ÍRÓK ÉS KÖLTŐK A TANÁCSKÖZTÁRSASÁGRÓL

[…]

KRÚDY GYULA

„Mit sajnáljak a tegnapi életemből?
Sajnáljam talán az ékszereket,
melyek másoké voltak?”

A dolgozó tömegeknek nem volt mit sajnálni a letűnt múlton. A fiatal proletárállamtól megkaptak mindent, amit azelőtt nélkülözni voltak kénytelenek: az élet anyagi feltételét, az emberhez méltó munkát, a jövő reménységét, — a gyermekeiknek ruhát, kultúrát, játékot, mesét. Hogy mit jelentett a gyermekek számára a Margitsziget birtokbavétele, Krúdy Gyulánál senki sem írta meg szívhez szólóbban: „A gyermek álmodott valamely keveset éjszaka, amely után kinyújtotta kezét. A lelenc, az árva, a pincelakó szegény, az iskola porában elhervadt, külváros füstjében elsápadt gyermek álmában a tündérkertben járt, és reggelre megtalálta a kertet, nem osont az tova, mire felébred. A leányocskák körbe állnak és úgy énekelnek, mintha a virágok énekelnének a kertekben. A fiúk szétszaladnak, mint a tavaszi esővíz. A szegény gyermekek hangja megtölti a szigetet, mint a május szele színnel és illattal a világot. Ezerhangú madársereg, ezerszínű pázsit, ezerkedvű élet fakadt a szigeten a régi varjúkárogásos, búskomoly andalgású, titokban lépegető tavasz helyett. A denevér, amely tavaly már kora délután bátran indult nesztelen útjára a romladékból, bevárja a sötétségét.”

[…]

TARNÓC MÁRTON

(Család és Iskola, 1959/3. /március/ 6. p.)