„AZ ÉLET ÁLOM”

Krúdy Gyulaválogatott novellái

Egy süllyedő és egy laokoóni fájdalmak között vajúdó világ határmezsgyéjén, az álmát vesztett élet éjszakájában mint a „tegnapok ködlovagja” áll Krúdy Gyula és őrzi a szétzilált és veszendő illúziók forrását, melyből mesemondásának varázsvesszőjével még „szentivánéji álmok” hangulatát tudja megteremteni.

Az élet álom. Ezt írta Krúdy Gyula válogatott új novellái élére és a színeit, meg ízét eresztett életben nosztalgiás lírával, az érzékeltetés abszolút művészetével álmodja vissza a múltat és keresi a mában a tegnapnak azokat az utolsó pilléreit, melyekre még felépítheti álompalotáját. Ez a palota olykor egy csendes polgári vendéglő, a pittoreszk Tabánban megbújó kocsma, ahol még visszhangoznak hajdani szerelmesek suttogásai, a „nagy érzés” körül csetlő-botló, kedvesen suta szavai, poharazó őstabániak és pesti emigránsok gasztronómikus vitái, apró-cseprőügyeken át az élet értelmére villantó tereferék. Itt jár Szindbád, az álomhajós, itt csendülnek fel szívének gordonka-hangjai, itt csattannak szatirizáló kedvének kis ostorpattintásai és a kocsmai interieur bóbiskolásra zsongító légkörében, ebben a kis mikrokozmoszban öleli magához a nagymindenséget.

Krúdy Gyula minden álma ezer szállal gyökerezik a valóságban és minden történetét az egyéni léleklátás, a vizionárius erejű megfigyelés arabeszkjei fonják körül. A mindennapoknak bármely jelentéktelen epizódja elmélyül abban a szimbolikus játékban, melyet fantáziája keretül választ. Patakzó mesemondó kedve villamos fluidum, még a holt tárgyakat is meglelkesíti. Válogatott novelláinak hősei: a halálos párbajra készülő hírlapíró, a „bliccelő” vendégről riadtan álmodó öreg pincér, a vendégeit elvarázsoló fogadósné, az előleges novellistát hajszoló hetilapszerkesztő, a kedveséhez tetszhalottként visszatérő Szindbád álmokba transzponált alakok, de az életet párázzák és énjüknek ez a kettőssége a Krúdy-hősök jellegzetességét adja meg nekik.

Van Krúdy új novellás kötetében egy kisregény is, A zöld ász. Ez a helyenkint önéletrajzszerű, regényessé stilizált történet Tabánban játszódik, a pusztuló ősi Budának, nagyobb távlatban az elmerülő régi életnek abban a romantikus részében, melyet senki úgy meg nem látott, úgy visszaidézni nem tud, mint Krúdy Gyula. Tabán Krúdy álomlátó tehetségén át zománcozódik olyanná, ahogyan e roskadozó kis városrész a szerelmeseinek regényes tudatában él. Krudy ellenállhatatlanul szuggesztiós jelzőit, melyeknek szóképeiben Tabán él és lélegzik, márványtáblába vésve kellene kifüggeszteni a legódonabb, omladozó ház falára. Ennek szemléltető és minden kritikai érvnél erősebb bizonyításául íme néhány ilyen jelzője: „Hegynek kanyargó és kiismerhetetlen végzetű utcák, csak botlásra való küszöbök, éjjelente bizonyára a síri enyészet módjára porló udvarok, halálosan fáradt kőolajlámpák, érctelenül kongó pincehangok, régi arcokat mutogató, hímporukat vesztett tükrök, fájdalmasra soványodott kanapék, köszvényes székek, holdvilágnál született csalékony és a nappal világosságánál hirtelen megöregedett s tehetetlen álmok, nevüket is elfelejtett bánatok, céltalan csavargások és még céltalanabb üldögélések hazája, Tabán.”

Amerikában „nemzeti parkok”-ban védik meg az újvilág pusztuló flóráját, a szűzföld buja vegetációját. Krúdy Gyulának a magyar humuszból sarjadt poézise, ilyen nemzeti értékeknek kijáró megbecsülést, szeretetet és népszerűséget érdemel.

Várkonyi Titusz.

 

(Magyar Hírlap, 1932/19. /január 24./ 19. p.)