ÚJ KÖNYVEK

Krúdy-évfordulóra a „PALOTAI ÁLMOK”

Vajjon álmodnak-e még az emberek? És mit álmodnak? — kérdezte pontosan harminc évvel ezelőtt Krúdy Gyula, mikor egy kis dunántúli vasútállomáson ült az őszi estében és szerelmespárt látott megszökni Várpalotáról. Az álom nagy szerepet játszott az életében. Legalább öt könyvének és seregnyi novellájának címében ott muzsikál ez a sejtelmes szó: álom, abban a könyvében is, mely a két előbbi kérdést szegezi az olvasónak. Krúdy az álomszerűség varázsával vonta be egész világát: a podolini hegy-völgyet, a nyíri kúriákat és a budai utcák zegzugos kanyarait.

A Palotai álmok-ban, melyet a Singer és Wolfner Irodalmi Intézet az új Egyetemes Regénytárban most, a nagy író halálának tízéves fordulójára megjelentetett a hős: bizonyos Péter Pál nevű ifjú álmodozni szeretett, akár egy magyarba ojtott Oblomov. A másik hős Sekszti Judit kisasszony, aki halkan, meggyőződéssel tudott mesélni és megálmodta a rokonoknak a lutri-számot. A hold mintha csupán Várpalotának világított volna, mivel az emberek itt még vakon hittek az álomnak, jobban, mint az életnek. A Palotai álmok című kisregényt kiegészíti még néhány remek elbeszélés. Az egyik bizonyos Rumfy Artur nevű híres, koravén vándorhírlapíróról szól, aki mindig odautazott, ahol baj volt a vidéki lap szerkesztőjével: baloldali szélhűdés érte, vagy fegyvergyakorlat. Másik novellájának hőse egy felvidéki földbirtokos, aki hosszú útjára mindig magával vitte a gordonkáját is. Három kis tárcának pedig Zoltánka a hőse, Petőfi fia.

Kárpáti Aurél írt szép összefoglaló tanulmányt a Palotai álmok elé. Helytálló esztétikai megállapításai mellett egyben lírai vallomás is ez a bevezető írás: szerzője még hűséges hallgatója volt a vendégfogadók és budai kiskocsmák állhatatos ködlovagjának.

V[ass]. L[ászló].

(Esti Magyarország, 1943/106. /május 12./ 6. p.)