OLVASÁS KÖZBEN

[…]

AZ UTÓBBI években — hosszú szünet után — a közönség és az irodalom kettős sürgetésére indult meg újra Krúdy Gyula műveinek kiadása. Ha majd a teljes oeuvre, a legfontosabb kötetek megint előttünk lesznek akkor mérhetjük fel igazán, milyen nagy írót tettek gyanúsan divatossá, majd akartak elfelejttetni Krúdyban.

A Szépirodalmi Könyvkiadó három Krúdy-regényt jelentetett meg, Csernus Tibornak, a rendkívül tehetséges fiatal festőművésznek merész és finom rajzaival. A Bukfenc (1917) Krúdy legszebb művei közül való, arányos, tökéletes remekmű. Egy világtól elzártan, az erotikától fülledt légkörben is ártatlanul nevelkedő leány s egy idősebb férfi fájdalmas és szenvedélyes szerelmének muzsikálóan szép és kis belső iróniával fűszerezett története a felejthetetlen regény. A Velszi herceg (1920) a Rezeda Kázmér-ciklushoz kapcsolódik, nemcsak hangulatával, hanem néhány alakjával is: felbukkan benne Alvinczi-Szemere Miklós, a kártyaszalonok és lóverseny-pályák nagyura, Bimy Eduárd, a szerelmes, fiatal költő pedig mintha Rezeda Kázmér unokatestvére lenne, S körülöttük ott él, ott lüktet a századvég Budapestje, a pasztellszínekkel festett ligeti táj, ott érezzük a levegőben Róza néni különösen finom főztjének illatát, amely után még a velszi herceg is megnyalja a tíz ujját, halljuk a mindennap asszózó Alvinczi kardjának csattogását és Reviczky Gyula lépteinek kopogását kedves kávéházában. (A Krúdy-búvárok még azt is tudni vélik, hogy a Velszi herceg Rózája azonos a Bukfenc Gyöngyvirágával.) — A Primadonna (1928), Pálmay Ilka, az ünnepelt színésznő regényes története, nem tartozik a sikerült és igényes Krúdy-művek közé. Mégis jól tette a kiadó, hogy közzétette a kedves, de jelentéktelen kis könyvet, amelyet eddig csak a Színházi Élet hasábjain olvashattak a Krúdy-rajongók.

A borítót Csillag Vera tervezte, akárcsak a mostanában megjelent többi Krúdy-mű hangulatos, európai ízlésű, művészi enveloppe-ját. Miért nem jelentkezik ez a kivételesen tehetséges és kivételesen szerény művésznő illusztrációkkal is?

Réz Pál

(Esti Hírlap, 1958/103. /május 4./ 2. p.)