Szemere Gyula - A vonatkozó névmási jelzős szerkezet Krúdy stílusában

A vonatkozó névmási jelzős szerkezet Krúdy stílusában

1. Impresszionista prózánk legnagyobb mestere, Krúdy Gyula stílusának részletekbe menő, minden összetevőre kiterjedő vizsgálatával mindmáig adós a szakirodalom. Herczeg Gyula két évtizeddel ezelőtt kitűnő tanulmányban tárta fel a megelevenítő függő beszédnek (style indirect libre) és a prózaritmusnak írónk mondatszerkesztésére legjellemzőbb formáit (Mondatszerkezetek Krúdy stílusában: Nyr. 75: 324—32, 420—5), e nyelvészeti feladat megoldásában látva az „első lépés”-t Krúdy stílusának megértése felé (i. h. 424). Nem kétséges, hogy e cél eléréséhez még számos további, hasonlóképpen nyelvészeti jellegű tennivalót kell elvégezni, nem riadva vissza a fáradságos filológiai aprómunkától sem. Cikkem — a címében jelzett téma feldolgozásával — erről a területről szeretne szerény adalékkal hozzájárulni Krúdy nyelvének és stílusának vizsgálatához.

2. A vonatkozó névmás — mint ismeretes — ún. kereszteződő szófaj, vagyis minden előfordulásában egyszerre két szófaji kategóriába tartozik: névmás is, (alárendelő) kötőszó is (vö. MMNyR. 1: 198—9, 246 stb.; MMNy, 15). Névmás volta a helyettesített névszó mondatrészszerepeinek betöltésére, kötőszó volta különféle mellékmondatok bevezetésére teszi alkalmassá. A vonatkozó névmással (vonatkozó névmási határozószóval) kezdődő, ún. vonatkozó mondatok azonban elég gyakran csak formai tekintetben minősülnek mellékmondatnak, mert a főmondathoz való kapcsolódásuk — annak következtében, hogy nem annak tartalmát teszik meghatározottabbá, hanem inkább rákövetkezést, folytatást fejeznek ki — meglehetősen laza. Az ilyen vonatkozó mondatok tartalmi szempontból mellérendelő viszonyú (kapcsolatos) mondatoknak, sőt különálló mondatoknak tekinthetők (vö. MMNyR. 2: 398). Krúdynál is bőven találhatunk példát mindkét esetre; szemléltetésül csupán kettőt idézünk: „...a könyvkereskedő gyönyörű angol naptárakat akasztott ki, melyeket az egész város megbámult” (V. 28)1; „Mintha nagyon régen nem ízlelte volna meg senki ezt az asszú-édessé válott gyümölcsöt [ti. az asszony száját]. Amely kicsiny volt és szentimentális, mint egy még mindig leány álmaival elfoglalt nőé” (R. 24).

Az efféle mellérendelő értékű mellékmondatokat a két világháború közötti nyelvművelés egyértelműen helytelenítette, az újabb szakirodalom azonban éppen a legkiválóbb stílusú írók gyakorlatának hatására türelmesebb irántuk, s azon a nézeten van, hogy ,,csínján kell bánni elítélésükkel” (MMNy. 404).

3. Krúdy vonatkozó mellékmondatai azonban nem a miatt a sajátosságuk miatt érdemelnek elsősorban figyelmet, amelyben megegyeznek Jókai, Mikszáth, Kosztolányi, Tamási és mások hasonló mondatszerkezeteivel. Az ő (valódi és mellérendelő értékű) jelzői mellékmondatainak van egy olyan alaki vonásuk, amely ugyan szintén nem ismeretlen más írók műveiben sem, de nála különösen gyakori előfordulása következtében stilisztikummá válik. Miben áll ez a sajátosság?

A jelzői alárendelés leggyakrabban előforduló típusában a főmondat megelőzi a mellékmondatot; a puszta vagy mutató névmási utalószóval determinált jelzett szó csak a főmondatban jelenik meg, a mellékmondatot pedig különféle mondatrészszerepet betöltő vonatkozó névmás vezeti be. A köznyelvi és irodalmi nyelvhasználat számtalan példájával szemléltethetnénk ezt a mondattípust, de elég lesz, ha csupán néhány Krúdy-idézetet vonultatunk fel: „Klára végre is elővette ábrándos tekintetét, amely olyan volt, mint a kora tavaszi alkonyat erdős, dombos vidéken” (V. 53); ,,Vannak dalok, amelyeket sohasem énekelnek végig” (uo. 78); ,,A száján még ott volt az a félig bánatos, félig tréfás mosoly, amelyről egykor a diákok verseket írtak” (Sz. 110); „...a hírlapkiadók megbecsülték azokat a rikkancsokat, akiknek hangja egy egész városnegyed nyugalmát felzavarta” (R. 159).

Az efféle ,,szabályos” szerkesztésű összetett mondatok mellett igen jellemző Krúdy stílusára az olyan mondatszerkezet, amelyben a mellékmondatot kezdő vonatkozó névmás — legtöbbször az amely, ritkábban az amilyen — minőségjelzős szószerkezet determinánsa. E vonatkozó névmási jelzős szerkezetnek több fajtáját különböztethetjük meg írónk műveiben.

a) Leggyakoribb az a szintagma, amelynek alaptagjaként megismétlődik a főmondatbeli jelzett szó, természetesen a mellékmondatban betöltött mondatrészszerepnek megfelelő alakban. A főmondatban vagy van utalószó, vagy nincs. A szerkezet alaptagja lehet a mellékmondatban

α) alany: „Mik az ajtókat csupán abból a szempontból zárta be, amely szempont neki a legkedvezőbb volt” (P. 271); „...az új lapnak a megszületéséhez a fiatalságnak az a halhatatlan bizalma kellett, amely bizalom nem ismeri a lehetetlenségeket” (R. 162); „...ott árulják azt a furcsa orvosságot a régi ráctemplom tövében, amely orvosság már a régi időkben is használt a megtévedt lányoknál” (Sz. 262); „[Az asszonyok] azon a sértő, viháncoló hangon beszélték meg az eseményt, amely hang a kárörvendő szegényember hangja” (KI. 204); „A kövér pap jó ideig betöltötte szívemben azt a helyet, amely hely minden nő szívében a vigasztalódás, az élethez való erő és megnyugvás részére van fenntartva” (uo. 207); „Mily fenséges nyugalom ... szállott alá a színpadról azoknak a sorstól megbántott nőknek a szívébe Jászai játéka után, amely megsebzett nők egyébként nem tudtak volna szembeszállni sorsukkal” (K. 339); „Csak azoknak a jelenségeknek a szellemei ismeretlenek előttünk, amely jelenségek a jövendőt mutatják” (uo. 351); — „A hárfa sajátos hangjai ... olyan zenebonát okoztak, amilyen zenebona némely óráknál szokott előfordulni” (P. 108); „Valami olyan időt mutattak az órák, amilyen idő talán soha sincs” (Sz. 37);

„[Mik] Ott állott az ablaknál ódivatú, kopott zöld bársonyzekében, nagy csizmában, amely csizma magas szárával mintha arra lett volna jó, hogy velük kifelé hajló lábszárait összetartsa” (P. 33); „Poprád ... folytatta az éjszakai ábrándozást, amely ábrándozás különös hangokat csalt ki belőle” (uo. 95); „A sarokban egy kerekeken mozgó állvány állott — kovácsolt vasból —, amely állvány már igen sok hordó bort tartott vaslábain” (uo. 219); „...arra ébredtem fel, hogy lépések kopognak az emeleten, amely lépések senkié” (uo. 242); „...némi kis szerelmet vittek haza tornyos falusi otthonukba a Damasztiné leányai, amely szerelmek gyakran házassággal is végződtek” (R. 223); „[Az asszony] beszámolt első férje ... térdepléseiről, amelyeket az a bérkocsiban véghezvitt, amely bérkocsi a körvasút elhagyott helyein kocsikázott” (uo. 259); „Gavallér odaadással ... figyelte a szép, fehér kezek előtűnését, amely kezek oly izmosak voltak, mint egy zongoratanítónőé” (uo. 368); „A sötétben maradott arcból valami kedves melegség sugárzott, amely melegség hasonlatos volt azoknak a csókoknak a melegségéhez...” (Sz. 71—2); „A bástyákról lengyel királyok szobrai unatkozva nézegetnek alá, amely régi királyok azért faragtatták ki magukat szentek ismert ruháiba, hogy ilyenformán tán könnyebben beszökhettek a mennyország kapuján” (uo. 165); „Némelyek esznek mindenféle gyanús mézeskalácsot is szerelmi nyavalya ellen, amely mézeskalács már maga is betegséget okoz, ha a férfi gyomrába jut” (uo. 180); [Szindbád fia] megnézegetett kitaposott papucsokat öreg házmesternék lábán, amely papucsok oly puhák voltak, mintha akkor vették volna ki őket horkoló férjek szájából” (uo. 216); „...gazdasszonyok sem gondolkoznak el ... a fülemilék énekén, amely ének ezen a tájon akkor is felhangzik, ha szép és meleg a Vénasszonyok nyara” (uo. 296); „...mintha [az asszony] valami lidérc- nyomásos álomból akarna kimenekedni, amely álom ébredése után sem akarja elhagyni” (KI. 84); „A lépcsőház a kertre nyílott, amely kert még tele volt különböző színű virágokkal” (uo. 212); „...a kocsmaszag mutatta még virsliknek a képeit is, amely virslik bő, paradicsommal kevert lében úszkáltak” (uo. 289); „A második kanál már tésztákkal is megrakodva érkezett, amely tészták szépen sárgultak a kavart tojástól” (uo. 311); „János még nagyobb megdöbbenést mutatott arculatán, amely arculat nem képes a titoktartásra” (uo. 341); Kerek szemüveg volt a vörös bajusz felett, amely szemüveg csontkeretével ... ugyancsak a vidám szemüvegek közé tartozott” (uo. 343); „...még sohase beszélt a legyekről L. úr, amely legyek a párbajozókat csípni szokták” (uo. 350); „A színházügynök ... »magyar« színdarabokkal vélte beültetni a földgömb komédiaházait, amely színdarabok mindenek voltak, csak nem magyarok” (K. 316); „...két-háromszáz esztendős, düledező házakban hallgatta a decemberi hófúvást a lakosság, amely házak tavaszra, a Duna jöttével eltűnnek a város történetéből” (uo. 330); — Így és hasonlóképpen ábrándozott Fruzsina azon a délutánon, amikor legtitkosabb gondolatait elmondogatta Rezedának, amilyen gondolatai egy magában élő asszonynak lehetnek” (R. 172);

β) határozó: „[Mik] ezentúl csak olyan dolgokat fog elmondani, amely dologról az Úristennek is tudomása van” (P. 36); „Az oboa ... olyan hangokat hallatott, amely hangokra a jámbor polgár-muzsikusokban ágaskodni kezdett minden csöpp vér” (uo. 109); „Azzal a sarokkal szemben, amely sarokban Kavaczky de Nizsder pipázott, természetszerűleg volt egy másik sarok” (uo. 123—4); „A sors ... az egykori heidelbergai órás leányát abba a kötényébe vette, amely kötényében a csodás, valószínűtlen és rendkívüli dolgokat tartogatja (uo. 166); „Csak legalább azt a megható kalapot ne viselte volna az utolsó találkozáskor, amely kalapban Rezeda éjjel-nappal maga előtt látta” (R. 118); ,,[Rezeda] ugyanazon a hangon akart beszélni Johannával, amely hangon hajdanában előadásokat tartott neki az éjjeli sétáknál” (uo. 208); „...nem találtam meg azt a gyöngédséget férjem oldalán, amely gyöngédségre áhítoztam” (uo. 243); ,,Ezzel csöngetett annak a háznak a kapuján, amely házból a kisasszony kiugrott” (Sz. 214); ,,[Szindbád] megállott estefele ama házak elé rakott vagy ásott padok környékén is, amely padokon a szomszédság fiatal hölgyei szoktak estefelé kuncogó történeteket mesélni” (uo. 296); „[Szindbád] ebédutáni feketekávéját azon trónus mellett fogyasztotta el, amely trónusból a bárókisasszony uralkodott a kávéház felett” (Kl. 71); ,,Somosy Budapest ifjúságát példázza mindig, amíg a kedvetlen jelenből ama rózsaszínű tükörhöz menekednek az emberek, amely tükörben magukat boldog éveikben látták” (K. 358); „Ráday Gedeon ... fiával ... éppen olyan téma megbeszélését folytatta a péceli kastélyban, amely témán semmi körülmények között nem lehetett szokás szerint összeveszni” (uo. 370); — „...a vértanú feleségénél olyan kövér kacsát látott sülni, amilyen kacsáról még a legéhesebb vándorlegény sem álmodott” (Sz. 175); „A hölgyek olyan magashátú kanapén foglaltak helyet, amilyen kanapékon a hatvanas években üldögéltek a nők” (uo. 247); ,,...ma ilyen fura gusztusom van, hogy olyan ételeket egyek, mint amilyen ételekkel valahol, valamerre, valaki táplálkozni szokott” (Kl. 382);

,,[A kovács] a nagy fa alatt állott bőrkötényében, amely nagy fa alatt Rákóczi Ferenc üldögélt” (P. 75); „Mindig újabb ötletek kerültek felszínre, amely ötletekhez aztán vég nélküli pohárköszöntőket lehetett fűzni” (uo. 153); „...már magas domb állott a podolini temetőben, amely domb fölött fekete fakereszt jelölte a Riminszky másvilági helyét” (uo. 272); „...álomvárossá lett Budapest áldozócsütörtök napján, amely napon mindenki azt álmodhatta, amit akart” (R. 220); „Külföldi fürdőhelyek neveit ropogtatták vagy selypítették a női ajkak; amely fürdőhelyeken már várja őket a nagyszakállú doktor” (uo. 321); „Javakorbeli asszony volt, — hogy a saját kifejezésével éljünk, amely kifejezéssel a hasonlókorú asszonyokat szokta jellemezni” (Sz. 242); „[Szindbád] Illatokat vitt el magával, amely illatokról Cézárina nyomban megállapította, hogy parasztházból származnak” (Kl. 89); „Sajátságos, hogy ebben a kalapban egyszerre a vidéki városka jutott eszembe, amely városkában darab ideig gyerekeskedtem” (uo. 333); „Itt langyos, de tiszta levegő volt már az előcsarnokban, amely levegőben alig volt érezhető a zengerájok szokásos kucséberszaga” (uo. 352); „A kitűnő magyar író nem hallgatott írótársai tanácsára, amely tanács szerint most még korai a háborúról írni” (K. 268); „Waldau Zsánett ... szegény, gyári munkásleányoknak mutatta be ízlését, amely ízlés előtt valaha behódolt a monarchia másik fővárosa” (uo. 359); — „[Jucika] Gyékényes, mézeskalácsszagú, nagy ládával fölszerelt szekéren jött, amilyen szekérről ... a szegény futóbetyárok álmodnak” (Sz. 245); „Végre is egy bunkó formájú havanna szivarra esett a választása, amilyen szivarra az Arabs Szürke fennállása óta nem gyújtottak rá ebben a helyiségben” (Kl. 395);

γ) birtokos jelző: „Mikor az egyik csízecske meghalt a kalitkában, Pogrányi szép verset faragott emlékére, amely vers hallásakor Lizi kisasszony könnyezett” (P. 125); „Különösen a »Pannónia kórus« volt nagy számban képviselve, amely kórusnak a tagjai többnyire magyarok voltak” (uo. 153); „Nagy fák futamodtak el szeme előtt, amely fáknak koronája fehér párában látszott libegni” (Sz. 26); „...megházasítlak, — intette Szindbád fiát, amikor a régi várkastély előtt elhaladt a kocsi, amely várkastély ablakában az akkori tulajdonos éppen állatbőröket szárított” (uo. 287); „A hölgy ... természetes mozdulattal nyúlt karján függő kis táskájához, — amely táska hímzéséről, finomságáról, nemes külsejéről lovagregényt lehetne írni” (uo. 300); „...ő adott szerenádot a szomszéd ház előtt, amely szerenádnak címe ... Der Goldschmied vonToledo” (Kl. 197); „Bennek gyomrában a Sharp-féle tűhegyű sarkantyúk dolgoztak, amely sarkantyúk használata miatt Sharp zsokét három napra eltiltották a lovaglástól” (uo. 211);

δ) tárgy: „...a férfiak petyhüdt érdeklődését olyan szavakkal izgatják fel nemesen ívelt ajkú asszonyságok, amely szavakat utcákon csatangoló nőktől hallhatni” (R. 320); „...a lányok ... olyan hangon énekelnek, amely hangot szemérmetességükben eddig nem mertek torkukon kiereszteni” (Sz. 197); „Azoknak a feldíszített asszonyságoknak örömtelen életét éltem, amely asszonyságokat páholyokban oly igen nagyon irigyelnek a kis masamódlányok a karzaton” (Kl. 194); ..Miről fohászkodhat egy nő, aki egy olyan régi budai házban tölti napjait, amely házat már a nagyanyja idejében az Arany Pékhez címeztek?’” (uo. 210);

„Én tartozom magának egy vallomással, amely vallomást már régen meg kellett volna tennem” (P. 199); „Rákóczi Ferenc ... egy szekér bort küldött a vendégszerető barátoknak hegyaljai pincéjéből, amely bort a barátok békésen elfogyasztottak” (uo. 225); „...az események amúgy is jönnek az idő mindennap szülő méhéből, amely eseményeket csupán higgadtan, igazságosan, megbízhatóan kell feljegyezni” (R. 162); „Mi vallás után áhítozunk, amely vallást eddig nem ismertünk” (uo. 316); „[Stoff főhadnagynak] a bőrzsákban kardokat is cipelnie kellett, amely kardokat éjszaka többfelé megmutatott a kasszírnőknek és konyhaleányoknak” (uo. 443); „...szokatlanul finom harisnyák voltak a lábakon, amely harisnyákat a vidéki nők leginkább hetivásáros napokon szoktak felvenni” (Sz. 266); „[A göndör hajszálak] az akasztófák sűrű sorrendjét képezik, amely akasztófákat senki nem kerülhet el, aki nők kezébe tette az életét” (uo. 303); „...a leglágyabb szavak jutottak csak eszembe, amely szavakat anya mondhat gyermekének” (Kl. 205); „[Az egyik segédnek] körülbelül húsz esztendő óta minden párbajhoz volt valamelyes köze, amely párbajt Magyarországon megvívtak” (uo. 348); „A boldogtalan ifjú egy régi gyűrűt keresett elő holmijai közül, amely gyűrűt a hagyomány szerint egy Anjou-királynő nézegetett finom ujjain” (V. 205); — „...a rövid bundából friss téli illat szállott Szindbád arcába, amilyen illatot csak akkor érzett, amikor két lovas szánkón vágtatott hóval borított fenyőerdők között” (Sz. 86).

A vonatkozó névmási jelzős tárggyal determinált állítmány a szabálynak megfelelően (vö. MMNyR. 2: 160; MMNy. 281) többnyire alanyi ragozású Krúdy mondataiban. Találkozunk azonban tárgyas ragozású alakokkal is, mégpedig az erősebben mellérendelő értékű mellékmondatokban. Az effélékben a vonatkozó névmás voltaképpen kijelölő jelzői (ezt, ezeket értelmű) szerepet tölt be: ,,A beteges úriembernek ilyen és hasonló nézetei voltak a körülötte levő világról, amely nézeteket apránként elmondogatta a Névtelen Jegyző szobránál üldögélve” (R. 104); ,,A női test és lélek tele van ellenállhatatlanul gyenge helyekkel, amely helyeket nem mindig a legokosabb emberek ismerik” (uo. 334); „Útja most egy alföldi akácfás városkába vezette, ahol a temető a dombon volt, amely dombot a nagyzoló kisvárosiak hegynek nevezték” (Sz. 20); „— Gyere már no, te vén komédiás, — kiáltotta Portobányi úr nyerítő hangon, amely hangot a kántor betegsége óta eleven ember nem hallotta” (uo. 51); „Ezek az élettörténetek ... a valóságos szegény életből voltak merítve, amely életet Ben is jól ismerte” (Kl. 211).

b) A szóban forgó jelzős szerkezetnek egy másik típusában a főmondat összetett szóval kifejezett jelzett szavának csak az utótagja ismétlődik meg alaptagként: „Olyan varázscsizmát még Mária Terézia sem húzhatott a visszaváltott városkák lábára, amely csizmákkal száz esztendőket lehetne egyszerre ugrani” (P. 6); „Mintha [a nizsderi várúrnak] a boszorkányok ezüsttála lett volna a birtokában, amely tálnak a tükörvizében meglátott mindent, ami közel, messze vidéken történt” (uo. 62); „Egy illemkérdést kell önnek megoldania, amely kérdéssel nem fordulhatok senkihez” (R. 367); „Amíg a zsiványpecsenyét várták a vendégek, amely pecsenyének illata Nikelszky bácsit arra emlékeztette, hogy a jövő héten lesz a debreceni őszi vásár, a társalgás lassan ráterelődött a régi lovagias ügyekre” (uo. 378); „...a gyóntatószékhez vezető úton kimélyedt, kikopott templomköveket ér lábunk, amely kövek bizonyára sokkal nagyobb bűnösök léptei alatt vájódtak ki” (Sz. 163); „Szerdai napon ... már jóelőre bejárta annak a városnegyednek a fogadóit, amely negyedben ezidőtájt tartózkodtak” (uo. 174); „[Búcsú bácsi] ama bizonyos pörköltek tudósnőjéhez viszi, amely nők szemügyre veszik a fogakat és mellényterjedelmeket, mielőtt elkezdenék babonázásaikat konyháikon” (uo. 199); „Nyilván azok a kisgyermekek tanyáztak az asszonyság lakása körül, amely gyermekek búra, búbánatra, korai elmúlásra jöttek erre a világra” (uo. 216); „...valamely ódon szegényszag terjengett a lépcsőkön, amely szag az ócskaruhák piacán észlelhető” (uo. 235); „Szindbád ilyenkor következetesen azon a hídoldalon menekült, amely oldalon a Budáról jövők szoktak dolgaik után járni” (uo. 274); „Volt valahol egy országos nagy telekkönyv Budán, amely könyvbe állítólag az összes magyar birtokok és birtokosok be voltak jegyezve” (Kl. 29); „...mintha ebben a percben az a szívnyomás is elmúlott volna róla, amely nyomást már órák óta érzett” (uo. 334); „...olyan mókusbajsza volt Lengyel Zoltánnak, amilyen bajusszal a kis színházak komikusai akarnak elérni némi hatást” (K. 346).

c) A vonatkozó névmási jelzős szerkezet alaptagja bizonyos esetekben nem azonos a főmondatbeli jelzett szóval, hanem vagy szinonimája annak, vagy olyan tágabb jelentéskörű szó, amely magában foglalja amannak jelentését is: „A Pannónia ... a menzúrákból kiküszöbölte a hosszú, kevésbé veszélyes slégert, amely karddal vagdossák össze évszázadok óta az arcokat a diákpárbajoknál” (P. 153); „Éppen Ali Babát és a negyven, rablót olvastam, amely könyv a Lidérc-naptáron kívül a nizsderi várban található volt, amikor úrnőm szobájából hangos beszéd és sírás hallatszott” (uo. 209); „Nagy lelki és testi gyöngeség vett rajta erőt, amely érzés elől nincs menekvés se a magányban, se a társaságban” (R. 197); „...életünk új fluidumot kapott az új szerelem talajából, amely nedv azonos a barackfa nedvével” (uo. 316); „A szépasszony abban a gyöngyös, magyaros öltözetben volt megörökítve, amely ruházatban az udvarnál táncolt” (uo. 347); „Alig tudtam kikaparni mindenféle özvegyasszonyságok konyhájából, amely hölgyek már senkinek sem kellettek a városban” (Sz. 185); „[A második számú útitáskára] azoknak a külföldi szállodáknak a cédulái vannak fölragasztva, amely fogadókban sohasem jártam” (uo. 241); „Esténként a nagyfogadóban húzta a cigány, a nemes urak pedig járták a toborzót, amely tánc vitéz emberhez való” (Kl. 32); „[Az öreg herceg] egy kolostorfalat talált itt, amely romladékhoz ragasztotta kastélyát” (uo. 154); „A nyakán és ajka felett kis pelyhek voltak, amely kékes árnyak még jobban emelték bőrének világos színét” (uo. 178); „...az étkezőkocsiban diner-hez kezdtek teríteni a pincérek, amely ebédért érdemes volt megtenni az utat Bécsig” (K. 361—2); — „Elmondta [Szindbád], hogy az üzleti életben feltétlenül szüksége van az embernek bizonyos pihenésre, amilyen dolgok az ivás és a dohányzás” (Sz. 248).

Rendszerint összefoglaló értelmű szó az alaptag, ha a jelzős szerkezet halmozott mondatrészre vonatkozik: „A divat a bő Schiller-köpenyegnek hódolt és nagykarimájú tollaskalpagoknak, amely ruházatban éjjeli időben még a heidelbergai polgármestert is könnyen össze lehetett volna téveszteni valamely banditával” (P. 115); ,,A csendben, a néma hegedűk mellett könnyen tovaillannak a rózsaszínű felhők, a holdas, szerelmes esték, a nyárfa sóhajtása és a messze lévő szép leány vagy asszony hangja, csókja, ölelése, amely dolgokat a jó cigány hegedűje hangjaival a hallgatója elé szokott varázsolni” (Sz. 63); ,,A matrózkés, főzőkanál, törött lánc és női ing — amely dolgok a térképen helyet foglaltak, ... hűségesen elvezették Szindbádot a Kárpátok között” (uo. 74); ,,A planéták, babonák, vetőkártyák, szavak, udvarlások, amely dolgok a nőket foglalkoztatják, mindenütt ugyanazok” (Kl. 110); ,,Elnyűhetetlen esőkabátjában, barna keménykalapjában és fűzős cipőjében, amely holmikra még abban az időben tett szert, amikor . .” (uo. 177).

d) Végül nemritkán jelzős szerkezetté bővíti ki Krúdy a vonatkozó névmást, ha a mellékmondat nem mondatrészt fejt ki, hanem a főmondat egészére vonatkozik: ,,— Az én kalandjaim? — szólt fanyaran és élményei iránt bizonyos megvetéssel Rezeda (amely »nihilista modort« ebben a társaságban tanult)” (R. 16); ,,[Rezeda] az éjszaka nem is sokat aludhatott, mert az öreg kártyásnak jutott eszébe végrendelkezni, amely aktushoz ... az ismerős vendégeket is igénybevette” (uo. 91); ,,Szilvia, mielőtt férjével megesküdött volna, amely házasságát szülei ellenezték, vőlegényével a Választó Herceghez címzett fürdő-szállodában szokott találkozni” (uo. 130); „...már arra is gondolt Rezeda, hogy öngyilkosságot követ el, amely cselekedetével minden problémának véget vet” (uo. 153); „— Van itt egy régi híres temető! — próbálkozott Rezeda úr, amely ténymegállapítás régebben néhány romantikus pesti dámánál sikerrel járt” (uo. 195); „Most is esik odakünn a kedves délutáni eső, amely időt az isten is udvarlásra való időnek teremtette” (Sz. 173—4); „...megérkeztek a Bárányba, amelyben ezen a napon halat főztek, amely eseménytől mocsárszaga lett az egész fogadónak” (uo. 185); ,,Szalontainé hízelkedve simogatta meg bársonypuhaságú kezével, amely simogatásra még a holt ember is fölébredt volna” (Kl. 8); ,,[Munk úr] Vakarta a tenyerét, fejét, rázta a gyufaszálat a fülében, amely művelethez kéjesen nyögött” (uo. 366); „[A fiatalember] Győrből megszökött a gazdag és előkelő szülői háztól, hogy színész, táncos, pojáca lehessen, amely szenvedély nem volt ritkaság a tizenkilencedik században” (K. 365); ,,[Madame] mindennap hosszú levelet váltott Fritzcel, az ulánus kapitánnyal (amely szokását mindvégig megtartotta)” (V. 81).

4. A felsorakoztatott idézeteket vizsgálva, felvetődik a kérdés: mi célja volt írónknak a vonatkozó mellékmondatnak ezzel a sajátos szerkesztésével?

Hadrovics László rámutat, hogy a főmondat megfelelő szavának a mellékmondatban való fölösleges megismétlése a hivatalos stílust jellemzi, mely ,,a félreértésnek még a lehetőségét is igyekszik kiküszöbölni” (A funkcionális magyar mondattan alapjai 298). Szerinte Krúdy ,,szándékoltan ódon színezetű, körülményeskedő, beamteres, fanyarul modoros nyelvezetébe” mint a letűnt világ megjelenítésének sajátos eszköze illeszkedik bele ez a stíluselem (i. h.)

Idézeteink egy része azt mutatja, hogy az említett szóismétlés nem „fölösleges”: bizonyos esetekben valóban a félreértés lehetőségét küszöböli ki. Tudvalevő, hogy ha a főmondatban nincs jelzői szerepű utalószó, akkor a vonatkozó névmási kötőszóval bevezetett mellékmondat a főmondatnak azt a mondatrészét determinálja, amely hozzá legközelebb áll (vö. MMNy. 403). Ha mármost az író utalószó nélkül és a szabályostól eltérő szórenddel szerkeszti a főmondatot, megvan még az a lehetősége, hogy a félreértést a puszta névmási kötőszó helyett alkalmasan megválasztott alaptagú vonatkozó névmási jelzős szerkezettel hárítsa el. Erről lehet szó többek között ebben a mondattípusban: „A színházügynök ... »magyar« színdarabokkal vélte beültetni a földgömb komédiaházait, amely színdarabok mindenek voltak, csak nem magyarok” (K. 316). (Egy puszta amelyek a komédiaházakra vonatkoztatná a mellékmondat tartalmát.) — Ugyancsak a félreértést küszöböli ki az összefoglaló jelentésű alaptag, ha a mellékmondat halmozott jelzett szót determinál: „A divat a bő Schiller-köpenyegnek hódolt és a nagykarimájú tollaskalpagoknak, amely ruházatban éjjeli időben még a heidelbergai polgármestert is könnyen össze lehetett volna téveszteni valamely banditával” (P. 115). (Az amelyekben-t esetleg csak a tollaskalpagok-ra visszautaló elemnek érezné az olvasó.)

Máskor instruktív szerepe van a jelzős szerkezet alaptagjának; például ebben a mondatban: ,,A Pannónia ... a menzúrákból kiküszöbölte a hosszú, kevésbé veszélyes slégert, amely karddal vagdossák össze évszázadok óta az arcokat a diákpárbajoknál” (P. 153). A karddal ebben az esetben szinte lapalji jegyzetet pótol: megmagyarázza, mi a sléger.

Sajátos szerephez jut a vonatkozó névmási jelzős szerkezet Krúdynak azokban a többszörösen összetett mondataiban, amelyekben a főmondat valamelyik mondatrészét két, egymásnak mellérendelt jelzői mellékmondat determinálja. Ezekben az első mellékmondatot rendszerint puszta névmási kötőszó, a másodikat vonatkozó névmási jelzős szerkezet vezeti be: ,,Rezeda úrnak eszébe jutott egy régi gondolata, amely újra előtérbe tolakodott, amely gondolat azt mondotta, hogy egykor majd ő üldögél a szívbajos és tán gerincsorvadásos öreg életbolond helyén” (R. 200); „[Szindbád] Arcképeket vett magához, — amelyeket valaha képes- és divatlapokból vagdosott ki ugyancsak a nagyapja, amely képekkel közönségesen a vidéki emberek a hátsó kamráiknak a deszkafalát szokták beragasztani” (Sz. 285); „Szindbád az útra összecsomagolta azokat a szivaros skatulyákat, amelyek nagyatyja örökségéből maradtak, amely ládikók színültig meg voltak tömve szivarvégekkel” (uo.); stb. Az effélékben a jelzős szerkezet alaptagja révén egyfelől kiemeli a főmondat és a második mellékmondat közvetlen szintaktikai összefüggését, másfelől enyhíti a névmás ismétlődéséből eredő egyhangúságot.

De mi a célja a jelzős szerkezetnek olyankor, amikor a főmondat megfelelő mondatrészét jelzői szerepű utalószó előzi meg (például: ,,Ezzel csöngetett annak a háznak a kapuján, amely házból a kisasszony kiugrott” — Sz. 214), vagy pedig a mellékmondat tartalma utalószó nélküli, de a mellékmondatot közvetlenül megelőző mondatrészre vonatkozik (például: ,,A kitűnő magyar író nem hallgatott írótársai tanácsára, amely tanács szerint most még korai a háborúról írni” — K. 268)? Erre a mondatszerkesztésre nincs a fentiekhez hasonló jellegű magyarázatunk; a jelzős szerkezetet mint jellegzetes írói stílussajátosságot kell tudomásul vennünk.

Szemere Gyula

(Magyar Nyelvőr, 1972/1. 30-37. p.)