KRÚDY GYULA: ADY ENDRE ÉJSZAKÁI (Fehér Holló.).

Talán nem én leszek az egyetlen, aki kettős elfogódottsággal veszi kezébe ezt a könyvet. Az elfogódottság Ady-nak, a költőnek és Krudy-nak, az írónak szól, akinél hivatottabbnak senkit sem érzünk, hogy erről, „Ady Endre éjszakái”-ról közölje vallomásait. Mert mi másnak érezhetjük az egészet?

A kiadó utószava szerint „amikor Krudy a mágusok varázsos látásával először vallott a „szomorú” szemű Ady- ról, a költő még olvasta. Megdöbbentette az, hogy Krúdy mennyire a lényeget látta. Már előre valami furcsát, különöst, szomorút és mégis nagyszerűt várunk itt Krudytól s valóban Krudy mágikus írói erejében nem csalódunk.

Nem is csalódhatunk, mert hiszen – s itt ismét a kiadó utószavából idézek – „csodálatosan sok a hasonlóság: Ady titáni gőgje, Krudy mennyei rezignációja mintha egy tőről fakadna”. Előbb a pesti kávéházak éjszakai hangulatát idézi, vagy inkább varázsolja elénk Krudy. Az alakokat mutatja be s pár oldal után már ott vagyunk abban a félig éber, félig álom-világban, ami Krudy Gyula minden könyvére jellemző. A pesti kávéházaknak ez az álmodó-hetvenkedő-boros hangulata azonban szoros kapcsolatban volt akkor a pesti írók, költők életével. Ady Endre „A magyar Pimodán”-ban vall erről. Mit is tehet a költő, ha ezt érzi: ,,De ha virág nőtt szívében, Csorda-népek lelegelték.” Menekült előlük, mert a költőnek azért valaki kell. Kell valamilyen baráti kör, kell a hódolat, az elismerés. Ezt keresték kielégítetlenül a kávéházak lump korhelyei, irodalmi sznobjai s szerelemre vágyó női közt. De Ady nem egyszerűen egy volt e költők, írók és sznobok között. Ő „szügybevágott fejjel haladt el a „cugoscipősök” társasága mellett.” – Aztán leült a plüss kanapéra ezzel a megformálatlan érzéssel: „Hát hadd jöjjön az úri mámor, mert elviselhetetlen a józanság, amely akkor lepi meg a virrasztót, amikor az éj még javában összepengeti sarkantyúit”. – Ezt a részt egyébként azért is idézem, mert jellegzetesén Krudy-mondat. A legszebbek közül való, bár nem olyan, amilyet csak keveset lehet találni, mert Krudy teljesen benne él mondataival a hangulatban. Ez adja éppen varázsát. Százával idézhetném tovább a képeket, szavakat, mondatokat.

„Ady Endre éjszakái” azok közé a könyvek közé tartozik, amelyeket sokszor előszed az ember. Nem lehet nem elálmodozni, lelkesedni és mámorosodni azon a könyvön, amelynek oldalain legfájóbb elevenséggel jelenik meg Ady, s az Ady-kor furcsa éjszakai világa, amelynek „méla darvadozása” mögül mégis az új magyar költészet tüze lobog már felénk. Mélyen megrendülten tehetjük le a könyvet. A záró akkord szinte kísértetiesen borzongató jelenet: Ady utolsó kávéházi éjszakája, mikor a háborúban elhalt költőtársak emlékét idézi s kimondja szomorúan: „Talán én is meghalok nemsokára.”

S[eres]. J[ózsef].

(Tiszatáj /Szeged/, 1948/5. /május/ 197-198. p.)