KRÚDY GYULA: ŐSZI VERSENYEK. A Válasz lépte meg karácsonyra olvasóit ezzel a rendkívül ízléses, művészien illusztrált miniatűr könyvecskével. Azoknak is meglepetés ez a rövid lélekzetű, eddig ismeretlen Krudy-regény? akik nemcsak ismerik, de szeretik is Krudyt, akik tehát hajlandók szabadjára kalandozni, révedezni a bohém író lelkének bonyolult kanyargásain.

Az „Őszi versenyek” eseménye valójában nem esemény vagy legalább is nem egy reális, megfogható épkézláb történet. Ben, az elcsapott jokey a lóversenytér fáit nézegeti, hogy kiszemelje, melyik fára erősítse a kötélét, amelyre felkösse magát. Áll egy fa alatt, kezében a kötél, de még mielőtt cselekedhetne, fölrévedezik előtte a jokey élet kedves emléke s az emlékezések észrevétlenül futnak bele az elcsapott, életunt jokey utolsó furcsa szerelmi kalandjába, egy gazdag pénzember szerelemre termett feleségére.

Az egész történet olyan álomszerű, a múlt és jelen, valóság és visszaemlékezés olyan természetes könnyedséggel futnak egybe, hogy itt már az időnek valóban nincs jelentősége. A szerelemben csalódott asszony elmeséli Bennek élete történetét, férjével, a gazdag pénzemberrel kötött házasságát, s három szeretőjével való viszonyát s ezt úgy, olyan természetes bájjal, hogy föl se merül a tétel, hogy ezzel az urát megcsalja. Ez eszébe se jut, de bosszúvágy él benne hűtlen szeretői iránt. Ennek a bosszúvágynak eszköze lett Ben. Körülbelüli olyan ez a kép, mint ahogy valóban a nagypolgári körökben a szerelmi élet és házasság két különböző fogalmommá vált. A férjnek például nem illene firtatni, vagy csak észrevenni is felesége szerelmeit.

Persze, ez nem újság a polgári irodalomban (csak Kolozsvárit Grandpierre legújabb novelláit kell pl. elolvasni), de Krudynál ezt a témát rendkívülivé teszi, hogy ez nála valójában nem is téma. A végén még az iránt is alaposan bizonytalanságban hagy, hogy Bennel, az elcsapott jokeyval ezek valóban megtörténtek-e. Ben csak ürügy volt. Az is ürügy volt, hogy Ben felkötötte magát. A természetes életből kizökkent, félig élők világát ennél mesteribb ábrázolásban sehol sem találjuk. Krudy figurái mindig csak félig élnek a való világban s ha meghalnak, még ha Ben módjára felakasztják is magukat, nem keveredik belőle nehéz tragédia. Jól kiválasztják a fát a stílusos önakasztásra. Vagy éppen ez benne a tragédia? Az, hogy az ő alakjai rendszerint ilyen szerencsétlen flótások, ez azt jelentené, hogy magát az emberi világot látja ilyen félvalóságnak?

Lehet. Az a szimpátia, amelyet Ben-nel, az elcsapott jokey-val s Krudyval, az íróval szemben érzünk, azt bizonyítja, hogy mindannyiunkban él a világban krudygyulás félvalóságként való szemlélete.

S[eres]. J[ózsef].

(Tiszatáj /Szeged/, 1947/1. /március/ 60. p.)