A Krúdy Emlékkönyvről

(Krúdy Gyula. 1878–1968. Emlékkönyv az író születésének 90. évfordulójára. Szerkesztette: Katona Béla. Nyíregyháza, 1968.)

Nyíregyháza és a megye kitűnőre vizsgázott patriotizmusból.

Tudományos vándorgyűlést szervezett Krúdy Gyula emléke ápolására születésének kilencvenedik és halálának harmincötödik évfordulója alkalmával az Irodalomtörténeti Társaság és a TIT országos szervei, valamint a különböző megyei szervek támogatásával október 18–20-a között. Ez önmagában is szívmelegítő érzés, hiszen végre megyéjében is hazaérkezett századunk egyik legnagyobb magyar írója. Az örömöt csak tetézte az a tény, hogy az évfordulói ünnepségekre időben, pontosan az olvasók elé tették a szerzők és a szervezők a Krúdy Emlékkönyvet is. Bravó! Végre!

Szükségünk volt a kiadványra több okból is. Olvasókat fog toborozni Krúdy táborába, mert színesen, érdekesen, megfontoltan és tömören summázza az íróra vonatkozó legfontosabb adatokat és az eddig feltárt értékelést Aki olvassa majd a kiadványt, kedvet kap hogy merítsen az író szinte mérhetetlenül gazdag életművéből. Tudomásunk szerint szükség is van erre a nemes agitációra az író oldalán, mert még mindig kicsi a Krúdy-olvasótábor, bár biztató jelenség, hogy az érdeklődés 4–5 éve fokozatosan nagyobb mértékben emelkedik. Falat kenyérként kellett a könyv a középiskolai irodalomoktatás támogatására. Közismert, hogy tankönyveink a Krúdy-oktatás megyei igényeit (nem akarjuk a tollra csúszó országos igényt itt kikiabálni – mert lehetne!) nem elégítik ki. S ez a kiadvány tanulmányaival, vallomásaival, remekül válogatott szemelvényeivel, képanyagával (amelynek nyomdai szegényességéről már csak nagyon kevés jót mondhatunk) kitűnően felhasználható az irodalomoktatásban, a hazafias nevelés terén. Minden iskolában és könyvtárban ott a helye ennek a könyvnek, használjuk, olvassuk, szeressük vele együtt a nagy írót. Szükséges könyv, hasznos könyv, örülünk, hogy Gulyás Emilné magvas Beköszöntője éppen a kiadvány hasznosságát támasztja alá.

A 180 oldalas kis könyv kétharmadnyi terjedelmében tanulmányokat és emlékezéseket találunk, 60 lapján pedig Krúdy Gyula Nyírséget idéző írásaiból kapunk egy szép szemelvénycsokrot.

A tanulmányok között három emlékező írás kelti fel az olvasó figyelmét. Egyikük özv. dr. Votisky Gézáné, Krúdy Ilonáé, az író legfiatalabb testvéréé, aki a családi arcképcsarnokában figyelemre méltó puritánsággal és őszinteséggel rajzolja meg a nagyapa, a nagyanya, a szülők, valamint a Béla nevű nagybácsi alakját, s végül a híres testvérét, „Gyulánk” portréját írja meg szelíd humorral. Krúdy Zsuzsa, az író lánya gondosan szerkesztett írásában az emlékezés személyes líraisága mellett jól használható adatokat közöl apja nyíregyházi látogatásairól, a városhoz fűződő, mindig töretlen szeretetéről, nosztalgiájáról, a bántásokról, támadásokról, amelyek a forradalom bukása után érték. Külön érdemként emeljük ki az emlékező tanulmány egyik részletét, amelyben Krúdy könyvalakban máig is kiadatlan regényére, a Tiszaeszlári Solymosi Eszter c. műre irányítja a figyelmet. Barta András tanulmányából tudjuk, hogy a mű közeli kiadásáról folynak a tárgyalások. Reméljük: sikerrel.

A valamikori osztálytárs és jóbarát Imre János emlékezései a pályakezdő diák első író-próbálkozásairól szólnak. Hasznos adatait már felhasználta a Krúdy-kutatás, főleg Katona Béla.

A tanulmányok legfontosabb írása a szerkesztő Katona Béla munkája, a Krúdy-életrajz, valamint a Krúdy és a Nyírség című tanulmány. Mindkét íráson érezhető, hogy szerzőjük 15 éve foglalkozik Krúdy-kutatással. Küzd a mondanivaló bőségével a szűkreszabott terjedelmi korlátok miatt, de mindig mértéktartóan pontos, és arányérzéke hibátlan. Ki meri mondani, hogy az egymással is ellentmondó Krúdy-legendáknak a valósággal való szembesítése egyik legfontosabb kutatói feladat. Az életrajz summás értékelő megjegyzései olvastán az az érzésünk, hogy eljött az idő a hagyományos Krúdy-kép módosítására. Krúdy másik, „elfelejtett” vagy éppen „elfedett” arca, mely az eddig alig méltatott publicisztikai alkotásokból és az elsüllyedt művekből rakódik össze, keményebb s markánsabb vonásokat mutat, mint ahogyan eddig ismertük és kikövetkeztettük. Igaza van Katonának, amikor nem kis keserűséggel azt írja: „Kötetei sorra megjelennek, életműve azonban még mindig feldolgozatlan. Szerencsésebb kortársairól már monográfiák sora látott napvilágot, Krúdyról még megbízható életrajz sincs”. Elgondolkodtató mondatok. A szabolcsi irodalmároknak – nemcsak Katona Bélának – szép és méltó feladata lehetne a rikító fehér foltok egyikének eltávolítása a huszadik századi irodalmi térképről. De mi úgy tudjuk, hogy Katona Béla a monográfia egy részével máris készen van. Talán sor kerülhetne végre ennek publikálására: s készen az első lépcső a következőhöz. A feldolgozások, a kutatások egyik lépcsőjén feltétlenül ott kell álljon egy mindennél sürgetőbb feladat: a Krúdy-stílus komplex vizsgálatának kérdése. Óhatatlanul erre a kérdésre irányítja a figyelmet az a szerencsés kézzel összeválogatott szöveg-gyűjtemény is, amely szintén Katona hozzáértő munkája. Nem lehet nem szeretni azt az írót, aki ilyen finom, tündéri lebegéssel fogalmaz a kinti és benti valóságról: emlékekről, életekről és érzékekről.

Barta András tanulmánya másfajta izgalmakról tudósít: a Krúdy-kiadások kalandos útvesztőiről, meg-megújuló próbálkozásairól és eredményeiről. Nem árt, hogy a Krúdy világa c. kiadványból (Budapest 1964.) már jórészt ismert adatok közlésével méri fel ismételten az életmű hallatlan gazdagságát, s vele együtt a kiadás feladatait. Jó, hogy tudjuk közlése nyomán: az 1957-ben indult Krúdy-sorozat az írói termés jó egynegyede csupán, de a legértékesebb anyagot lényegében tartalmazza. Feladat azonban így is bőven van. A művek kiadása mellett többek között a Krúdy-fogadtatás irodalmi anyagának közlése is, amely a helyi kutatások hírlaphiánnyal való küszködését enyhíthetné jelentősen.

A kis kiadvány nagy örömet fog kelteni a megyében, ez bizonyos. Ne hallgassuk el a bennünk is jelentkező elismerés érzése mellett apró aggodalmainkat sem. A szép, ízléses külső: dicsérendő. Azonban a képek minősége (már említettem) rontja a szerencsés benyomást a kötetről. Az pedig különösen szembántó, ha az olvasó kihegyezetlen tekintettel is 15 súlyos vagy kevésbé súlyos nyomdai helyesírási hibát talál, a 41. oldalon fellelhető értelemzavaró sorcserék pedig még kellemetlenebbek. A helyi nyomda híre, bizony, erősítésre vár.

Örömünk azonban így is csaknem maradéktalan.

Sárdi Béla

 

(Szabolcs-Szatmári Szemle (Nyíregyháza), 1968/4. /november/ 108-109. p.)