Krúdy, Podolin, hószakadás

 

Mert ugyan mit is tehet egy költő (továbbiakban: K.), ha elébe tesznek egy mozifilm szerződést, amelyen az áll, hogy címe: ez és ez, szerep: ilyen, meg ilyen, fizetség: ennyi meg ennyi — ugyan mit is tehet szegény? Ellenkezik, ameddig bírja — hogy ő nem is szereti a mozit, a színjátékhoz sem ért, meg egyáltalán öreg és fáradt ő már új szakmát tanulni, hiszen saját mesterségében sem vizsgázott fényesen: egynémely bizottságok előtt, mi tagadás, többrendben megbukott. (Talán éppen azért, hogy magyar költő létére nem tanult meg idejekorán valamelyes színjátszást? Lehetséges.)

Ámde nyájas szóval mondja néki a mozgóképkészítő ifjú rendező, hogy nem baj az ha nem szereti, az se baj, hogy nem ért hozzá, hiszen hányan vannak ők is, akik nem szeretik, meg nem is értenek hozzá, ám attól azért még csinálják, ha már egyszer erre adták a fejüket, valaha, amikor még szerették, mert azt hitték, hogy értenek is hozzá...

Hát így mulattatta, édesgette, cinkos ön- és köziróniákkal a rendező, a megmakacsodott poétát, aki egyre csak ingatta azt az őszbecsavarodott (egy századvégi gavallérból s egy futóbetyárból egybekomponált) koponyáját.

Ellenben a film írója (K. régi ismerője, s gyöngéinek tudója) hatékonyabb húrt pendít. Mintegy mellékesen szól: „A felvétel pedig valahol Podolin alatt lészen...”

K. e pillanatban tudja, hogy „elveszett”. Megremeg, szemét lehunyja, fogát csikorgatja, s rekedten kalamárist, lúdtollat, s porzót kér, majd szemét felnyitván (ellenőrző pillantást vet „összeg” rovatra) alákanyarítja nevét egy nyomtatványra, mely szószátyáran ad elő számtalan kötelmekről, s kevéske jogokról, K-ra vonatkozóan.

*

Podolin nem hasonlít! Nem hasonlít K. négy évtizedes képzelmeihez. Sem a Szindbád történetek örök színteréhez. P. tulajdonképp önmagához sem „hasonlít”. P. egyszerűen: egy Krúdy-beszély! (Amiről illik tudni, hogy ugyancsak semmihez sem hasonlít. Mivel hasonlíthatatlan.)

 

A kolostor-algimnázium

Templom és harangláb a Főtéren

*

S egy napon megérkezett Pola, a lengyel színészlány, hogy K-val magyar mozit játsszék. Nem Varsóból jött, ellenben egy Krúdy-regényből lépett elő! Egy polyák Nyirjes Evelyn, a Napraforgóból. S ha mégis Varsóból? Hát akkor Varsó valamely „Ferencvárosának” egyik „Liliom utcájából”: Áldáska, a Hét bagoly Áldáskája...

 

Pala Raksa és Simonyi Imre

*

Vizitben Wittkó Márthánál. (Wittkó Irmának, Szindbád első szerelmének unokahúgánál.) Finom, derűs hölgy: Podolin legfiatalabb öregasszonya. Regéli az első szerelem „hiteles történetét” ... K. előzékenyen figyel és figyelmesen hallgat, mint aki valami nóvumról értesül. (Holott jómaga legalább tízszer megírta eme első szerelem históriáját. És persze: tízféleképp. S egyre „hitelesebben...” — sajnos.)

A búcsú pillanatában mélyen meghajol a két karosszék előtt, melyben a kis Irma és az ifjú Szindbád ül... S az elfogódott két gyermek félszegen bámul a távozó úr után.

 

Wittkó Mártával a Klebák ház előtt,
ahol Krúdy kvártélyos-kosztos diák volt

Wittkó Irma szobája,
ahol Krúdy először nyújtott át bukétát egy lánynak

*

S amikor Pola ment el, nyolc nap múltán? Nem „elment”! Elhangzott... Egy polonéz nyolc üteme. Nyolc taktusa egy félbemaradt dalnak. Vagy talán a Poprád-part szeptembervégi gyepén, a lengyel határ felé suhan egy őznyom? Amit mindörökre belep majd egy decemberi hószakadás ...

*

K. utoljára fordult körül a csupán húszlépésnyi, de legalább ötven sóhajtásnyi Főtéren: megkezdvén az illő előkészületet a végső elérzékenyüléshez. Mikor is egy aszalódott uracska lépett melléje (talán épp a megvénült Podolini Lajos, a Boldogult úrfi-koromból?) szólván „rizlingízű” hangon: „Csak nézzen jól körül az úr! Amit itt most lát, ugyanezt látta már Zsigmond király és császár is, amikor zaciba tette a Szepességet...”

Hát igen, Podolinból mosolyogva kell eljönni.

És Podolinba vissza kell térni.

 

Krúdy-emléktábla a kolostor falán

INKEY ALICE FELVÉTELEI

*

Hószakadás” a film címe, Kósa dirigálja, Csoóri költötte, Sára fotografálja. S melyhez, egy bizonyos „Filozófus” eljátszása végett, nevét kötelező érvénnyel aláírta:

Simonyi Imre

 

(Nők Lapja, 1973/51. /december 22./ 14-15. p.)