SZEKÉR ENDRE

A NÉGY NOVELLA ELEMZÉSE STILISZTIKAI SZEMPONTBÓL

I. Epikus műfaji elemek és a stílus

Krúdy Utolsó szivar az Arabs szürkénél című novellája A hírlapíró és a halál cíművel „rímel”: hisz az elsőben a biztos győztesnek tűnő ezredes halálát, a másodikban pedig a halálra készülő hírlapíró váratlan győzelmét írja le.

Ez a párbajra készülődés a Kaszinó tagját „alámerülésre” készteti, a szegény hírlapírót pedig a felső réteghez való idomulásra. Krúdy ha látszólag párbeszédbe tördeli is a novellát: az ezredes monológja marad a mű gerince. („Bizonyosan az a kófic is, akit ma a másvilágra küldök, ilyent iszik, mert jobbra nem telik neki! – gondolta magában az ezredes...”). Részben határozottan másvalakihez intézi szavait az ezredes („Nem kell azt hinnie, asszonyom...”), részben gondolatait fejti ki („Az ezredes a kővetkezőket gondolta a kocsmárosnéról: – Nem egészen értéktelen asszony”). Az író azt is világosan jelzi, amikor az ezredes mellett álló pincér alig vagy egyáltalán nem is érti a félig-meddig hozzá intézett szavakat („Mintha egy árva szót sem értett volna a vendég szavaiból”). Majd az ezredes szavai mind szélesebb mederben ömlenek, a monológ most már valóban „bőbeszédűvé” válik, felesleges részletekkel telítődik („Módomban lett volna a Kaszinóban reggelizni, talán éppen rákot...”).

Pár mondatra szűkül a jellemzés („Civilben volt, bő esőköpeny volt rajta...”).

Móricz Zsigmond Barbárok című elbeszélésében főleg párbeszédre építi a cselekményt. Az író nem „leírja”, hogy kik jönnek Bodri juhászhoz, hanem az a kutya ugatásából és a kutyával való „beszélgetésből” derül ki („Pusztabéli? – A kutya ugatni kezdett”). S a látszólag nem drámai kérdés-felelet is azzá válik a körülményekből, a nagy hallgatásokból, a különböző előjelekből adódóan. („Van eleség? – Van valami.”) Majd a pár szavassá szűkülő kérdések és válaszok már az igazi dráma jelei. („Nem eladó. – Nem? – Nem.”) Az elbeszélésben kisebb helyet foglalnak el a leíró elemek („Tanya, falu errefelé napi járóföldre nem volt”). Hasonlóképpen pár mondat elegendő a jellemzésre. („Aki megszólalt, nagy veres ember volt. Szeplős, nagy kemény ember...”). A tettel, a gyilkossággal jellemez.

Kosztolányi Dezső Caligula című novellájában különbözőképpen oszlanak el a sajátos epikai elemek. Van olyan rész, amelyben meditatív kérdések hangzanak el („Őrült ez? – tűnődött Cassius”). Máskor nagyon rövid párbeszéddel kezd („Hány éves vagy ? – Ötvennyolc”), majd a zsarnok császár választ nem váró mondatzuhatagát olvashatjuk, mely hosszabb mint egy nyomtatott oldal („Én huszonkilenc – hadarta. – Fiatal még”). Kosztolányi meg-megszakítja e monológot leíró részekkel, melyek a cselekményt viszik tovább („Elmúlt az első nap, a második nap is anélkül, hogy az összeesküvők cselekedni mertek volna”). Gyorsul az ütem a drámaibb résznél, a gyilkosságnál („A jelszó? – kérdezte...”).

Nagy Lajos Január című novellája nem hagyományos epikus tartalmú elbeszélő mű. Nincs főszereplője, vagy több is van. Nincs határozottan végigvezetett „cselekménye”. Vagy többszálú az. Hisz a címben jelölt „évszak”, a tél, a január a novella témája, s ezt szélesíti – a publicisztika felé közeledve – korképpé. A novella teli van „információval”. („Budapesten 1929. február 11-én -23 fok alá...”) Periférikusak a hagyományos epikai elemek: a szereplők párbeszédei, jellemzése („Láttad ezt az embert?...”). A novella „felháborítani” akar – mint Bálint György publicisztikai írásai -, az olvasót szeretné gyorsan befolyásolni, s ehhez főleg adatokkal, esetekkel, olykor újságba illő hírekkel akar eljutni.

II. Szerkesztés és stílus

Miképpen módosul a stílus a novellák egyes szerkezeti egységeiben? Kosztolányi tagolta leghatározottabban a Caligula című novelláját különböző egységekre, külsőleg is jelezve azokat számokkal. (Hasonlóan szigorúan tagolta Kosztolányi a Petőfi Sándorka című novelláját is...) Cassius és Caligula ellentétét szinte sakk játszmaszerűen, innen-onnan nézve viszi végig. Az író Caligula monológját tartja a mű súlypontjának, s ezt terjedelmi szempontból is érzékelteti. Az utolsó előtti egység: Caligula megölése. Végül a halottra figyelünk. Emberközelbe hozza. Most „embernek” látja egy katona az eddig embertelen zsarnokot. Utolsó szava ez: „ember”.

Móricz Zsigmond a Barbárok első egységében a gyilkosságot mutatja be. A másodikban az asszony keresését, a harmadikban a tárgyalást. A második részben balladai erőt érzünk („Az asszony pedig ment, ment, elment. Elveszett a nagy pusztán...”). Olykor felgyorsítja az ütemet az író („Felásták a sírt, leírták, amit láttak”). A harmadik részben már csak a kérdések és feleletek kardpengéi villannak a vallatáskor („Én, uram? – Fiával egybe. – Soha, uram”). A befejezés gyors ítéletmondás: „Barbárok”.

Krúdy Gyula novellájának elkülönítése külsőleg, az író által jelezve: nem történt meg. Az ezredes étkezése adja a novella vázát. Néhol azonban – Krúdyra jellemző módon – kanyarok figyelhetők meg a novella cselekményében: az ezredes fiatalkorára emlékezik („eszébe jutottak mindenféle fiatalkori évek, amikor vidéki garnizonokban szolgált...”); elelmélkedik a vendéglős feleségének álmáról. Majd véletlenül megjelenteti az újságírót is az Arabs szürkében az író („A fiatalember, amint az ezredest megpillantá...”) Drámai ellentétet ekkor sem épít ki. Feloldja a „konfliktust”, elodázza. A befejezés félreérthetetlenül tudatja velünk az ezredes halálát („Valami civilbe öltözött ezredest kellett fuvaroznom...”), mégis, például a csaposlegény szemében nem válik azonossá a halott a volt vendéggel. S a záróakkord félig könnyed iróniával, bukfenccel az ezredes emlékét idézi („Aki után a cifra szivarszalag maradt a sarokban”).

Nagy Lajos Január című novellájának elemeit talán épp a hónap nevének egy-egy ismétlése jelzi. S ahogy Illés László Dos Passos-i filmszerűséget, gyors ritmust vesz észre a Kiskunhalom című szociográfiai művében, itt is a szerkesztés bizonyos filmszerűségét, vágástechnikáját, montázs-szerűségét fedezhetjük fel. Például a harmadik bekezdést az író a novella anyagát „összetartó” január szóval kezdi, majd az indulatos felkiáltás után egy erőteljesen társadalmi mondanivalójú részt vág össze egy epikus egységgel („Hogy nincs kenyér...”). Majd a „meteorológiai” jellegű, tudományos pontosságú részek után egy „kalendáriumszerű” szakasz következik a „jó gazdának”). S végül egy optimista jövőbe fordulással a világ (itt: „időjárás”) megváltoztatásáról ír.

III. A mondatszerkesztés és a stílus

Krúdy Utolsó szivar az Arabs szürkénél című novellájában csaknem négyszer annyi összetett mondat van, mint egyszerű. Az egyszerű mondatok részben a párbeszédekben, részben pedig a leírásokban találhatok („Hogy hívnak, fiam?”). Elég gyakori stílussajátság az, ha egy meglepetést tartalmazó mondat rövid, tömör. („S az ezredesnek ízlett a sör.”) A novella legtöbb mondata hatalmas építmény. Az elmélkedő ezredes gondolatai egy laza szerkesztésű mondatban fejeződnek ki („Hallotta..., abban..., ahol... nemcsak ... hallotta is, hogy... ahol... de, hogy...”). A stílushatást többek közt az váltja ki, hogy a mondatkezdő állítmányra nincs válasz, nincs tárgy vagy tárgyi mellékmondat. Újabb és újabb mondatok következnek, majd megismétli az író a mondatkezdő igét, de most már azonnal kapcsolja hozzá a mellékmondatot („hallotta is, hogy a fiatal grófok...”). Részben szerkesztési, részben mondatépítési probléma az úgynevezett elkalandozás. Az ezredes a tepertőt eszegetve az életen mereng. Ekkor egy egész bekezdés, többszörösen összetett mondatokkal: eltérés a konkrét témától (most a pezsgőivásról, a bajuszpedrőről szól stb.). Néhányszor az elkalandozás valamiféle fokozás is lehet: például három kérdő mondatot illeszt egymás mellé az író azonos mondatkezdettel („Pedig ugyebár nehéz dolog...? – Pedig ugye nehéz eltévedni...? – Pedig ugye szinte lehetetlenséggel határos...?”).

Kosztolányi Caligula című novellájában az egyszerű mondatok uralkodnak. Csaknem ötven százalékkal több az egyszerű, mint az összetett mondat. S ezekből az egyszerű mondatokból kihullottak a feleslegesnek tartott bővítmények. Az egyszerű mondatok mintegy hatvan százaléka rövid: egy-hat szóból áll. E mondatok nagy része drámai hangulatot sejtet („Minden szem rámeredt”). Másfajták Caligula nyugtalan, kapkodó, ideges lelkiállapotát fejezik ki („Hazudtam.” – „Győztem fölötte”).

Móricz novellájában az összetett mondatok áttekinthetőbbek, rövidebbek. Nem burjánzik sorról sorra egy-egy alárendelt mondat, mint Krúdy műveiben („Jó sokára volt, mikor a két szamaras juhászt ki lehetett venni, ahogy a leégett pusztán közeledtek”). Íme, ha több tagmondat kapcsolódik is egymáshoz, akkor sem válik a mondatszerkezet bonyolulttá. Legfeltűnőbb talán az, a novella mondatait vizsgálva, hogy milyen sok a már említett rövid mondatokból épített párbeszéd („– Hallod.” – No”).

Nagy Lajos Január című novellájának mondatai között uralkodó szerepre jutottak az egyszerűek („Kis Keczege Pál kabáttalanul reszketett a kapumélyedésben”) Az összetett mondatok közül talán a mellérendeltek a gyakoribbak. Ekkor például a kapcsolatos mondatok a komor tartalommal szinte fokozzák a korábbi hangulatot („Apánk újságpapírba pakolta lábát, anyánk régi rongyokkal teleaggatta magát, ott ült a fűtetlen kályha mellett”). Érdekes módon Nagy Lajos olykor megszakítja a mondatok sorát egy-egy zárójeles megjegyzéssel, melyek sokszor ironikusak, meglepőek, bizonyos „elidegenítő” hatást is kifejezhetnek. („A régi emlékek, gyerekkori meleg kemencéről, szintén befagytak!”) Esetleg efféle „elidegenítő” hatásúnak nevezhető a novella egyes bekezdéseinek „pontokba” szedése.

Most vizsgáljuk meg, melyik író melyik mondatfajtával él leggyakrabban: kijelentővel, kérdővel stb.? Móricz Barbárok című novellájában a párbeszédekben gyakori a kérdés, de a mű egészét tekintve: a kijelentő mondatok váltak uralkodóvá („Harmadnap odaért. Ment a csendbiztoshoz, s mindent előadott”). Kosztolányi megfigyel, megállapít, leír. Látszólag hideg kijelentő mondatokkal él. Alig használ felkiáltó mondatot. Még a „kiáltásnak” jelzett mondathoz sem kapcsol más írásjelet („Élek – kiabálta...”).

Krúdy novellájában egyszer megszólal az első személyes elbeszélő („Mondom, a klinikai szolgák...”). Nem alkalmaz költői hangulatú hasonlatot más novelláival ellentétben. Talán a téma miatt is. Sőt olykor hasonlatainak kritikai élességét is észrevehetjük („Az ezredes, aki legfeljebb annyit szokott gondolkozni az élet és halál dolgai felett, mint egy bástya a sakkjátékban...”).

IV. A szóhasználat és a stílus

Először nézzük meg, hogy a novellák első kétszáz szavából mennyi az ige, a főnév és a melléknév... Krúdy és Kosztolányi novellájának ebben a szakaszában kb. azonos számú igét találtunk, míg Móricz novellarészletében több, Nagy Lajoséban pedig jóval kevesebb volt az ige. Ez esetleg útmutatást ad nekünk arra, hogy Móricz novellájának hatása drámaibb, dinamikusabb. Az ismétlődő igék: „megéhezik” (Krúdy), „ugat”, „hallgat” (Móricz), „volt” (Nagy Lajos). Legkevesebb főnevet Móricz használt ebben a novellarészletben, s ezek közt is sok az ismétlődés. (Pl. „kutya” hét, „puli” négy, „juhász” öt, „komondor” három alkalommal.) Legtöbb főnevet Krúdy novellarészletében találtunk, melyek a legfontosabb információkat jelezték a mű elején az olvasónak. („Kaszinó”, „Angol-szoba”, „párbaj”, „újságíró”, „halál” stb.) Kosztolányi novellarészletében pedig az emberrel kapcsolatos szavak tűnnek fel („szem”, „szív”, „agyvelő”, „láb”, „kar”, „hát”). Ismétlődik a szereplők neve (Caligula, Cassius). S az „álom” szó is. Nagy Lajos novellarészletében sok a meteorológiai vonatkozású szó („hőmérséklet”, „fok”, „hőmérő”). Az ismétlődő szavak: „fok”, „január”, „február”. A mellékneveket vizsgálva feltűnő az, hogy Krúdy és Móricz kevés melléknévvel él e novellarészletekben („hideg”, „égő” – Krúdy; „konduló”, „csikorduló” – Móricz). Látszólag „szürkék” Nagy Lajos e témához kötődő melléknevei („leghidegebb”, „legmagasabb” stb.). Eredetibbek Kosztolányi melléknevei („görnyedt-púpos”, „ólomszürke”, „tündöklő” stb.).

Krúdy novellájában külön színt kap egy német sző, mely jellemzi a kocsmáros idegen voltát („Gib im, János...”). Az ezredes lebecsüli az újságírót, s ezt a szóhasználat is érzékelteti („kófic”). A szókészlet vékonyabb rétege idegen eredetű, periférikus, részben a városi élettel kapcsolatos („pasasér”, „konfortáblis”, „éberlaszting”, „garnizon”, „zsemlémen”, „diskurzus” stb.). A szóhasználatbeli különbség egyszer a szereplőket is jellemzi („pörkölt” – „perkelt”).

Sajátos vonása Krúdy stílusának bizonyos körvonal nélküliség, bizonytalanságérzet, elmosódottság. Az író szeret „feltételezni”. („Ha babonás ember lettem volna...”) A határozatlanság olykor bizonytalanságot kifejező szavak révén érződik („talán lovat akar eladni az úr?” – vagy: „talán éppen a zálogházban van most a barátja kabátjáért”). Máskor egyes főnevek elé tesz olyan szavakat, melyekkel elmosódottá teszi a hangulatot („némi” bolyongás, „bizonyos” habozás, „bizonyos” úrral „bizonyos” helyen). Gyakori a határozatlan névmással való élés („– hogy olyan ételeket egyek, mint amilyen ételekkel valahol, valamerre, valaki táplálkozni szokott”).

Móricz Zsigmond novellájában, a Barbárokban fel kell figyelnünk a népies stíluselemekre, a köznyelvi szavak nyelvjárási ejtésére („vót”, „ahun”, „Szöged”). De ez a kiejtés nemcsak az élőbeszédet tükröző párbeszédben figyelhető meg, hanem a többi pl. leíró részben is. Olykor népiességét egy-egy nyelvjárási szó is jelzi („hajazok”, „csorvasz”).

Kosztolányi nyelvi tisztasága a szóhasználatban is kifejeződik. Idegen szóval nem él. A római téma miatt használ egy-két efféle szót: „palatinusi”, „gladiátor”, de ezek eltűnnek a köznyelvi szavak szövetében. Egyszerű szavainak fényt tud adni („ember”, „világ”, „él” stb.).

Nagy Lajos novellájában feltűnő a sok adat, a sok számnév („1893. január 22.-én Kajászószenteulálián egy favágó megfagyott”). Olykor a névadással akar jellemezni, ellenszenvet ébreszteni („Buxbaum”). A gúny, az irónia egy-egy szóhasználat révén válik írói fegyverré („őnagysága elájult”).

V. Korstílus és a novellák stílusa

Krúdy stílusa részben az impresszionista stílus sajátosságait viseli magán ebben a novellában is. A mondatok egy részét körmondatosság, zenei szerkesztés jellemzi („Pedig ugyebár...”). Lazábban szerkeszt, a részleteknél elidőzik (pl. a retekről írva). Kiindulópontja a főhős hangulata, furcsa lelkiállapota, gusztusa (ételek!). Nem egyszer sejteti a halál-hangulatot („olyan gyorsan vágott a lovai közé, mint a halál”). Bizonytalan körvonallal él. Elidőz az érzékietek ábrázolásánál („hűvös” zöldpaprika, „csípős” liptói, „kanárisárga” cipő, nyergek, lószerszámok szaga). Emlék- és álommotívumok is felvillannak a novellában.

Kosztolányi Dezső stílusában a klasszikus megszerkesztettség, latinos világosság párosul impresszionista és szimbolista elemekkel. Hangulati elemekkel él („rémképek”, „lidérces álmok”), visszatérő motívummal sokat sejtet (a császár „gyönge, vékony lábain nem bírt sokáig állni”). Jelképek utalnak a későbbi merényletre.

(A flamingó vérének „piros foltja” a császár sárga ruháján.) A tett előtti napon „hideg” volt, „erősen fagyott”. Felmerül a „szerepjátszás” kérdése is mint híres regényében, a Néró, a véres költőben, s egyszer „émelyítő ripacsnak” nevezi. S a gyilkosság előtt közeledő Cassius „mint valami rég ismert álomalak” szerepel a novellában. S még a császár, a zsarnok is „ember” lett a halálban.

Móricz Zsigmond kemény realista stílusa népies elemekkel gazdagodott ebben a novellájában („Aztat kéne eladni...”). Ez a népies stílusréteg a hitelesség erejével hat: így beszélnek a pusztai emberek, így ír róluk az író. Drámai sodrást ad a novellának a tömör párbeszéddel és a cselekmény sűrítésével (pl. „Az megtántorodott”). Olykor balladai elemekkel él („Addig ment, addig ment...”). Néha sejtet („mintha a magáét nézné”). Móricz a jelképesség stíluseszközeit is felhasználja („setét” lett a gyilkosok érkezésekor, „görbe vadkörtefa”). Máskor a naturalizmus is észrevehető (a gyilkosság után „megsütötték szalonnájukat, jóízűen megvacsoráztak”).

Nagy Lajos novellájában észrevehetőnk bizonyos szociografikus adatszerűséget és publicisztikai hatásra-törekvést. Neki a pontosság a lényeges, így akar meggyőzni („a havi átlag a -10 fokot megközelítette”). A naturalista részletezés („január 11, 12, 13...”) mellett feltűnik az író szenvedélyes meggyőzésre törekvő, publicisztikai stíluselemeket felhasználó stílusa. A novella végén mindnyájunkra vonatkoztatja mondanivalóját, többes szám első személyes személyragokat használ („Hatalmunk alá hajtuk...”).

(A novellaelemzés új módszerei. (A szegedi novellaelemző konferencia anyaga. 1970. április 9-11.) Szerk. Hankiss Elemér.
Bp. 1971, Akadémiai Kiadó. 323-328. p.)