Rezeda Kázmér a színpadon

 

Egy hattyú száll fölöttem magasan.

Az zengi ezt az édes éneket, –

Oh lassan szállj és hosszan énekelj,

Haldokló hattyúm, szép emlékezet!

Petőfi: Tündér álom

 

Ady Endre A vörös postakocsit, a „könnyes, drága, gyönyörű könyvet” üdvözölve, Petőfinek ezt a négy sorát illesztette mottóul az Anyeginből vett idézet helyébe, mert – mint mondja – „Krúdy édes szerencsénkre, nem azt írta, amit regénye bejelentőjében felsorolva ígért, hanem eldalolta tegnapi ifjúságának boszorkányos muzsikájú dalát.” És ez a dal zengett tovább a Rezeda Kázmér szép életében, amelynek eredeti címe Így történt 1914-ben és posztumusz műként csak 1933-ban látott napvilágot. először a Pesti Napló hasábjain.

*

Most a mű a Vígszínház színpadán is megjelent. Kapás Dezső átdolgozásában. Eredeti szándéka kétséget kizáró: igyekezett Krúdy szövegével hűségesen sáfárkodni, amikor a cselekményt összevonta, sőt más művekből is átvett részleteket, villanásokat. Egyet azonban szem elől tévesztett. Nevezetesen azt, hogy egy művészi alkotásnak a belső törvényeit nem lehet büntetlenül megbolygatni. Ennek következménye, hogy ebből a színházi Krúdy-antológiából éppen az a boszorkányos muzsika nem hallik ki. amelyet Ady Endre már A vörös postakocsiból oly érzékenyen meghallott.

Kapás Dezsőnek az előadáshoz fűzött nyilatkozatából az is kiderül. hogy ö Krúdy művével úgy bánt. mintha „ásatást” végzett volna. Vagyis, megbolygatva a ..múlt szemétdombját”, a korra jellemző kacatokat akarta előbányászni; a múltba nézve, mai önmagunkra akart tekinteni.

„Mennyit szerettem volna írni, ami igaz! Semmit sem írtam, csak színhazugságokat” – olvashatjuk az Aranykéz utcai szép napok Előhangjában. Krúdy hazugságai azonban csak aranykaráttal mérhetők, melyeket a költészet hitelesít. Számára Pest. az első világháború kitörésének előestéjén nem holmi zsibvásár, hanem teljes élet, benne élő, érző emberek kel, fájdalmas hangulatokkal. Igaz, Rezeda Kázmér ebből az életből akar kitörni, hogy visszatérjen a világba, de mikor meghallja azt a földrengéses morajlást, mely a háborút éljenzi, riadtan megborzong a világtól.

A Rezeda Kázmér szép élete is ezüstös holdsugárból szőtt költészet, amelyben a szerelem nem a maga testiségével van jelen, hanem annak rebbenékeny hangulataival, játékos képzettársításokra adva alkaimat. Ha van, ami az írótól idegen, akkor az a beállítás, amelyben a nők felvonulnak és jelképesen elhantolják Rezeda Kázmért.

*

Kapás Dezső – aki az előadás rendezője is – az átdolgozás során úgy akart hű lenni Krúdy-hoz, hogy az író csupaszra hántolt mondatait adja a szereplők szájába. Mi sül ki ebből? Mintha az írót parodizálná. Csak egy példát erre. „Milyen parfőmöt szeret?” – kérdi Rezeda Késő Fánitól. ismeretségük első pillanataiban. Kongóan semmitmondó ez, ha kiemeljük a szöveg környezetéből, ami így fest: „Kérdezte konvencionálisan Rezeda úr, mert a hölgy nyiladozása, kezdődő bizalmaskodása ellenére is tovább a mindennapos szürke udvarló pozíciójában akart megmaradni.”

Szabad-e, lehet-e egy írót önmagával szembeállítani, az eredeti alkotás művészi törvényeit megbontani. Persze, mindent lehet, csak jól kell csinálni. Ám fel kell tudni mérni a veszélyt is. A Rezeda Kázmér szép élete esetében, azt hiszem, ez nem történt meg. Kifakultak a színek, a muzsika elbágyadt, felborult a művészi egyensúly. Ha Krúdy hanghordozását sikerül átkölteni a színpadra, akkor a maga módján mindenképpen időszerűbben, a mának is tükröt tartva, szólt volna hozzánk Rezeda úr, a „Pesti utcák grófja” a színpadról.

Zavarunkat még csak fokozták az időnként felcsendülő Ady-versek, Darvas Ferenc megzenésítésében. Ady „boszorkányos muzsikája” mai, mint Krúdyé, a kettő nem házasítható össze. Idegenkedve néztünk a színpadra, Drégely László berendezésére. Ez a zsibvásár semmiképpen nem alkalmas az író művészetének hátteréül. Csupán az átdolgozó-rendező szemétdomb elképzelését hivatott kiemelni.

A szereplők közül Darvas Iván és Ruttkai Éva játéka tetszett Rezeda Kázmér és Késő Fáni szerepében.

*

Kér az egészért, annál is inkább, mert jó színházi emlékeink között őrizzük az évekkel ezelőtt ugyancsak a Vígszínházban látott művet, a A vörös postakocsit. Igaz, annak szövegkönyvét Krúdy írta. Rendezője Kapás Dezső volt.

Szombathelyi Ervin

 

(Magyar Hírlap, 1976/39. /február 15./ 9. p.)