KÉT ÍRÓ ÉVFORDULÓJÁRA

[…]

KRÚDY GYULA

a másik író, akire emlékeztetni szeretnénk. Ha élne, most volna hetvenöt éves. Krúdy Gyula ugyanis 1878 október 21-én született Nyíregyházán. 1933 május 11-én halt meg a Margitszigeten egy gyertya fényénél, mert lakásából a kifizetetlen villanyszámla miatt már kikapcsolták az áramot. Harmincöt évi írói munkássága ma még teljesen áttekinthetetlen. Krúdy Gyula ma a legkeresettebb magyar olvasmány. Miért? Sajátos hangulatai, rendkívüli lírai mondanivalói miatt. Regényeket és elbeszéléseket, sok apró rajzot és cikket írt Krúdy Gyula olyan stílusban, mintha verset írna. Krúdy a leglíraibb magyar prózaíró. Régi famíliából származott s famíliákon keresztül nézte Magyarországot, amelyről minden titkot tudott. Nem politikai titkot, hanem a társadalom titkait. Azt, hogy miképpen élnek s éreznek az emberek. Hogyan főznek, mit sütnek s minő ízzel, milyenek a boraink és pálinkáink, milyen egy alma íze, hogyan szól a szán csengője Podolinban, milyen a szél a Nyírségben, mit beszélnek az asszonyok Óbudán tollfosztáskor, milyen egy pókhálós befőtt őszibarack zamata, mind erről Krúdy hiteles s feledhetetlen leírást nyújt. Búsan csendülő hangja azonban ennél tovább vezet; a magyar úri társadalom bírálatához, s Pest polgárságának nagyszerű társadalomrajzához. Az álomszerűség, amit emlegetni szokás a Krúdy-prózával kapcsolatban, a hangulat-varázslás módszere.

Ez az író ismerte és forrón szerette hazáját. Magyar tájakról s magyar figurákról senki sem írt oly különös, megható és meghökkentő, hosszan zengő prózai költeményeket, mint Krúdy Gyula.

Mikszáth Kálmán adomából fűzte ki elbeszélései és regényei szálait, Krúdy egy-egy hangulatból indul ki, egyetlen szállal, s célba ér.

Hallgassuk meg egy pár sorát, hogy szót értsünk. A szepesi városok (Krúdy ott járt gimnáziumba) középkorias hangulatát akarja érzékeltetni az író: »Hermann, a toronyi őr, húsvét vasárnapján kihúzta fejét a medvebőrsüvegből, amelyet az első őszi szelek megérkeztével fülére húzott és hajadon fővel szólaltatta az áhítatos hangú harangot. Hermanné kinyitotta az eldugaszolt kürtőlyukat és alantról a városka polgárai gyönyörködve nézték, hogy ismét nehéz füst kanyarog elő kedves öreg tornyuk tetején. Az öreg városkapitány udvarából jókedvűen integetett Kéti felé a toronyba, amidőn az belefújt délben a kürtbe, míg Stáller János, a városka mechanikusa és műszerésze előszedte a zugolyból ócska táskáját és szerszámai tisztogatásához fogott...«

Ez a hangulat-varázsló néhány halhatatlan remekművel ajándékozta meg irodalmunkat s minden európai olvasót. Az első pillanatban mosolyognunk kell az író egy-egy fura ötletén, de néhány oldallal odébb már megejt Krúdy realizmusa, akkor is, ha nincs esemény abban, amit elmond, csak egy élőkép az egész Magyarország hatalmas élőképe a félmúltból.

Szalatnai Rezső

(Evangélikus Élet, 1953/48. /november 29./ 2. p.)