Krúdy világa. Gyűjtötte és írta Tóbiás Áron. Bp. 1964, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. 730 l.

Nem lehet kitérni előle; le kell írni az első gondolatot, amely önkéntelenül fel­ötlik, amikor kézbevesszük Tóbiás Áron könyvét, a valóság-mese rabulejtő tájaira vezető kalauzt, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár új kiadványát, a Krúdy világa c. kötetet. Minden nagy író világot teremt vagy újrateremt. És vannak írók, akik olyan tárgyilagos távlatból alkotják meg ezt a világot, hogy a műben elvész és fel­oldódik az alkotó. Ezeknek az íróknak az életműve, nem pedig élete, az alkotó ember, és nem annak modellje az, ami érdeklődé­sünket szinte monopolisztikus kizárólagos­sággal leköti. Ilyen — csak példaképpen — Shakespeare, Gorkij, Arany János. És vannak írók, akik önmagukat, életüket, környezetüket úgyszólván beleépítik abba a világba, amelyet megjelenítenek. És itt kell a megértéshez, — és ami ezzel egyen­értékű, — a mű teljes élvezetéhez bele­mélyedni abba az életbe, ismerni azt a környezetet, bejárni azokat a tájakat, amelyek elé az író a tükröt tartotta. Dante Divina Commediája, Proust és főleg Krúdy életműve igazi közelségbe csak akkor kerül hozzánk, ha újra bejárjuk azt a világot, amelynek motívumai újraterem­tődnek a műben. Milyen találó tehát az „őszülő debreceni férfiú”-nak, Perepatits Antalnak, Krúdy „elsőszámú és legfanatikusabb rajongójának”, szerinte közhelyszerű megállapítása: „filologia és Krúdizmus teljesen ellentétes fogalmak”. Nos, Tóbiás Áron vállalkozott arra, hogy a jelenlegi és leendő krúdysták számára ennek a világnak teljességét bemutassa. Emlékezéseket, vallomásokat, leveleket, fényképeket gyűjtött össze az igazi krúdystát jellemző sokoldalúsággal, vigyázva arra, hogy a világ minden színe, íze és illata, derűje és szomorúsága, ereje és ellágyulása Krúdyhoz méltó pontossággal rögződjék.

Időszerű volt a feladatvállalás; a világ résztvevői, tanúi közül nem egy már nem veheti kézbe a tanúvallomásáról készült pontos jegyzőkönyvet. Mostanában temet­tük az „Elnök úrrá” nőtt „kicsit”, a drága Balla Ernőt, a bölccsé nemesedett gentry írót, Csathó Kálmánt, az újságíró tömeg­áruját legszebb irodalommá cizelláló Kellér Andort. És időszerű volt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár részéről a kiadásra vállalkozni. (Sajnos lebecsülte az érdeklő­dők számát, szűken mérte a példányszá­mot.) Az ún. és mérhetetlenül meddő elvi tisztázás helyett a könyvtár megmutatta, hogy mi is az irodalomtörténeti dokumen­táció. Dokumentumokat tett a kötetben hozzáférhetővé, amelyeknek értékelése, fel­dolgozása egész irodalomtörténész generá­ciók számára könnyíti meg a Krúdy világába való elmélyedést. Ezt csak azért lehetett elérni, mert valóban hiteles — ere­deti és nem eredeti — dokumentumokat közöl a kötet. Ezt a hitelességet nagymér­tékben a Krúdy-család felelősségtudata tette lehetővé. Nemcsak tehetséggel ele­venítik meg emlékeiket, hanem tudatában voltak annak is, hogy kendőzés nélkül kell elmondani mindent, a kispolgári ál­kegyelet és álszemérem nélkül kell közre­adni minden levelet, — így például Pilisi Róza levélgyöngyszemét — fel­jegyzést, hogy az óriási Krúdy olyannak maradjon meg, amilyen tényleg volt.

Irodalomtörténeti dokumentáció a gaz­dag kötet. Milyen kár tehát, hogy a további kutatás dolgát megnehezíti a szerkesztő. Talán még belefért volna a kötetbe annak felsorolása, hogy a közölt dokumentumok eredetije vagy első közlése hol található. Mégis köszönet és elismerés a nagyon szép kiállítású könyv szerkesztőjének, Tóbiás Áronnak, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak és mindenkinek, —a felsoro­lás túl hosszú lenne — aki közreműködött Krúdy világának teljes életrekeltésében.

Szentmihályi János

 

(Magyar Könyvszemle, 1964/4. /október-december/ 389. p.)