás nem is okvetlenül fontos. Krudy értelmében vett térről és időről van szó, s az idős lőcsei polgár, Wolfgang, minden korok korosabb férjét szimbolizálja a feltűnően fiatal s talán nem is annyira naiv Annával, a feleséggel szemben...

A háromszög harmadik csúcsán a zsoldoskapitány áll: nyers, robusztus, erőszakos férfierejével és hatalmával hódító figura. „A polgár megvédi a házát” — mondja Wolfgang s úgy érezzük, a beállítás itt Márai polgár-fogalmazása felé hegyezte ki a darab tendenciáját Krudy finom, ironikus értelmezése helyett. Általában a beállítás s a zene is kissé vaskosítja Krudy légies szövegét s a szimbolikus játékra helyenként a naturalizmus ólmos felhői nehezednek.

A zene elsősorban ábrázoló zene, amely kitűnően oldja meg a lelki karakterizálást. Kenessey kitűnő mesterségbeli felkészültsége, amely Lajtha László zeneszerzői iskolájának jelességét bizonyítja, hiánytalanul megmutatkozik mindazokban a részekben, amelyeken a mesterség uralkodik, így elsősorban zenekar kezelésének változatosságát, ízes koloritját kell kiemelnünk. Fontos szerepe van a darabban az ellenpont különböző formáinak. Még aránylag a melodikus invencióban, dallamképzésben érezzük a legnagyobb hiányosságokat.

Az Operaház Nádasdy Kálmán mozgalmas rendezésében adja a darabot. A lőcsei polgár eléggé határozott alakját Koréh Endre alakítja, feleségét, a megkísértett Annát, Osváth Júlia. A hatalmi túlkapásban elvakulttá váló zsoldoskapitányt Rösler Endre jeleníti meg naturalista vérbőséggel. A kisebb szerepekben Laurisin Lajos, Komáromy Pál egy marionettszerű játék keretében énekes és színpadi szempontból egyaránt kitűnőt nyújt. A gondosan kidolgozott előadás jelentősen emeli a darab belső értékeit és hathatósan hozzájárul, hogy Operaházunk újdonsága elinduljon a siker útján.

Raics István

(Esti Kis Ujság, 1943/102. /május 7./ 6. p.)