Szemle

A KRÚDY-SOROZATRÓL

Szindbád. 1–2. köt. Az utószót írta: Kozocsa Sándor. Bp. 1957. Magvető K., 480; 444. – Az élet álom. Elbeszélések. Bp. 1957. Szépirodalmi K., 254 l. – Rezeda Kázmér szép élete (Rezeda Kázmér szép élete, – Nagy kópé, – Az utolsó gavallér). Bp. 1957. Szépirodalmi K., 471 l. – Három király. Regénytrilógia. Az utószót írta: Kozocsa Sándor. Bp. 1958. Magvető K., 744 l. – Asszonyságok díja. (Asszonyságok díja, – Napraforgó). Az utószót írta: Kozocsa Sándor. Bp. 1958. Megvető K., 534 l. – Bukfenc. (Bukfenc, Velszi herceg, – Primadonna). Bp. 1958. Szépirodalmi K., 408 1. – Aranykézuccai szép napok. Elbeszélések. Bp. 1958. Szépirodalmi K., 180 l. – A fehérlábú Gaálné. 1–2. köt. Válogatott elbeszélések, 1894 –1908. Az utószót írta: Barta András. Bp. 1959. Magvető K., 702; 654. – Az útitárs. (Az útitárs, – N. N.). Bp. 1959. Szépirodalmi K., 214 l. – A szerelmi bűvészinas. Válogatott elbeszélések, 1909 – 1912. A kísérő tanulmányt írta: Szauder József. Bp. 1960. Magvető K., 708 l. – Az aranybánya. (Az aranybánya, – Régi szélkakasok között, – Palotai álmok). Az utószót írta: Barta András. Bp. 1960. Magvető K., 568 l. – Aranyidő. (Aranyidő, – A templárius). Bp. 1960. Szépirodalmi K., 247 l. – Éji zene. Válogatott elbeszélések, 1913 – 1915. A kísérő tanulmányt írta: Szauder József. Bp. 1961. Magvető K., 625 l. – A tegnapok ködlovagjai. Válogatott cikkek. Az utószót írta: Gordon Etel. Bp. 1961. Szépirodalmi K., 683 l. – Mákvirágok kertje. (Andráscsik örököse, – Mákvirágok kertje, – Mit látott Vak Béla szerelemben és bánatban, – Rózsa Sándor, – Valakit elvisz az ördög). Az utószót írta: Barta András. Bp. 1961. Magvető K., 727 l. – Magyar jakobinusok. (Magyar jakobinusok, – Ál-Petőfi). Az utószót írta: Barta András. Bp. 1962. Szépirodalmi K., 333 l. – A lőcsei kakas. (Tizenhat város tizenhat leánya, – A nagyasszony három fia, – A szabadság csillaga – és válogatott ifjúsági novellák). A kísérő szöveget írták: Tóth Lajos és Udvarhelyi Dénes. Bp. 1962. Magvető K., 356 l. – Pesti levelek. Válogatott cikkek. A kísérő tanulmányt írták: Tóth Lajos és Udvarhelyi Dénes. Bp. 1963. Magvető K., 687 l. – Vallomás. (Válogatott írások és az Urak, betyárok, parasztok). Az utószót írta: Kozocsa Sándor. Bp. 1963. Magvető K., 687 l. – Hét bagoly. (Hét bagoly, – Boldogult úrfikoromban). A kísérő tanulmányt írta: Sőtér István. Bp. 1963. Szépirodalmi K., 522 l. – A vörös postakocsi. (A vörös postakocsi, – Őszi utazások a vörös postakocsin). Bp. 1963. Szépirodalmi K., 454 l. – A madárijesztő szeretője. Válogatott elbeszélések, 1916 – 1925. A kísérő tanulmányt írta: Szauder József.Bp. 1964. Magvető K., 604 l. – A kékszalag hőse. Bp. 1964. Szépirodalmi K., 434 l. – A podolini kísértet. Bp. 1964. Szépirodalmi K., 243 l. – Jokey klub. (A bűvös erszény, – Pesti nőrabló, – Kleofásné kakasa, – Őszi versenyek, – Repülj fecském, – Jokey klub, – Etel király kincse). Bp. 1964. Magvető K., 683 l.

 

Az utóbbi évtizedek könyvkiadásának kétségtelenül egyik legérdekesebb és legproblematikusabb vállalkozása volt a ma már minden könyvolvasó előtt ismert, tetszetős kiállítású Krúdy-sorozat. Méreteiben kétségtelenül impozáns ez a csaknem 30 kötet, amelyhez hozzá kell tennünk, hogy nem befejezett: megjelenik még a Magvető kiadásában a sorozat gerincét alkotó novellaválogatás befejező két kötete, az Utolsó szivar az Arabs Szürkénél, s valószínűleg napvilágot lát egy kötet válogatás ún. színes írásaiból, valamint az Álmoskönyv.

Krúdy nemcsak élete végén s a halála után következő hosszú évtizedben, hanem a fel-szabadulás után is sokáig méltatlanul mellőzött író volt. Hogy 1945 előtt miért mellőzték, miért jelent meg csak elvétve egy-egy regénye, vagy novellás kötete, az érthető az akkori irodalomszemléletből, de érthető az is, hogy a felszabadulást követő években háttérbe szorult. 1954-ig talán egy elbeszélés-kötete (Az utolsó borovicska) és két regénye (őszi versenyek, Asszonyságok díja) tűnt fel a könyvpiacon. Művei sehogy sem illettek az akkori politikai, társadalmi harcok tüzébe, még kevésbé az 50-es évek elejének irodalom-politikájába. A jég 1954-ben tört meg, amikor a Szépirodalmi Könyvkiadó egy nagyobb Krúdy-kötettel lepte meg az olvasóközönséget. A Hét bagoly és a Boldogult úrfikoromban jelent meg együttesen Sőtér István terjedelmes utószavával. Ezt a tanulmányt különösen jelentősnek kell ítélnünk, mert ha ma már vitatkozunk is egyes megállapításaival, értékelési szempontjaival, kétségtelen, hogy akkor ez a szemléletmód volt legcélravezetőbb Krúdy életrekeltéséhez, illetve „rehabilitálásához”: megkísérelni a kritikai realista vonások előtérbe helyezését.

Ezt a kötetet több is követte, közülük talán az Írói arcképek I–II., (Bp. 1957) és a Magyar klasszikusok sorozatában megjelent Válogatott novellák a legjelentősebbek.

Ezek az előzmények, ha fontosságukat nem is vitatjuk, föltétlen átfedéseket okoztak. De nem egységes, nem eléggé átgondolt és tervszerű maga a később megindult sorozat sem. Az első két évben több olyan kötet jelent meg, amelyek később más elhelyezésben, más művekkel együtt ismét megjelentek a sorozatban (Szindbád I–II, – Az élet álom, – Aranykézuccai szép napok. – A Szindbád két kötetét a teljesség igényével gyűjtötte egybe Kozocsa Sándor. Nem rajta múlott, hogy mégsem lett teljes. Azóta ugyanis újabb, elfeledett Szindbád-novellák is előkerültek, amelyek a Barta András által szerkesztett válogatott novellák két záró kötetében látnak majd napvilágot (Utolsó szivar az Arabs Szürkénél.).

A Szindbád-novellák és regények egybegyűjtése azért sem sikerülhetett, mert publikálásukat nem előzte meg rendszeres kutatás. Ez a tervszerűtlenség sajnos a későbbiek folyamán nagy mértékben megnehezítette az 1959-ben meginduló tervszerűbb, bizonyos kritikai jelleget is mutató munkát.

Ennek a sorozatnak a középpontjában – mint már említettük – a válogatott novellák kötetei állanak. Lényegében felölelik, illetve jó áttekintést nyújtanak a hatalmas Krúdy életműről, kezdve az első Krúdy novella megjelenésétől (1892) egészen 1933-ig, illetve a posztumusz művek megjelenéséig. A szerkesztő, Barta András anyagfeltáró munkája során nem csupán kötetekben megjelent művekre, hanem mintegy 80 folyóirat és újság átlag 8–10, az állandóbb jellegű lapok 30–40 évfolyamának halmazában, továbbá 50 kötet naptár és almanach lapjain rejtőzködő, könyvben eddig meg nem jelent anyagra is támaszkodott, amikor hét kötetnyi anyagát kronológikus sorrendben válogatta. Sokkal kevésbé mondható sikerültnek a sorozat másik vonala, mely a publicisztikai, kritikai és egyéb irodalmi művekből ad ízelítőt. Ennek legfőbb oka az, hogy Krúdy hatalmas és rendkívül értékes, szépirodalmi alkotásaival mindenképpen vetekedő publicisztikai tevékenységének csak egy részére terjed ki. A kötetek végén jól összeállított jegyzetek is találhatók. Természetesen nem a kritikai kiadások széleskörű és alapos kutatómunkán alapuló apparátusáról van szó, de az eddig annyira nélkülözött bibliográfiai feltárást ennek a jegyzetapparátusnak bibliográfiai táblázata bizonyos mértékig pótolja. Ez ugyanis pontosan megjelöli az írásmű címét, az újságban, folyóiratban, kötetben stb. való megjelenés pontos helyét és idejét, s tartalmaz megjegyzéseket, utalásokat esetleg korábbi megjelenésekre, a folytatásos megjelenésre, feltünteti a címváltozásokat, utal a variációkra, megjelöli a név nélkül, vagy álnéven megjelent elbeszéléseket. Nagyon lényeges vonása ennek a táblázatnak, hogy minden év irodalmi termésének élén az akkor megjelent köteteket sorolja fel, novelláskötet esetében felsorolja a címeket is, mindig kurziváltan kiemelve a jelen válogatásban szereplő írásokat. Így tehát elvileg egy teljes bibliográfia kerekedik ki a válogatott novellák köteteiben Krúdy szépirodalmi műveiről, novelláiról és regényeiről.

Arra vonatkozólag, hogy mennyire pontos és teljes a bibliográfia, nem, tudok részletező választ adni. Kísérletképpen átlapoztam az egyik legismertebb napilapnak, a Pesti Naplónak 1898-as évfolyamát. Az abban talált Krúdy-novellák közül A podolini hegyeket (PN 1898. aug. 17.) hiába keressük a bibliográfiai kimutatásban, pedig ez nem érdektelen írás, sőt föltétlen helyet követelt volna a válogatásban is. De a kutatás jelenlegi állapotában érthető módon maguk a szerkesztők sem tartják teljesnek a bibliográfiát. Ehhez nem volt elegendő idejük és energiájuk, tudvalevő ugyanis, hogy Krúdy hosszú írói pályáján úgyszólván az összes megjelenő lapoknak (a vidéki lapok nagy részének is) küldött novellát, cikket, regényt. Sajnos az olvasó, vagy kutató végül könnyen zavarba jöhet, mert a novellák jó része annyiszor jelent meg utánközlésben (másod-, harmad-, negyed-, stb. közlésben), gyakran más címmel és variált tartalommal, hogy ehhez már a kronológikus, de előre, hátra utaló táblázat igen bonyolultnak bizonyul. Hogy egy jellegzetes példát említsünk, a Vallomás c. kötetben közölt Urak, betyárok, cigányok c. regénye a Magyarság 1932-es évfolyamában folytatásokban csakugyan ezen a címen jelent meg, de a fölszabadulás után, a meglevő eredeti kézirat alapján az Utolsó borovicska című kötetben Dunántúli tiszántúlinál címen olvasható, s nemcsak a cím más, hanem az első oldalak sem egyeznek mindenben. A szerkesztők az utóbbi kötetekben meg is kísérlik az utalások egyszerűsítését (csak a közvetlen előző megjelenésre utalnak), ez viszont megbontja a bibliográfiai táblázat egységességét. Mindez azonban nem csökkenti a szerkesztők teljesítményének értékét, amelynek segítségével sokkal világosabbá válnak a Krúdy-életmű méretei, élesebben kiütköznek problémái, általában egy leendő kritikai kiadást készítenek elő.

Bármilyen meglepően hangzik is, sorozaton belül is vannak szövegátfedések. A Vallomás c. kötet szerkesztője, Kozocsa Sándor, Krúdy önvallomásait, vagy önvallomásnak . tekinthető írásait válogatta egy kötetbe, beleillesztve egyik regényét is (Urak, betyárok, cigányok). Ez a regény más kötetben nem is jelent meg. Megjelentek azonban a kötet novellái, publicisztikai jellegű írásai, hiszen ez utóbbiakat éppen a kevéssel előbb megjelent Pesti levelekből válogatta Kozocsa Sándor. A kötőt sajátos célkitűzésével föltétlen hasznos a Krúdy-életmű, Krúdy életének jobb megismerése szempontjából, de a sorozatba illesztve törést okoz. A rendszeresség, átgondoltság hiánya további csorbát üt a sorozaton, hiszen a kötetek megjelenésével párhuzamosan jelentek meg sorozaton kívüli kötetek is, amelyek anyagának egy része épp ezért nem is kerülhet be a sorozatba. Ilyen sorozaton kívüli kiadvány a már említett Írói arcképek I–II. (1957), továbbá a Pest-Budai séták (1958), Magyar tájak (1959) és egy gyermekeknek szánt kötet: Ki jár az erdőn? (1962).

Az egyes kötetek utószavaiként közölt igényes tanulmányok is nagyban emelik a vállalkozás jelentőségét. Szauder Józsefnek az elbeszéléskötetekhez írott három nagy tanulmánya, Szindbád születése (A szerelmi bűvészinas), Szindbád elmúlása (Éji zene) és Szindbád feltámadásától Szindbád megtéréséig (A madárijesztő szeretője), valóban sokkal alaposabb, mélyebben elemzőbb az előbb megjelent Krúdy-tanulmányoknál. Betekintést nyújtanak Krúdy művészetének bonyolult társadalmi hátterébe, a korviszonyokat híven tükröző jellegükbe, és végre föllebbentik a fátyolt az annyira elmisztifikált, tisztán szubjektív érzésekre épülő Krúdy-képekről. Ugyanakkor azonban bizonyos értelemben mégis leszűkítik, úgyszólván „Szindbád-központúvá” teszik az egész életmű tárgyalását, pedig az elbeszéléskötetekkel egyidőben addig tizenöt, s nem kevésbé vaskos Krúdy-regény, s két publicisztikai kötet jelent meg, nem is számítva a sorozaton kívül kiadott Írói arcképek két kötetét, a „színes írások”-ként emlegetett két válogatást (Pest-Budai séták, Magyar tájak) és ifjúsági írásait. Szauder megkísérli ugyan a regényekre való kitekintést amikor Krúdy művészetének fejlődési irányzatát vázolja, ez azonban sajnos csak halvány érintése a problémáknak. Különösen sajnáljuk Krúdy rendkívül intenzív, szinte áttekinthetetlenül gazdag publicisztikai munkásságának mellőzését a Krúdy-kép kialakításában. A novellás-kötetekéhez képest nem eléggé igényesek a publicisztikai kötetek utószavai. A Pesti levelek szerkesztői, Tóth Lajos és Udvarhelyi Dénes egyenesen kettéválasztják Krúdy szépírói és publicisztikai tevékenységét, mintha Krúdyban az 1910-es évek elején, a Pesti levelek megindulásakor már külön vált volna a szépíró és a publicista. Szerintük politikai, társadalmi élményeit, általában a világról való véleményét Krúdy cikkeiben mondja el, míg novelláiban, regényeiben ettől úgyszólván függetlenítve magát, a múlt álomvilágába merül. „Csak Adynak adatott meg – írják – hogy újságcikkeinek hangja rokon a költészetével, Krúdynál sajátos visszhang a publicisztika, epikai műveivel való párbeszéd” (614. l.). A valóságban ennek éppen az ellenkezője igaz. Novelláiban és regényeiben úgyszólván önéletrajzi élmények és riportanyag (társadalmi élmények) ötvöződnek sajátos módon.

Sajnos, a regénykötetek utószavaiban már törekvés sincs az irodalomtörténeti értékelésre. De az sem volt szerencsés, hogy a Hét bagoly sorozatbeli kiadása a már említett 1954-es Sőtér-tanulmány változatlan szövegével jelent meg, hiszen azóta az irodalomtörténeti és esztétikai szemlélet, s Krúdy helyének kijelölése is sokban reálisabbá és hitelesebbé változott.

Seres József

 

(Irodalomtörténeti Közlemények, 1965/6. 724-726. p.)