Három Királyok a Nyulak-szigetén.

 

A kanyargós Margithídon túl, szélessé tágult medrében kétfelé tárul a Duna hullámos, hűvös vize; a két ág, mint két kitárt kar öleli körül a Szigetet. Egészen különös varázsa van ennek a kis földdarabnak, amelyet minden oldalról a fodros víz becéz.

A messzi múltba mélyülnek a fák gyökerei itt és nyár idejön a virágok illatát égi és földi szerelmek forró párája fűszerezi. Középkori lovagok, fehér apácák árnya él a rejtett romok között, a rég omlott vér és könny melege érzik még ma is a kövek fölött. Az egykor itt élt boldog emlékű királylány áldástosztó fehér kezének puha mozdulata még ott remeg a levegőben és a tiszta hit, a csöndes alázat, a jóság vágyát simogatja a lelkekbe.

Igaz, hogy a Sziget egy kis részét kisajátította magának a hangoskodó Ma: a lihegő rekordért való versenyzés, a lármás jazz birodalma, de ez a terület mintha külön világ lenne. Farsangi álarc a Sziget arcán, amely mögött elrejtve éli a maga sajátos külön életét az igazi régi Nyulak Szigete, Margit királylány álomvilága.

Zúzmarás bokrainak vékony ágai, japánosan finom vonalaikkal, olyanok, mint titokzatos ázsiai írásjelek, amelyek a kimondhatatlant fejezik ki. Az öreg fák sötét árnyékai, mint soha be nem vallott vágyak kúsznak a világosság felé. A cserjéktől dudoros, behavazott pázsitmezők dermedtté fagyott felhőkként nyúlnak el és a néptelen utakon mint elvarázsolt lelkek, úgy imbolyognak a messziről jövő reflektorfények. Az éles, hideg szél vágja a sötétséget, mint a kíméletlen igazság acélpengéje a hazugság meleg burkát.

Itt, ebben a misztikus álomvilágban, a Nyulak Szigetén éltek ők: a Három Királyok.

Három szuverren. Ura, királya mindegyik a maga birodalmának. Krúdy Gyula.

Szép Ernő.

Szomory Dezső.

Három Királyok. Mindegyik királya a maga teremtette sajátos világ nak, amelynek törvényeit ő szabályozza, embereinek sorsát intézi. Életnek és halálnak ők az urai birodalmukban és nincs más felettes hatóságuk, csak az Isten.

A Nyulak Szigetén éltek ők hárman hosszú éveken át, egymáshoz közel és mégis külön világban. Három Királyok, – három Álomországban. Csak egyben egyek, csak abban egyeznek, hogy mindhárman egyforma alázattal hajtanak térdet az isteni jelenés: a tiszta Művészet előtt és egyforma áhítattal hordják elébe lelkük minden szépségét, kincsét.

*

A szigeti régi kastély lakója: Krudy Gyula, a múlt halk szavú krónikása. Ha írásait olvassuk, mintha ódon almárium mélyéről előkerült, levendula-illatú csipkekendő borulna a szemünkre, úgy érezzük. A csipke szövevényes arabeszkjei fonódnak össze figurákká előttünk és a csipke finom szálaiból szövődnek K. Gy. úr históriái, amelyeket mindig gyöngéden beborít egy áttetsző fátyollal, hogy kandi szemek kíváncsiskodva ne tolakodjanak a dolgoknak meg nem engedett közelségébe és vájkáló kezek ne nyúlhassanak a szívekben rejtve őrzött titkokhoz. Nem takarja fel brutális nyíltsággal a sebeket, inkább csak sejtetni engedi, hogy hol és mi fáj azoknak, akikről mesél. Amit elmond, olyan mint egy rege és szavai mögött halljuk a lant pengésének trillázó futamait.

Rendkívül magas, karcsú alakja enyhén előre hajlik, mintha lehúzná ősz fejét a gondolatok sokaságának súlya. Lényének természetes előkelősége eluralkodik környezetén: a bájos biedermeier-szobán. Attitűdjében minden egyszerűsége ellenére is van valami királyi vonás. Mint egy fejedelemség uralkodója inkognitóban, olyan.

Vékony figurája beletörik a karosszékbe, jóságos szeme melegen néz és a hangja puhán muzsikál, mint az igazi mesemondóké.

Beszélgetünk a mai furcsa, zavaros világról, amely annyira idegen az ő lelkisége számára. Keressük, mi is alakította annyira át az embert, hogy alig hasonlít tegnapi testvérére.

Tűnődve mondja:

– Azt gondolom, a sport tette. A sport ma megöli a lélek finomságát. Régente is sportoltak az emberek, de nem a versenyzés vágya, a rekord elérése vezérelte őket. A lélek bátorságát, önbizalmát növelte a vívás és azért tanultak meg evezni, hogy csöndes alkonyórákon kedvesükkel elandaloghassanak a vízen. És lovagoltak, mert szép volt a baráti társaságban elkalandozni a természetben, egyenes derékkal ülve a nyeregben és tágult tüdővel belélegzeni a friss, tiszta levegőt. Régente minden gavallér tagja volt a Magyar Atlétikai Clubnak, ahol előkelő, úri társas élet keretében zajlott le a sport. De a mai sportklubokban nincs társadalmi élet, ezekben nem nevelik, csiszolják a lelket, hanem csak a versengés szellemét, az érvényesülés vágyát tartják benne ébren.

– Azelőtt nem volt tülekedés-jellege a sportnak, hanem éppen olyan gyönyörűséget jelentett a lélek számára, mint például a zene. De ma tisztán testi funkcióvá süllyedt a sport és ebben a minőségében annyira előtérbe tört, hogy jelentősége elnyomja a lélek finomabb rezdüléseinek hangját.

– Bizony megváltozott az ember – sajnálatosan. Elhajította magától sok értékét és ezzel megfosztotta az életet sok szépségtől. Tisztesség, hűség, jóság, mind ritka kinccsé lett és alig merhet ma már egyik ember a másikban megbízni.

A szeme búsan réved az ablak üvegén át a napsütésbe, de aztán bizakodó, meleg fény suhan a tekintetébe, amikor hozzáfűzi az elhangzott szavakhoz:

– Csak egy nem változott, mert nem változhatott: a szerelem. Az igazi szerelem ma is éppen olyan, mint a középkori lovag szerelme volt. Aki igazán szeret, az egész lélekkel szereti a másik lelkét és mindent odaad azért, akit szeret.

A rácsos kalitkában vidám csicsergésbe kezdenek a kanári madarak, a fehérszőrű kiskutya örvendező vakkantással fut az ajtóhoz, amelyen belép a költő felesége, Krúdy birodalmának királynője.

A szép fekete asszony komoly tudománnyal foglalkozik. A pszichiátria és a pszichotechnika segítségével boncolgatja a lélek mélységeit. Sokat dolgozott külföldi laboratóriumokban és most nagyvonalú tervek megvalósítására törekszik idehaza is. Addig, amíg ezek megoldódnak, pedagógiával foglalkozik. Egész nap tanít, dolgozik, nagy energiával és akarattal, amint ez a modern kor asszonyához stílusos.

Így ért el mégis a Mának egy lehelete a múltba menekülő Krúdy Gyulához, – az asszonyon keresztül. És az a szerelem, amely összefűzi kettőjüket, vigasztaló fényjele annak, hogy még sincs áthidalhatatlan szakadék a múlt és a jelen között, – a tegnap és a ma összeolvadhatnak egy mindent kiegyenlítő szép harmóniába.

*

[...]

*

Krúdy Gyula, Szép Ernő, Szomory Dezső: három királyok, akik lelkük csillogó kincseit ott öntögették betűk tengerébe, a Sziget vén fái alatt. Ha közben egyikük-másikuk látszólag hűtlen is lett a Szigethez, mégis hozzátartoznak ők hárman, elválaszthatatlanul, mint Goethe Weimarhoz, vagy Jean Jacques Rousseau a Lac-Lémanhoz. Ahogy a régi Nyulak Szigete elszakíthatatlan Boldog Margit királylány emlékétől, úgy hozzánőtt a Sziget mai fogalmához az ő hármójuk figurája. Az ő szavuk muzsikája csendül a magányos sétáló lelkébe, ha ott jár a Nyulak Szigetén.

Rónay Mária.

 

(Literatura, 1931/1. /május/ 7-11. p.)