A Krúdy Emlékkönyvről
(Krúdy Gyula. 1878–1968. Emlékkönyv az
író születésének 90. évfordulójára. Szerkesztette: Katona Béla. Nyíregyháza,
1968.)
Nyíregyháza
és a megye kitűnőre vizsgázott patriotizmusból.
Tudományos
vándorgyűlést szervezett Krúdy Gyula emléke ápolására születésének
kilencvenedik és halálának harmincötödik évfordulója alkalmával az
Irodalomtörténeti Társaság és a TIT országos szervei, valamint a különböző
megyei szervek támogatásával október 18–20-a között. Ez önmagában is
szívmelegítő érzés, hiszen végre megyéjében is hazaérkezett századunk
egyik legnagyobb magyar írója. Az örömöt csak tetézte az a tény, hogy az
évfordulói ünnepségekre időben, pontosan az olvasók elé tették a szerzők
és a szervezők a Krúdy Emlékkönyvet is. Bravó! Végre!
Szükségünk
volt a kiadványra több okból is. Olvasókat fog toborozni Krúdy táborába, mert
színesen, érdekesen, megfontoltan és tömören summázza az íróra vonatkozó
legfontosabb adatokat és az eddig feltárt értékelést Aki olvassa majd a
kiadványt, kedvet kap hogy merítsen az író szinte mérhetetlenül gazdag
életművéből. Tudomásunk szerint szükség is van erre a nemes agitációra az író
oldalán, mert még mindig kicsi a Krúdy-olvasótábor, bár biztató jelenség, hogy
az érdeklődés 4–5 éve fokozatosan nagyobb mértékben emelkedik. Falat kenyérként
kellett a könyv a középiskolai irodalomoktatás támogatására. Közismert, hogy
tankönyveink a Krúdy-oktatás megyei igényeit (nem akarjuk a tollra
csúszó országos igényt itt kikiabálni – mert lehetne!) nem elégítik ki.
S ez a kiadvány tanulmányaival, vallomásaival, remekül válogatott
szemelvényeivel, képanyagával (amelynek nyomdai szegényességéről már csak
nagyon kevés jót mondhatunk) kitűnően felhasználható az irodalomoktatásban, a hazafias
nevelés terén. Minden iskolában és könyvtárban ott a helye ennek a könyvnek,
használjuk, olvassuk, szeressük vele együtt a nagy írót. Szükséges könyv,
hasznos könyv, örülünk, hogy Gulyás Emilné magvas Beköszöntője éppen a kiadvány
hasznosságát támasztja alá.
A 180
oldalas kis könyv kétharmadnyi terjedelmében tanulmányokat és emlékezéseket
találunk, 60 lapján pedig Krúdy Gyula Nyírséget idéző írásaiból kapunk egy szép
szemelvénycsokrot.
A
tanulmányok között három emlékező írás kelti fel az olvasó figyelmét. Egyikük özv.
dr. Votisky Gézáné, Krúdy Ilonáé, az író
legfiatalabb testvéréé, aki a családi arcképcsarnokában figyelemre méltó
puritánsággal és őszinteséggel rajzolja meg a nagyapa, a nagyanya, a szülők,
valamint a Béla nevű nagybácsi alakját, s végül a híres testvérét, „Gyulánk”
portréját írja meg szelíd humorral. Krúdy Zsuzsa, az író lánya gondosan
szerkesztett írásában az emlékezés személyes líraisága mellett jól használható
adatokat közöl apja nyíregyházi látogatásairól, a városhoz fűződő, mindig
töretlen szeretetéről, nosztalgiájáról, a bántásokról, támadásokról, amelyek a
forradalom bukása után érték. Külön érdemként emeljük ki az emlékező tanulmány egyik részletét, amelyben Krúdy könyvalakban máig is kiadatlan regényére, a Tiszaeszlári
Solymosi Eszter c. műre irányítja a figyelmet. Barta András tanulmányából
tudjuk, hogy a mű közeli kiadásáról folynak a tárgyalások. Reméljük: sikerrel.
A valamikori
osztálytárs és jóbarát Imre János emlékezései
a pályakezdő diák első író-próbálkozásairól szólnak. Hasznos adatait már
felhasználta a Krúdy-kutatás, főleg Katona Béla.
A
tanulmányok legfontosabb írása a szerkesztő Katona Béla munkája, a Krúdy-életrajz,
valamint a Krúdy és a Nyírség című tanulmány. Mindkét íráson érezhető,
hogy szerzőjük 15 éve foglalkozik Krúdy-kutatással. Küzd a mondanivaló
bőségével a szűkreszabott terjedelmi korlátok miatt,
de mindig mértéktartóan pontos, és arányérzéke hibátlan. Ki meri mondani, hogy
az egymással is ellentmondó Krúdy-legendáknak a valósággal való szembesítése
egyik legfontosabb kutatói feladat. Az életrajz summás értékelő megjegyzései
olvastán az az érzésünk, hogy eljött az idő a hagyományos Krúdy-kép
módosítására. Krúdy másik, „elfelejtett” vagy éppen „elfedett” arca, mely az
eddig alig méltatott publicisztikai alkotásokból és az elsüllyedt művekből
rakódik össze, keményebb s markánsabb vonásokat mutat, mint ahogyan eddig
ismertük és kikövetkeztettük. Igaza van Katonának, amikor nem kis keserűséggel
azt írja: „Kötetei sorra megjelennek, életműve azonban még mindig feldolgozatlan.
Szerencsésebb kortársairól már monográfiák sora látott napvilágot, Krúdyról még
megbízható életrajz sincs”. Elgondolkodtató mondatok. A szabolcsi
irodalmároknak – nemcsak Katona Bélának – szép és méltó feladata lehetne a
rikító fehér foltok egyikének eltávolítása a huszadik századi irodalmi
térképről. De mi úgy tudjuk, hogy Katona Béla a monográfia egy részével máris
készen van. Talán sor kerülhetne végre ennek publikálására: s készen az első
lépcső a következőhöz. A feldolgozások, a kutatások egyik lépcsőjén feltétlenül
ott kell álljon egy mindennél sürgetőbb feladat: a Krúdy-stílus komplex
vizsgálatának kérdése. Óhatatlanul erre a kérdésre irányítja a figyelmet az a
szerencsés kézzel összeválogatott szöveg-gyűjtemény is, amely szintén Katona
hozzáértő munkája. Nem lehet nem szeretni azt az írót, aki ilyen finom, tündéri
lebegéssel fogalmaz a kinti és benti valóságról: emlékekről, életekről és
érzékekről.
Barta
András
tanulmánya másfajta izgalmakról tudósít: a Krúdy-kiadások kalandos útvesztőiről,
meg-megújuló próbálkozásairól és eredményeiről. Nem árt, hogy a Krúdy világa
c. kiadványból (Budapest 1964.) már jórészt ismert adatok közlésével méri fel
ismételten az életmű hallatlan gazdagságát, s vele együtt a kiadás feladatait.
Jó, hogy tudjuk közlése nyomán: az 1957-ben indult Krúdy-sorozat az írói termés
jó egynegyede csupán, de a legértékesebb anyagot lényegében tartalmazza.
Feladat azonban így is bőven van. A művek kiadása mellett többek között a
Krúdy-fogadtatás irodalmi anyagának közlése is, amely a helyi kutatások
hírlaphiánnyal való küszködését enyhíthetné jelentősen.
A kis
kiadvány nagy örömet fog kelteni a megyében, ez bizonyos. Ne hallgassuk el a
bennünk is jelentkező elismerés érzése mellett apró aggodalmainkat sem. A szép,
ízléses külső: dicsérendő. Azonban a képek minősége (már említettem) rontja a
szerencsés benyomást a kötetről. Az pedig különösen szembántó, ha az olvasó
kihegyezetlen tekintettel is 15 súlyos vagy kevésbé súlyos nyomdai helyesírási
hibát talál, a 41. oldalon fellelhető értelemzavaró sorcserék pedig még
kellemetlenebbek. A helyi nyomda híre, bizony, erősítésre vár.
Örömünk
azonban így is csaknem maradéktalan.
Sárdi Béla
(Szabolcs-Szatmári Szemle (Nyíregyháza), 1968/4. /november/
108-109. p.)