A hét színésze: Darvas Iván

– Tele van a város a hírrel, hogy Darvas „nagyot játszik” a Vörös postakocsiban. Úgy gondoljuk, Alvinczy Eduárd nemcsak „szerep”, hanem régi ismerőse, szinte rokona önnek. Igazunk van?

– Nagyon szeretem Krúdy Gyulát. Mágikus varázslat volt mindig számomra nyelvezete és egész világa. Ám hogyan is remélhettem volna, hogy Szindbád vagy Alvinczy egyszer majd rajtam át szólal meg? Öt évtizedig az archívumok kriptájában pihent ez a darab. De jó, hogy feltámadt! ... Azt kérdezi, van-e emberi, személyi közöm Alvinczyhoz. Sok közöm van hozzá. De ez a kérdés egy újabbat vet fel: mennyiben kell egy költött figura meggyőző tolmácsolásához a színész emberi jellemének azonossága vagy hasonlósága? Megformálható-e egy jellem pusztán intellektuális eszközökkel, mint képletekkel egy matematikai feladat? Nehéz eldönteni: De akár így, akár úgy, tudatosan vagy tudat alatti okokból: a jó színész végül is pontosan azt a jellemet testesíti meg a színpadon, amelyet az író megalkotott... Krúdy világa, ez az álomképekből szőtt világ távolinak tűnik. S mégis a jelek szerint Krúdy művészetének reneszánsza következik. A Vörös postakocsi kigördül a poros, fél évszázados fészerből, hogy a modern autók korában bedöcögjön nemcsak az idősebbek, hanem a beatmuzsikára andalodó tizen- és huszonévesek szívébe is. Ez a darab a színházi jósok szerint siker lesz...

V. L.