Krúdy Gyula: Három király. Történelmi trilógia. Franklin. 1943. – 1. Mohács vagy két árva gyermek vergődése. – 2. Festett király. – 3. Az első Habsburg.

Egyáltalán semmi szükség sincs lelkendező hírverésképen Krúdy „új felfedezéséről” szólni. Miért nem fedezték fel már régebben „újra”, amikor sok-sok évi s figyelemreméltó munkálkodás után arról panaszkodott újságcikkben, hogy kérvényeket küldözget minisztériumoknak, hátha alkalmazza őket valamelyik?! Egy másik újságcikke szerint pedig könyveit ugyan országszerte olvassák, csak a kiadókkal bajlódik folyton-folyvást.

De országszerte azt is tudhatták róla, hogy teljes szabadság nélkül úgyszólván lélekzeni sem tud, épp ezért – nagy szerencse – sehol sem alkalmazták, ő meg különféle megpróbáltatások során arra eszmélt rá, hogy történelmi regényt, esetleg trilógiát kellene írnia. Így jött létre ez a kiváló értékű könyv. Már a legelején magához vonz az előadás remek patakzatosságával. Egyetlen szóban sem esik abba a tévedésbe, hogy a naturalizmus bármiféle emberi természet szókimondó természete, Krúdy minden mondata választékos modorú. Emlékezetes alakjainak, tömérdek jó adatának elsorolására bő jegyzék kellene. Írnitudása lankadatlanul halad végig a trilógia 638 lapján. Ritkaság.

Hanem a tömérdek adat közt hiába keressük a legfontosabbikat, a nemzeti összeomlás kútforrását: Mátyás királyt inkább érdekelte Bécsnek büszke vára, semmint hogy a törököt szüntelenül gyöngítse; jobbágyságunk pedig elnyomatásban sínylődött. Amikor aztán a török zavartalan s évtizedekig tartó erőgyűjtése végén elkövetkezett 1526 augusztusa, seregnyi magyar főúr azért nem vonult hadba, köznemesek sem, mert különben a jobbágyság sorra ölte volna az itthon maradt fő- és köznemesi családokat. Egyik hazai törvényünk a mohácsi vész után nyomatékosan hangoztatta: „Az egykor virágzó Magyarországnak semmi sem ártott annyit, mint a jobbágyok elnyomatása, akiknek jajveszékelései szüntelenül felhangzanak az Istenhez” („Necque ulla res magis ab aliquot annis florenti quondam Hungariae nocuisse videatur, oppressione colonorum, quorum clamor ascendit jugiter ante conspectum Dei”).

Az 1514-i parasztlázadás után az ugyancsak 1514-i 25-ik törvénycikk kimondotta a röghöz kötött, vagyis örökös jobbágyságot; Werbőczy Hármaskönyve egy csöppet sem enyhít a siralmon, II. Lajos király sem változtatott rajta. Minderről egyetlen szó sem esik a regényben: a művészi szempontú adatválogatás, mint a történelmi teljességre törekvő hűség.

Lajos a trilógia elején 15 éves; az első pillanatra megszereti Máriát, a leendő királyné pedig, bár csak 16 éves, anyáskodva bánik Lajossal. Igen szép lapok kedveskednek szívbeli kapcsolatukról, különösen amikor Mária ezt köti Lajos lelkére: „Olyanok vagyunk, mint az erdőben eltévedt két árvagyerek: ha elbocsájtjuk egymás kezét, eltévedünk a sötétben és felfalnak a vadállatok.”

Szinte észre sem vesszük, Lajos már húszéves. Krúdy alig tudja az időt érzékeltetni. Máriát időközben megkoronázták. Erről az eseményről csak egy-egy szót hallunk, sokak figyelmét bizonyára elkerüli az odavetett tudósítás. Az emlékezetesség kedvéért többet kellene róla tudnunk, ha nem is éppen a szertartás pompázatosságáról. Futólagos értesítéssel bajos az időmúlást érzékeltetni. – Lajos mindennap szívesen lovagolt, Mária szintén; Krúdy mégsem szól a Lajos-korabeli lóversenyről. Forrásművek, pl. Fraknói Vilmos tanulmánya nyomán tudhatta volna, mégis elejti. Nem szereti a tömegjeleneteket, mozgalmasságot.

Mi hát a trilógia kiváló értéke? Alakjai közül jónéhány olyan plasztikus, hogy szinte körüljárható valamennyi: a sánta Báthory István nádorispán, a sánta Werbőczy, Szapolyai rokona és titkos kancellárja, (a harmadik sánta: Thurzó uram), aztán Crudy luteránus „püspök” s a nőies hangú Szapolyai. Ő a festett király, mert ha a katonái közé megy, vadszőlő bogyójával dörzsöli le arcát, hogy félelmetesnek lássák: Tót királynak is hívják, tántoríthatatlan kérője Máriának. A királynéba többen szerelmesek, fiatalok, idősecskék egyaránt. Ez az asszony remekbe mintázott alak a trilógián véges-végig. Sugárzik róla a báj, finomság, okosság, önfeláldozás. Keserves megpróbáltatás után királynő lehetne Szapolyai mellett, ő mégis a bátyját, Ferdinándot segíti első Habsburgképen a magyar trónra. – Kiváló tehetségű író is csak ritka szerencsés óráiban varázsolhat életre ilyen dúsgazdag árnyalatú asszonyt. Irodalmunk legkülönb nőalakjai közé tartozik. Krúdy gordonkahangját valamikor egyhúrúnak ítélték, mélabújával sokan, hamar elteltek. Elsősorban ezeknek kellene a regényt elolvasni: csodálkozva állapítanák meg, milyen teljes és zengő Krúdy skálája.

A trilógia 40 fejezetre oszlik, Krúdy mindegyiknek találó címet adott, így hát a bőséges anyag áttekinthetősége kedvéért érdemes lett volna a fejezetcímeket tartalomjegyzékben feltüntetni.

Rezek S. Román.

(Pannonhalmi Szemle, 1944/1. 64-66. p.)