KRÚDY

 

»Nem bírta kéremszépen a rossz embereket és a butákat«, közli egy tanú.

Második feleségét, ha elment, bezárta. Kellér Bandi szerint napi 4—5 liter bort ivott.

Első házasságából való Ilona lányát cirkuszi lovarnőnek akarta adni. Mikor második házasságából való Zsuzsi lánya született és megkérdezték tőle, mekkora a gyerek, így felelt: »Négy liter és három deci«.

Cs. Szabó Lászó elragadtatott cikkében züllött hajósnak nevezi. Hevesi András meghökkentő és szépséges szörnyetegnek. Egy pamfletista így jellemezte: »A nagy Méla Málé«. Valaki iszapba merült, elsüllyedt antik gályához hasonlította.

Szüleinek már több gyerekük volt, mikor édesapja édesanyját elvette. Az érettségi előtt Debrecenbe szökött újságírónak.

Mikor Debrecenből egy váradi redakcióba szerződtetik, s az alig húszéves fiatalember megérkezik, Laszky Ármin hiába várja a szerkesztőségbe. Végül a Lloyd Kávéház főpincére telefonál, s közli, hogy kora este óta itt mulat egy nagyon előkelő külsejű fiatalember, gróf Krúdy Gyulának hívják, rettentő ricsajt csap, francia pezsgővel itatja a törzs vendégeket s azt mondta, hogy a hatalmas számlát másnap majd Laszky kifizeti.

Elégséges rendűre érettségizett. Apja a végrendeletből kitagadta.

Gyermekember korában zsombékos, mocsaras, nádas rejtekekbe bújt el, s az arra tévedt nőket leteperte.

Váradról egy nő után szökött meg Pestre.

Második házassága idején este, ha elment, »a fehér népet bezárta«, mert nem bízott a nőkben.

Veje szerint második felesége a szigeti lakásból kénytelen volt a pesztonkákat és a szobalányokat elmeneszteni, mert a ház urával szerelmeskedtek.

Első feleségének egyszer így írt: »Gazember voltam. Kár, hogy nem érte a szívemet akkor egy késszúrás«. Az esdeklő aláírás: »Térden áll: Gyula.«

Egy futó nő egy levélbeli kérés során azzal akar szívére hatni, hogy »«neked köszönhetem, hogy nyomorék vagyok«. Úgy lett azzá, hogy Krúdy utáni szerelmi bánatában az emeletről az utcára vetette magát.

Egy másik tanú közli azokat a szavait, amelyet egy szerkesztőnek mondott szerződéskötéskor:

»De mihelyt a regény meg fog jelenni, furcsa tatárjárás és furcsa tatárok járása leszen itten. Nevezetesen a honoráriumocskáért. Mert jönnek sárga és fekete-zsidók, akiknek én régóta tartozom. És rá akarják tenni kezüket a pénzre. Ezeknek ki ne adják a pénzt. Jönnek házmesterek házbér fejében, kávésok, szállodások és vendéglősök feketék, titkos kis szobák és spriccerek fejében – azoknak se adják ki a pénzt. Bútorosok, részletesek, fiákeresek, fűszeresek, hiába. Jön az asszony, szegény asszony, hogy a feleségem és éhezik. Hát a feleségem lesz, de a pénzt ki ne adják neki. Jön egy gyerekkel... »lakás nincs, éheznek és én hitvány gazember róluk nem gondoskodom«... hitvány gazember vagyok, ez igaz, a pénzt azonban ki ne adják. Jó helyen van az itten. Jövök én azzal az asszonnyal és térdenállva fogok könyörögni a pénzért, ki ne adják, ki ne adják!

...De ha egy szép napon – magam jövök, fütyürészve, hoci ide azt a kis pénzt, akkor ideadják!«

Hevesi András legnagyobb prózaírónknak nevezi. Kárpáti Aurél azt írja, hogy »Az óra ingája leng minden sora mögött«. Szép Ernő számára Krúdy bánatos, könnyű és illatos mélasága olyan, mint amikor az erdőben halkan megered az eső. Supka álomvizek csodahajósának nevezi. Németh Andor szerint Krúdynak nem olvasói, hanem cinkosai vannak. Szerb Antal szerint Krúdy pénzt akart keresni, ehelyett, remekműveket írt. Sőtér szerint Krúdy műve egy letűnő osztály hattyúdala. Kosztolányi azt állította, hogy Móricz a magyar irodalom Napja, Krúdy a Holdja.

Ő maga nem állított semmit. Ennyit közölt: »Semmit sem írtam, csak színhazugságokat

1

A magyar könyvpiacon megjelent egy gyönyörű és ördögi könyv Tóbiás Áron szerkesztésében, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kiadásában, sajnálatosan alacsony példányszámban, »Krúdy világa« címmel. E több mint hétszáz oldalas gyűjteményből idéztem az imént, ennek a freskónak a színeit lopkodom e papírlapokra. A munkát csak ahhoz a régi prizmajátékhoz hasonlíthatom, amelybe beletekintve minden sejtelmes és ezüstös csillogású. Aztán billentünk egyet a korongon és minden sötét. Újabb billentés, a színek keveredni kezdenek, minden puha és komor. Ezüst és fekete. Milyen volt Krúdy?

Férfinak gyönyörű és garázda ember. Gyöngéd és kegyetlen. Gyermekien szelíd és meglepően gonosz. A legfinomabb hangulatok csiholója s időnként a legrosszabb apa. Sejtelmes ködlovag és csehók verekedője. Aranyfényű ember és javíthatatlan kártyás. Gazdag és szegény, sikerek fényében fürdő és koldusként szerencsétlen és üldözött. Gőzfürdőkben ázó, kocsmákban elalvó, a nők előtt ellenállhatatlan, s kocsmai álmából nemegyszer tüsszentőporokkal ébresztett nyírség úr. Krúdy világa a legbonyolultabb jellemet vetíti elénk. A sorok közt selymes rétek derengése és vad mocsárszín keveredik, az egyik oldalról fény szökken elő, a másikon már iszapszag terjeng, lustán és alattomosan.

Juhász, Kosztolányi, Ady és Illyés vallanak ebben a kötetben prózánknak talán a legnagyobb mesteréről. Felvonul Hatvany, Csortos, Gárdonyi, a mesterkiadó Teván, Móricz, Bródy Sándor, Zilahy, Németh László, Csathó, Kárpáti, Füst Milán, Tamási, Hermann Lipót, Pátzay Pál. Közli a kötet Fenyő Miksa New York-i levelét, Andersen György párizsi vallomását, Amerikából megszólal Beregi Oszkár. Írnak s beszélnek irodalmunknak erről a toronymagasságú emberéről Benedek Marcell, Boldizsár Iván, Pamlényi Ervin s szegény Kellér Bandi, aki évtizedig egy Krúdy-regény megírására készülődött, azután a halál mindent lesepert. Felvonulnak a könyvben Krúdy élő gyermekei, két lánya, azután a fehér hajú szemérmes volt szerelmesek, a kocsis, a pincér, a cigány, a korcsmacimbora, s mintha levendulaillat szállna, mintha nyíresek elhaló citerahangja hallatszana, megszólal az elaggott élő szerelem, egy podolini takácsmester itt felejtett lánya.

Mit mondanak Krúdyról ezek az őszi szél suhogású sorok?

2

Gyakran volt pénz, de mindig csak rövid ideig. A korcsmákban ritkán szólt. Irodalomról soha. Nem kedvelte, ha dicsérik. A dicséretet leintette. Czine Mihály 140 kötetre becsüli munkásságát, de Krúdy a könyveit sem őrizte meg. Megírta a postakocsikat, a Szerafinokat, a palotai álmokat, azután többé nem törődött vele. A korcsmákban nem hallgatott társaira, csak akkor figyelt fel, mikor a kártyáról, szélhámosokról, nagy nyereségekről, turfról vagy asszonyszöktetésről beszéltek.

Sokat nem evett, de rajongott a nagyevésekért s étkekről, csonthúsokról, borok illatáról a magyar irodalomban a legszebb sorokat írta le. Egyszer levágatott egy disznót Óbudán, s vendégserege számára az egészből töltött káposztát csináltatott.

Mindenről sajátos módon a kártya jutott az eszébe. IV. Károly pesti koronázása idején, mikor a király lova a koronázási dombra vágtatva megbotlott és Károly fején megbillent a korona, Krúdynak a rémüldöző emberek gyűrűjében egyetlen arcizma sem rándult meg. Szobor nyugalommal, állt, egykedvűen jegyezte meg:

– A zöld király.

Katonatiszttel, gazdaggal, úrral szemben gőgös és garázda volt. Utcalányhoz, pincérhez, hajtóhoz, hordárhoz, kucséberhez, minden szegényhez gyengéd és figyelmes. A tanúk nagy része állítja, hogy soha senkit se szeretett. A nőket megtűrte, egy-két cimborát kedvelt. A finom és érzékeny Kellér Bandi kikutatta, hogy néhai Olty Antal feljegyzéseket hagyott hátra, amelyeket az Akadémián őriznek. A magnetofonbeszélgetésből idézek: »Abban megírja, hogy Márait, Kállay Istvánt és engem szeretett Krúdy... Te olvastad azt!« Tóbiás Áron: »Igen, benne van, hogyne...«

Félelmesen vegyítette – csak tudnám, hogyan! – a semmittevést a szakadatlan dolgozással. Néha egyvégben napi tizeskét órát írt. S volt hogy betessékelte egyik barátját egy gumikerekűbe és odaszólt a kocsisnak Pesten: – Balatonfüredre. Tíz napig tartott az út.

Minden sora puha, égi lebegésű. Habos virágillat száll az egész életmű felett. Ugyanez az író egy bárót (aki katonatiszt is volt) egyszer egy kocsmában összetört, azután kihajította az utcára. Bothmer báróval együtt viszont kedvelt szokása volt, hogy kapatos reggeleken kimentek az állatkertbe, dúsan leborravalózták az állatkerti őrt, aki beeresztette őket a farkas, a medve, vagy egyenesen az oroszlán ketrecébe s ott ittak tovább.

Úrhoz gőgös, szegényhez jó, garázda és nagy szívű Krúdy Gyula: milyen történelmi messzeségből merült fel ez a család? A felfedezés izgalma jár át, amint a régi repülőtiszt: Krúdy Ádám vallomásait olvasom. Az ős Mátyás király idején a dél-olaszországi Campobassóból szakácsként vándorolt be. Krúdy Ádám a harmincas évek végén találkozott Róma Crudy nevű főmérnökével, ő is Campobassóból származott, s elmondta, hogy a campobassóiak még századok után is számon tartják, hogy egy Crudy Beatrice királynő idején Magyarországra vándorolt.

3

Ilyen széles társadalmi freskót az a régi világ képtelen volt megfesteni. Krúdy világát csak az a kor képes felmérni, amely Krúdyt az égig emelte, Krúdy világát pedig eltemette.

Krúdy után nem sok maradt. Egy frakk mindenesetre. Az is csak azért, mert a toronymagas méretek folytán a zálogházi becsüs nem vette be. Ebben a frakkban temették el Rezeda Kázmért.

Világáról a legélesebb kritikát nem valamely könyvében mondta ki, hanem élőszóban fogalmazta meg. Móricz előtt keserűen jegyezte meg egyszer:

– Abban a tévhitben éltünk, hogy mindig vasárnap van.

Ruffy Péter

 

(Magyar Nemzet, 1964/85. /április 12./ 9. p.)