Ady vidám élete
Nagyváradon
[…]
A
modern magyar irodalom bölcsője Nagyvárad. Ott bukkan föl Ady, Biró Lajos, ott jelenik meg a Holnaposok forrongást keltő
verseskönyve, Krudytól Palásthy
Marcelig minden sokat ígérő tehetség rövidebb-hosszabb
ideig megfordul a városban a különböző virágzó újságoknál.
[…]
(279. p.)
A Newyork, az újságírás és
az irodalom kávéháza
Húsz-huszonöt évvel ezelőtt a Newyork-kávéház
az irodalmi életnek valóságos centruma volt. A fiatalok sóvár szemekkel
tekintgettek a hátsó kis írószoba felé, ahova csak arrivált
írók és újságírók tehették be a lábukat, anélkül
azonban, hogy ez az exkluzivitás elzárta volna őket a kezdő tehetségesek elől.
Alig volt a napnak és az estének olyan időszaka, amikor a kávéházban a fiatal
Krúdy Gyula impozáns, férfias alakját ne lehetett volna látni, oldalán rajongó
cimborájával, Báttaszéky Lajossal, az újságírásnak
ezzel a tiszteletbeli lovagjával. Krúdy és Báttaszéky
elmaradhatatlanok voltak mindazokról a helyekről, ahol a pesti élet fénylett és
mosolygott és Isten tudja, melyik része volt a napnak vagy az éjszakának,
amikor a lelketandalító Krudy-regények
és Krudy-novellák születtek. Ha pedig a fővárosi élet
kifárasztotta őket, az irodalom donkihottjai vidékre
tartottak, a Nyírségbe, Aradra, Nagyváradra, Szegedre és egyebüvé, új szint, új
érdeklődést és fellobbanó rajongást keltve a vidék csöndes életében.
[…]
(599-600. p.)
A politikai törzsasztal a
Balaton-kávéházban
[…]
Nemzedékek jöttek és az új nemzedék politikusai és
újságírói a Balatonban kapcsolódtak be a közéletbe és
a politikába, mintahogy a Balaton volt esténként
vitatkozó helye az irodalomnak is, idejártak Ambrus Zoltán, Herczeg
Ferenc, Krúdy Gyula és a többiek, hogy megvitassák a dolgokat.
[…]
(649. p.)
Harminc év vidám és
bús emlékei
[…]
(Krúdy
utazása Árpád fiakkeressel.)
Krúdy Gyula sokat mulatott fiatal éveiben, de azért pontos ember volt. Ha
valamit vállalt, vagy megígért, be is tartotta. Egyszer meghívták
Székesfehérvárra, fölolvasásra. Megfeledkezett a dologról. De a fölolvasás
napján, hajnalban, az Erdélyi Borozóban eszébe jutott. Fizetett és kiment a
vendéglő elé, ahol már várt rá kedvenc fiákkerese, a
közismert Árpád. Krúdy beült a kocsiba, Árpád pedig a
lovak közé csapva hátraszólt:
— Hová megyünk,
nagyságos úr?
— Székesfehérvárra!
Árpád nem szólt egy szót sem, elindult
Székesfehérvárra, ahova délután tíz órai utazás után
meg is érkeztek. Krúdy nagy sikert aratatott a fölolvasásával, Árpád pedig, aki
jelenleg kis kávéház tulajdonosa a külső Üllői-úton, ma is büszkélkedve meséli
vendégeinek, mikor ő Krúdyt egy szuszra Fehérvárra
vitte tüzes paripáival.
(945.
p.)
A mai fiatal újságírógeneráció
el sem tudja képzelni, mi volt valaha az Otthon-kör, az intim kis dohányutcai
kis ház, annak árnyékos udvara milyen kedves, milyen felejthetetlen bohémeknek
volt nap-nap után a találkozó helye. A szellem és kedély lovagjai gyülekeztek
ott, élve az ifjúság mámorában, áthatva a nemesebb irodalom immár elhalványuló
eszméjétől és összefonva olyan barátsággal, aminő ma az ádáz emberek ádáz
korszakában szinte álomnak látszik. El nem halkuló szomorúság ma is, hogy az
Otthon-kör akkori vezetősége eladta azt a kis emlékekkel fölszentelt házat,
mert néhány naiv lélek, aki abból a korból még itt maradt, arra gondol, hogy
talán ott még ma is a régi szép élet mosolyogna. Azóta nemcsak az Otthon régi
háza veszett el, de sokan elvesztek örökre ama szeretett barátaink, kollégáink
és osztályostársaink közül, akik miatt olyan
szívesen, olyan nyugodt szívvel és derűs arccal léptük át a régi Otthon
küszöbét. Rákosi Jenő, Bródy Sándor, Szomaházy és a többiek, annyian már ott vannak az ember
igazi, legnyugalmasabb otthonában, sok kortársunk elöregedett, komor lélekkel
visszavonult, gyönge egészséggel küzködik és Krúdy
Gyula is a virágba borult szigeti fák csöndes magánya közt pihenteti oly szép, hamvasodó fejét.
[…]
(954. p.)
(Róna Lajos: Harminc év az újságíró-pályán. Békében,
háborúban, forradalomban.
Bp. 1930, Szerző kiadása. 1-3. köt.)