Szindbád utolsó utazása

(Krúdy Gyula emlékezetére)

a Postakocsi

csak hajnaltájt volt indulóban

a Nagyúrral

 

ám szolgái

a kevésbeszédű szavak

még alkonyattal előreutaztak

valamely távoli vendégfogadóba

 

ugyanezért:

a jó szóra hiába szomjazó borok

már délelőtt óta

ecetesen kedvetlenkedtek a

hordókban

s harangszóra már a rostélyosok is

rég étvágyukat veszítették

valamint a rozskenyér is

megkeseredve emlékezett a

szekrényben

saját hajdani jóízeire

és estefelé már

a komondorok is befelé szűköltek

mintha közeli halál esne a

környéken -

s éjfél után a városi házakban

a máskor megadó asszonyságok is

idegenkedve gombolták be

hálókabátjukat

kihűlt kezű embereik elől

s hajnal előtt

a mennybolt is egyre elborultabban

tűnődött immár

 

a dolgok hiábavalósága felett:

hogy egyáltalán érdemes-e

megvirradni még –

a Postakocsi pedig

hajnalban indult útnak

a jegenyék kivontkardú gárdistákként

kétoldalt szemközt meneteltek szépen

a varjak pedig teljes gyászban

tisztelegtek a jegenyéken

 

és valahol

(túl az Ábrándok s Óbuda lankáján)

eleredt akkor az eső méltóságos

gyászmuzsikája is

(jó kis országos eső

dörmögte a sorsával megbékült kocsis

előbb a rudasnak aztán a nyergesnek)

 

a Nagyúr pedig

lassan hanyatt dőlt lehunyta szemét

úgy álmodott utoljára még a

valóságról:

az álomról azt

hogy örökre beteljesedett

az életről azt

hogy meghalt mert ez a dolga

s az esőről azt

hogy sírvafakadt Magyarország

 

Krúdy № 1.

Mi minden volt inkább, de messiás

az nem volt, amint tudják is, gondolom.

Ámde tagadhatnók-e, hogy ettől még

keresztje azért lehetett néki, igazán?

Időnként (szórakozottan) fel is függeszkedett reá,

szemérmesen féloldalt fordult,

mintegy háttal a világnak,

s szemét lehunyta.

Ecetes spongyát kóstolgatott, illendőn,

(hogy az is milyen? megtudni azt nem árthat),

s (inkább mellékesen) lándzsát illesztett oldalába,

valamint gomblyukába muskátlit – s kevéssé

a töviskoronát homlokán félrecsapta.

S ha szemét felnyitotta – akkor onnét

Podolinig is ellátott talán,

(ámde a jó Kéhlyig bizonnyal.)

 

És hogyha fejét kissé megemelte:

„Az ottan Magyarország...”

 

És sírvafakadt ekkor.

 

És hogyha fejét még fennebb emelte:

„Az meg amott, nicsak a halhatatlanság...”

 

Krúdy № 2.

Költő volt – Magyarországban.

Ugyanezért:

ezerkilencszázharmincháromban

egy májusi hajnalon

meghasadt a szíve.

 

(Békési vers. Szerk. Tóth Lajos.
Békéscsaba, 1975, Békési Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 9-15. p.)