Ady vidám élete Nagyváradon

[…]

A modern magyar irodalom bölcsője Nagyvárad. Ott buk­kan föl Ady, Biró Lajos, ott jelenik meg a Holnaposok forron­gást keltő verseskönyve, Krudytól Palásthy Marcelig minden sokat ígérő tehetség rövidebb-hosszabb ideig megfordul a vá­rosban a különböző virágzó újságoknál.

[…]

(279. p.)

 

A Newyork, az újságírás és az irodalom kávéháza

Húsz-huszonöt évvel ezelőtt a Newyork-kávéház az irodalmi életnek valóságos centruma volt. A fiatalok sóvár szemekkel tekintgettek a hátsó kis írószoba felé, ahova csak arrivált írók és újságírók tehették be a lábukat, anélkül azonban, hogy ez az exkluzivitás elzárta volna őket a kezdő tehetségesek elől. Alig volt a napnak és az estének olyan időszaka, amikor a kávéház­ban a fiatal Krúdy Gyula impozáns, férfias alakját ne lehetett volna látni, oldalán rajongó cimborájával, Báttaszéky Lajossal, az újságírásnak ezzel a tiszteletbeli lovagjával. Krúdy és Bátta­széky elmaradhatatlanok voltak mindazokról a helyekről, ahol a pesti élet fénylett és mosolygott és Isten tudja, melyik része volt a napnak vagy az éjszakának, amikor a lelketandalító Krudy-regények és Krudy-novellák születtek. Ha pedig a fővárosi élet kifárasztotta őket, az irodalom donkihottjai vidékre tartottak, a Nyírségbe, Aradra, Nagyváradra, Szegedre és egyebüvé, új szint, új érdeklődést és fellobbanó rajongást keltve a vidék csöndes életében.

[…]

(599-600. p.)

 

A politikai törzsasztal a Balaton-kávéházban

[…]

Nemzedékek jöttek és az új nemzedék politikusai és újságírói a Balatonban kapcsolód­tak be a közéletbe és a politikába, mintahogy a Balaton volt esténként vitatkozó helye az irodalomnak is, idejártak Ambrus Zoltán, Herczeg Ferenc, Krúdy Gyula és a többiek, hogy meg­vitassák a dolgokat.

[…]

(649. p.)

 

Harminc év vidám és bús emlékei

[…]

(Krúdy utazása Árpád fiakkeressel.) Krúdy Gyula sokat mulatott fiatal éveiben, de azért pontos ember volt. Ha valamit vállalt, vagy megígért, be is tartotta. Egyszer meghívták Székesfehérvárra, fölolvasásra. Megfeledkezett a dologról. De a fölolvasás napján, hajnalban, az Erdélyi Borozóban eszébe jutott. Fize­tett és kiment a vendéglő elé, ahol már várt rá kedvenc fiákkerese, a közismert Árpád. Krúdy beült a kocsiba, Árpád pedig a lovak közé csapva hátraszólt:

— Hová megyünk, nagyságos úr?

— Székesfehérvárra!

Árpád nem szólt egy szót sem, elindult Székesfehérvárra, ahova délután tíz órai utazás után meg is érkeztek. Krúdy nagy sikert aratatott a fölolvasásával, Árpád pedig, aki jelenleg kis kávéház tulajdonosa a külső Üllői-úton, ma is büszkélkedve me­séli vendégeinek, mikor ő Krúdyt egy szuszra Fehérvárra vitte tüzes paripáival.

(945. p.)

 

Egy délután az Otthon-körben

A mai fiatal újságírógeneráció el sem tudja képzelni, mi volt valaha az Otthon-kör, az intim kis dohányutcai kis ház, annak árnyékos udvara milyen kedves, milyen felejthetetlen bohémek­nek volt nap-nap után a találkozó helye. A szellem és kedély lo­vagjai gyülekeztek ott, élve az ifjúság mámorában, áthatva a ne­mesebb irodalom immár elhalványuló eszméjétől és összefonva olyan barátsággal, aminő ma az ádáz emberek ádáz korszakában szinte álomnak látszik. El nem halkuló szomorúság ma is, hogy az Otthon-kör akkori vezetősége eladta azt a kis emlékekkel föl­szentelt házat, mert néhány naiv lélek, aki abból a korból még itt maradt, arra gondol, hogy talán ott még ma is a régi szép élet mosolyogna. Azóta nemcsak az Otthon régi háza veszett el, de sokan elvesztek örökre ama szeretett barátaink, kollégáink és osztályostársaink közül, akik miatt olyan szívesen, olyan nyu­godt szívvel és derűs arccal léptük át a régi Otthon küszöbét. Rákosi Jenő, Bródy Sándor, Szomaházy és a többiek, annyian már ott vannak az ember igazi, legnyugalmasabb otthonában, sok kortársunk elöregedett, komor lélekkel visszavonult, gyönge egészséggel küzködik és Krúdy Gyula is a virágba borult szigeti fák csöndes magánya közt pihenteti oly szép, hamvasodó fejét.

[…]

(954. p.)

 

(Róna Lajos: Harminc év az újságíró-pályán. Békében, háborúban, forradalomban.
Bp. 1930, Szerző kiadása. 1-3. köt.)