Krúdy-est Angyalföldön

Emléktáblaavatás a Margitszigeten az író születésének 80. évfordulóján

A hajdani »Kisszálloda« falát, a Margitszigeten, vasárnap dél óta aranybetűs márványtábla díszíti: »Itt élt és dolgozott, hosszú évekig, Krúdy Gyula, a magyar széppróza nagy művésze.«

Este pedig a József Attila kultúrotthonban, Angyalföldön, »a város peremén«, Krúdy-est volt. A Hazafias Népfront és a kerületi tanács népművelési osztálya fogott össze, hogy Angyalföld is szerető kegyelettel emlékezzék meg Krúdy Gyuláról.

Vajon azért volt-e csupán az angyalföldi irodalmi est, mert a Margitsziget közigazgatásilag Angyalföldé, és ez a földrajzi hovatartozás, a szigeten dolgozgató író emléke iránt kegyeletre kötelezi Angyalföldet is?! Nemcsak ezért! Az irodalmi esten erről is megemlékezett Pataki László népfrontelnök és Szablyár Ferenc, aki Krúdy írói arcképét formálta meg. Ez a kapcsolat Angyalfölddel sokkal régebben szövődött Krúdy szerette a szigetet és természetadta panorámáját. Itt megint valami mást talált meg az élet szépségéből, mint odaát a hegyek lábánál, a zegzugos, macskaköves utcákkal telerajzolt Óbudán, vagy ifjúkorában — Debrecenből érkezvén Pestre! - a régi Józsefvárosban. »A szigetre — írta — ősz felé szoktak kiszállingózni az írók, a Kis-szállodába, amikor már nem mondhatja az igazgatóság, hogy a szobák dúsgazdag vidékiek számára vannak fenntartva. Vidékieknek, akik kövér erszényükkel hozzájárulnak Szent Margit emlékezetéhez. Nem jöttek már a vidékiek, csak az óbudai kéményseprő járt ide, akinek lábnyomai egyedül komorlottak a szűz téli havon, amikor jött, hogy a szobánkban megigazítsa a vaskályhát, hogy ez a kályha főzéshez is alkalmatos legyen ...«

A szigeten Angyalfölddel is találkozott. Itt született egyik legszebb írása arról, hogyan teljesült be sok száz kis proletár gyerek álma, 1919 májusában! A sziget zöld gyepén, melynek birtokbavétele már nem álom többé — hanem megelevenedett tündérmese. Remélte, »hogy most már mindig így lesz... A sziget mindenkié, Angyalföld gyerekeié is...«

Polgár Judit előadóművésznő a Gyalogúton című írással érzékeltette, hogy Krúdyt a kisemberek sorsa érdekelte, »kiknek csak egy lábravalójuk volt s az is a szárítókötélen függött, hogy a szél kifújja belűle a nedvességet !«

A közönség nehezen választhatott: a Petrovicsék, vagy a Sóvágó tücske című történetet zárja a szíve mélyebb rekeszébe?! Vagy az író lányának, Krúdy Zsuzsának néhány megelevenített emlékét? Vagy talán Parádi Józsi bácsinak, az író egykori kedvenc prímásának segítsen leszedegetni a pókhálót arról a bizonyos ötven év előtti orfeumi vidám estről, melyen Krúdy elhúzatta, hogy »Viszik a menyasszony ágyát«, meg a »Repülj fecskémet...«

Krúdy a lipcsei álmoskönyvet idézve ezt írta a maga Álmoskönyvében: »Önmagunkat holtan látni álmunkban és a halálból megébredni — a valóságban nagy tisztesség.«

Krúdy Gyulát nagy tisztesség érte ezen az estén, születése 80. évfordulójának előestéjén: szívébe zárta őt Angyalföld közönsége és a magáénak is vallja már, olvasói hűséggel és szeretettel...

Szabó József

(Magyar Nemzet, 1958/248. /október 21./ 4. p.)