Az álmok könyvei

 

A hazai könyvpiacán csaknem egyidőben két olyan munka jelent meg, amely másról szól ugyan, de ugyanarról beszél. A két könyv bizonyos tekintetben jellemzőbb az olvasóközönségre, mint a két szerzőre. Ezeknél a munkáknál nemcsak az a fontos, hogy kik írták, hanem az is, hogy hol? Ez a hol talán a legérdekesebb.

– Olvasmányosság, sodortatás, szórakoztatás és társadalomrajz tekintetében mindkét könyv irodalmi rangú remek. A két munkánál nemcsak az az érdekes, ami a könyvekben van, hanem az is, ami nincs megírva bennük. A könyvek háttere.

– Olyan ez a két munka, mint az impresszionista modorban készült játékos fényképfelvétel, amelynek az előtere elmosódott, csupán a háttér van kiélesítve.

Én e meg nem írt háttérről szeretnék szólni.

A két könyv arról beszél, hogy álmodó és – álmodozó ország vagyunk. Ezt állapítják meg a tapasztalások, ezt bizonyítják a példányszámok is.

Én is szeretek álmodozni. Azért olvastam el olyan nagy örömmel ezt a két könyvet.

Már egyik szerző sem él. Világuk, ha süllyedőben is, változatlanul él.

Az egyik író Krúdy Gyula (Álmoskönyv, Magvető, 1966), a másik Kellér Andor (A rulettkirály, Szépirodalmi, 1966).

Az Álmoskönyv első kiadása Krúdy nagy csalódása, 19 népforradalmának bukása után, 1920-ban jelent meg. A második a húszas évek derekán, amikor – Krúdy szavai szerint – »Többet álmodnak az emberek Magyarországon, mint valaha, mert az álom a szegények egyetlen vigasztalója«. A harmadik kiadás 1941-ben, mikor a valóság elől menekültek az emberek, a negyedik 1947-ben, mikor végre játszadozni kezdtek az emberek, az »ötödik és öregbített kiadás«, Barta András szerkesztésében, kötetben eddig meg nem jelent Krúdy-írásokkal kiegészítve, 1966-ban, az olvasóközönség igényét helyesen felmérve, 26 300 példányban.

Változatlanul szeretünk álmodni, változatlanul szeretjük az ébrenlét mesterséges álmát, az álmodozást is.

Ez az igény összefügg nemzeti sajátosságainkkal, ugyanakkor független is attól.

Ebben a népben szép hajlam élt az álmodozásra. Ugyanakkor a bolondos álmok, játékos álmodozások kora nem ért véget a mélyreható társadalmi átalakulással. Az atomkor, az űrhajó, a holdostrom korszakának embere változatlanul szeret tréfálkozni, bolondságokon szórakozni, álmodni és álmodozni.

Talán még a világűrben is fogunk álmoskönyveket lapozgatni.

Krúdy Álmoskönyvének »ötödik és öregbített kiadás«-ában tündéri dolgokat olvasok.

Bolonddal álmodni: kitüntetés. Alattvalónak lenni: öröm. Bencés pappal: törvényszéknél lesz dolgod. Bomba: nagy kellemetlenség. Borjúhúst enni: változás. Cinege: hideg időjárás. Comb: szerencse a szerelemben. Sovány comb: házasságtörés.

Csikóval álmodni (asszonynál): fiatal szerető. Asszony szoknyája alatt bújó egér: titkos gondolat. Egyházi beszédet hallani: búbánat. Éjjeliedény: barátság. Férjet látni: szerencsétlenség.

Ha szakadó harisnyával álmodunk: szégyen. Harisnyát felvenni: búcsú a szerelemtől. Iga (nőtlennek): házasság. Kandúr: mindig szerelem. Öreg mell: régi bánat. Fiatal lány melle: múló öröm. Öregasszonyt ölelni: szorongattatás.

Asszony szoknyája alatt bújó egérről igen régen álmodtam ugyan, nemkülönben öreg mellről. De azért az egészet víg belefeledkezéssel olvasom.

Azt írja a nagy könyv, hogy alsószoknyában járni (ha fehér a szoknya): közeli gyermekáldás. Ha színes: közeli szerelem. Ha férfi álmodik alsószoknyával (van ilyesmi is): nővadászat.

Áztatás: rágalom. (Gondoljunk csak a pesti tolvajnyelv »eláztatás« kifejezésére.)

Végül a mágus saját könyvét töri össze. Azt írja: azt álmodni, hogy álmodunk: csalódás.

Én jól tudom, hogy ebben a könyvben semmi nem igaz. Minden tündéri hazugság, csalfaság, álom. Tudom, hogy nem egészen biztos, hogy az éjjeliedény barátságot jelent. A szoknya alá bújó egér titkos gondolat jelentésében is kétkedem. Színes szoknyával még nem álmodtam életemben soha.

No de ... azért ... szóval ...

A kérdés kissé bonyolult. Mert kell a bolondság. Rettenetesen kell.

»A magyarok túlvilági jeleket vártak sorsuk jobbrafordulására«, írta 1922-ben Krúdy. Kellér a harmincas évek idején A rulettkirályban valóságos és megtörtént »túlvilági« esetet ír le. Mindenki tulajdon nevén szerepel; Gály élt! S úgy írja le, hogy könyvét nem lehet nem elolvasni, letenni, abbahagyni.

Egy ködlovag tűnik föl benne, Gály Lajos, egy széllel-bélelt dzsentri, aki Európa rulettkirálya lesz.

Kigolyózzák a pesti Nemzeti Kaszinóból. Monte Carló-ba megy. Bankot robbant. Milliomossá lesz. Egy földközi-tengeri szigetet is nyer. Nizzában különvonatot rendel egy orosz nagyhercegnek, mikor a nagyúr a párizsi gyorsot lekési. Palotákat vásárol.

Azután ... rien ne va plus. Hatvanhét éves korában, letörve, mindenét elvesztve, a tökéletesen dologtalan élet után, az első világháború elején, mikor a cári csapatok már Magyarország területén járnak, megjegyzi:

– Az orosz haderő fővezére Nyikolajevics Miklós nagyherceg. Jó barátom. Piquet-ezni ugyan nem tud, de pókert elég jó szimattal játszik. Ha bevonul Budapestre, bizonyos, hogy velem fog majd tárgyalni, mert én vagyok az egyetlen személyes ismerőse.

Ez igaz is volt! Az is, amit arra a kérdésre felelt, hogy miért ilyen pesszimista? A török beavatkozott a háborúba.

– Nem bízom a törökökben – felelte —, mert főparancsnokuk tizenkét év óta tartozik nekem, és nem fizet...

Gálynál játéktartozása volt. Megnyerhet egy ilyen ember egy háborút?

Gály temetésén egyetlen ember – távoli rokon – jelent meg (ő is valóságos személy): Dietl Fedor, a huszártisztből lett újságíró. A rulettkirály híres szarvasagancsos cseresznyefa sétabotját meg is örökölte. Mást nem.

Kellér korrajza ördögi és lebilincselő. A magyar irodalomban talán az utolsó dzsentrit festette meg.

A rulettkirály is magas, húszezres példányszámban jelent meg. Ma is ennyire szeretünk álmodozni?

Ennyire szeretünk jó korrajzot, érdekes irodalmat olvasni.

De milyen határig álmodjunk és álmodozzunk? Mikor válik veszedelmessé a szoknya alá bújó egér álomfejtése vagy Gály kártyán nyert földközi-tengeri szigetének a históriája?

Mikor egész osztályok – példa bőven volt rá a múltban – rugaszkodnak el a valóságtól, s a valótlanságot igéző valóságnak tüntetik fel egy teljes nép előtt. Mikor egy maroknyi közösség – a lencsével könnyű játszani – a múltat élesíti ki a jelen helyett. Mikor fikciókat helyettesítenek be a tények helyére; mikor munka helyett álmodozásból akarunk megélni; mikor a történelem valóságos mozgásának a felismerése helyett a jövőt álmoskönyvekből akarjuk kiolvasni; mikor szemtengely-elferdülésben betegszünk meg, s az álom az élet fölé és helyébe tolul.

Ez a veszedelem. Mi több: tragédia.

De e határon innen bolondéria, csillagpor, tündérvilág.

Véletlen lenne, hogy Krúdy és Kellér ebben az országban született? S Kellér Andor élete végéig készült Krúdy életrajzának a megírására?

Az álmok incselkednek. Becsapnak.

De mindig találkoznak.

Ruffy Péter

(Szántó Piroska illusztrációi az Álmoskönyvből)

 

(Magyar Nemzet, 1966/274. /november 2./ 9. p.)