Képernyő

 

A HÍRLAPÍRÓ ÉS A HALÁL

 

Krúdy novelláinak ereje, íze, egyénisége a hangulatukban van; ábrándos színekkel félálomszerűen ötvöznek jelent és múltat, figurái lágyan körvonalazottak, nyelvének bizarr dekorációja, párbeszédeinek gúnyoros lírája a legnagyobb élmény bennük. Ho­gyan lehet mindezt megeleveníte­ni, képekké formálni – úgy, hogy megmaradjon a történet is, és a nézők érezzék a Krúdy-novellák sajátos hangulatvilágát, költőiségét?

Nehéz feladat volt; úgy érez­zük, sikerült megoldani.

A hírlapíró és a halál Krúdynak egyik legszebb elbeszélése, Rózsa Zoltán írt belőle televíziójátékot, az Utolsó szivar az Arabs Szürkénél című novella motívu­maival kiegészítve. Arról szól, hogy Széplaki Titusz ifjú hírlap­író egy cikkében megsérti az úri­kaszinót, provokálják érte s egy félelmetes céllövő hírében álló ez­redessel kell megverekednie. Az ezredes gentrybarátaitól értesül, hogy milyen nyomorban él egy ilyen „kófic újságíró”; furcsa lelkiismeretfurdalást érez, hogy meg kell ölnie, s háborgó úri lelkiis­meretének leszerelésére néhány órára átveszi Széplaki életformá­ját. Közben az élettől búcsúzkodó ifjú hírlapíró könnyelmű korhely­hez illően tölti „utolsó óráit”, pezsgőmámorban, léha hölgy kar­jaiban. S a párbaj azzal végző­dik, hogy Széplaki Titusz lövi le a kaszinó ítéletvégrehajtóját.

Romantikus igazságszolgálta­tás; játékká oldott, szeszélyes, fe­lelőtlen. Látszatra legalábbis. A mélyén azonban harag és indulat is parázslik, nosztalgia az igazi igazság iránt, felvillan benne a feudális társadalom kritikája, a bohém hírlapíró kósza golyója mégis kiszámított pályán repül.

Zsurzs Éva rendezte a televíziójátékot. Igyekezett a képek nyelvére lefordítani Krúdy Gyula stílusát, a félálomvilág különös hangulatát, könnyed szomorúságát, költészetét. A novellákból helyenként szaggatott belső monológok formájában mentette át, amit tudott – a televízióra fordítás természetes veszteséghányadát leszámítva hiteles atmoszférát teremtett a Krúdy-hősök köré. A cselekményt, a furcsa szerepcserét úgy mutatta be, hogy felváltva ábrázolta az ezredes mulatságos vívódását és az újságíró ledér búcsúját; a képek szellemesen felelgetnek egymásnak, kiegészítik egymást, képszerűen fejezik ki Krúdy ironikus elmélkedéseit, a hangulatok finom színváltozásait. A játék első része kissé vontatott, helyeként indokolatlanul szatírába hajlik, még nem találta meg a kép és a nyelv egészséges egyensúlyát, harmóniáját; egyik jelenetében szerkezetileg felesleges szereplő is akad – igaz, hogy nyai Lajos nagyszerűen alakítja az ódivatú pesti kiskocsmának e bolondos figuráját. A belső monológokkal kissé túlterhelt első rész után azonban jó arányokban bontakozik ki a játék, igazi Krúdy-világot mutat be olykor merengő líraisággal, olykor fájdalmas öngúnnyal, megbocsátó bírálattal.

A hírlapíró és a halál írója, noha félreérthetetlenül érzékeltette a két típus közötti társadalmi különbséget, annak igazságtalanságát, s leleplezte a kaszinói morált – lemondóan feloldotta a vádat. A televíziójáték szellemében hű maradt Krúdyhoz, nem toldotta meg erőltetett tanulságokkal; a novellákból összeszőtt történet az elbeszélő Krúdy gondolatvilágához igazodott.

A rendező jól választotta meg a színészeket. Az ezredes szerepében Kemény László – túlzás nélkül mondhatjuk – remek alakítást nyújtott; Széplaki Tituszt Fülöp Zsigmond személyesítette meg, kedves, romantikus, kamaszos pózokkal, a századeleji ifjú hírlapíró gátlástalan érzelmességével. Mágnás Elza szerepében kitűnő volt Váradi Hédi. Fónay Márta, Kiss Manyi és Pándy Lajos egy-egy pompás epizódalakítással tűnt ki. A televíziójátékhoz hangulatos, álmatag tónusú jelmezeket komponált Nagyajtay Teréz. Kitűnő volt Makkai Péter díszlete. Dicséret illeti Czabarka György vezetőoperatőrt a szép felvételekért.

Tamás István

 

(Népszabadság, 1963/152. /július 2./ 8. p.)