„AZ ÉLET ÁLOM”
Krúdy
Gyulaválogatott novellái
Egy süllyedő és egy laokoóni fájdalmak között vajúdó
világ határmezsgyéjén, az álmát vesztett élet éjszakájában mint a „tegnapok
ködlovagja” áll Krúdy Gyula és őrzi a
szétzilált és veszendő illúziók forrását, melyből mesemondásának
varázsvesszőjével még „szentivánéji álmok” hangulatát
tudja megteremteni.
Az élet álom. Ezt írta Krúdy Gyula válogatott új novellái élére és a színeit, meg ízét
eresztett életben nosztalgiás lírával, az érzékeltetés abszolút művészetével
álmodja vissza a múltat és keresi a mában a tegnapnak azokat az utolsó
pilléreit, melyekre még felépítheti álompalotáját. Ez a palota olykor egy
csendes polgári vendéglő, a pittoreszk Tabánban megbújó kocsma, ahol még
visszhangoznak hajdani szerelmesek suttogásai, a „nagy érzés” körül
csetlő-botló, kedvesen suta szavai, poharazó őstabániak
és pesti emigránsok gasztronómikus vitái,
apró-cseprőügyeken át az élet értelmére villantó tereferék. Itt jár Szindbád,
az álomhajós, itt csendülnek fel szívének gordonka-hangjai, itt csattannak
szatirizáló kedvének kis ostorpattintásai és a kocsmai interieur bóbiskolásra
zsongító légkörében, ebben a kis mikrokozmoszban öleli magához a
nagymindenséget.
Krúdy Gyula minden álma ezer szállal gyökerezik a
valóságban és minden történetét az egyéni léleklátás, a vizionárius
erejű megfigyelés arabeszkjei fonják körül. A mindennapoknak bármely
jelentéktelen epizódja elmélyül abban a szimbolikus játékban, melyet fantáziája
keretül választ. Patakzó mesemondó kedve villamos fluidum, még a holt tárgyakat
is meglelkesíti. Válogatott novelláinak hősei: a halálos párbajra készülő
hírlapíró, a „bliccelő” vendégről riadtan álmodó öreg pincér, a vendégeit
elvarázsoló fogadósné, az előleges novellistát
hajszoló hetilapszerkesztő, a kedveséhez tetszhalottként visszatérő Szindbád
álmokba transzponált alakok, de az életet párázzák és énjüknek ez a kettőssége
a Krúdy-hősök jellegzetességét adja meg nekik.
Van Krúdy új novellás kötetében egy kisregény is, A zöld ász. Ez a helyenkint
önéletrajzszerű, regényessé stilizált történet Tabánban játszódik, a pusztuló
ősi Budának, nagyobb távlatban az elmerülő régi életnek abban a romantikus
részében, melyet senki úgy meg nem látott, úgy visszaidézni nem tud, mint Krúdy
Gyula. Tabán Krúdy álomlátó tehetségén át zománcozódik olyanná, ahogyan e
roskadozó kis városrész a szerelmeseinek regényes tudatában él. Krudy ellenállhatatlanul szuggesztiós jelzőit, melyeknek
szóképeiben Tabán él és lélegzik, márványtáblába vésve kellene kifüggeszteni a legódonabb, omladozó ház falára. Ennek
szemléltető és minden kritikai érvnél erősebb bizonyításául íme néhány ilyen
jelzője: „Hegynek kanyargó és kiismerhetetlen végzetű utcák, csak botlásra való
küszöbök, éjjelente bizonyára a síri enyészet módjára
porló udvarok, halálosan fáradt kőolajlámpák, érctelenül kongó pincehangok,
régi arcokat mutogató, hímporukat vesztett tükrök, fájdalmasra soványodott
kanapék, köszvényes székek, holdvilágnál született csalékony és a nappal
világosságánál hirtelen megöregedett s tehetetlen álmok, nevüket is elfelejtett
bánatok, céltalan csavargások és még céltalanabb üldögélések hazája, Tabán.”
Amerikában „nemzeti parkok”-ban védik meg az újvilág
pusztuló flóráját, a szűzföld buja vegetációját. Krúdy Gyulának a magyar
humuszból sarjadt poézise, ilyen nemzeti értékeknek kijáró megbecsülést,
szeretetet és népszerűséget érdemel.
Várkonyi Titusz.
(Magyar Hírlap, 1932/19. /január 24./ 19. p.)