Simonyi Imre

SZINDBÁD UTOLSÓ UTAZÁSA

Krúdy Gyula halálának 40. évfordulóján.

a Postakocsi

csak hajnaltájt volt indulóban

a Nagyúrral

ám szolgái

a kevésbeszédű szavak

még alkonyattal előreutaztak

valamely távoli vendégfogadóba

ugyanezért:

a jószóra hiába szomjazó borok

már délelőtt óta

ecetesen kedvetlenkedtek a hordókban

s harangszóra már a rostélyosok is

rég étvágyukat veszítették

valamint a rozskenyér is

megkeseredve emlékezett a szekrényben

saját hajdani jóízeire –

és estefele már

a komondorok is befelé szűköltek

mintha közeli halál esne a környéken –

s éjfél után a városi házakban

a máskor megadó asszonyságok is

idegenkedve gombolták be hálókabátjukat

kihűlt kezű embereik elől

s hajnal előtt

a mennybolt is egyre elborultabban

tűnődött immár

a dolgok hiábavalósága felett:

hogy egyáltalán érdemes-e megvirradni még –

a Póstakocsi pedig

hajnalban indult útnak

a jegenyék kivont kardú gárdistákként

kétoldalt szemközt meneteltek szépen

a varjak pedig teljes gyászban

tisztelegtek a jegenyéken

és valahol

(túl az Ábrándok s Óbuda lankáján)

eleredt akkor az eső méltóságos gyászmuzsikája is

(jó kis országos eső

dörmögte a sorsával megbékült kocsis

előbb a rudasnak aztán a nyergesnek)

a Nagyúr pedig

lassan hanyatt dőlt lehúnyta szemét

úgy álmodott utoljára még a valóságról:

az álomról azt

hogy örökre beteljesedett

az életről azt

hogy meghalt mert ez a dolga

s az esőről azt

hogy sírvafakadt Magyarország

(Népszabadság, 1973. május 13.

Vasárnapi melléklet 5. l.)

(Látóhatár, 1973/július. 58-59. p.)