Krúdy-emlékest

AZ ÍRÓ SZÜLETÉSÉNEK 90. ÉVFORDULÓJÁN Krúdy Gyula-emlékműsorral indította meg irodalmiest-sorozatát a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár. A rendezést nemes gondolat, a szerkesztőket, az előadóművészt az alkalomhoz méltó szándék vezette, amit részben sikerült is megvalósítani.

Krúdy Gyula huszadik századi szépprózánk jelentős alakja. Sajátos romantika és egyéni valóságlátás, bizzar hangulatokat ébresztő és markáns, különös színeket ragyogtató poézis szövi át elbeszélő művészetét. Lelke mélyéig kell őt ismerni ahhoz, hogy valaki művei megjelenítésére vállalkozzék a pódiumon. Pogány Judit előadóművészi tehetsége vitathatatlan. Nemkevésbé az is, hogy birtokában a kulcs, amellyel a gazdagon áradó életmű sajátos vonásait felvillantani képes – néhány mű, illetve részlet előadásával. Egyetlen eszköze a hangja. Atmoszférateremtő készséggel és megjelenítő erővel bánt ezzel az eszközzel az írói gondolat, a »krúdys« hangulatok felidézésekor. Ezt éreztük a Szinbád-történet és a szerelem-témakör, valamint a mélyen emberi tájhangulatokat festő prózai miniatúrák (Őserdőben, Sóvágó tücske, A Balaton révészei) előadásakor. Műsora harmadik szakaszában Krúdy politikai hitvallását, a forradalmakhoz kapcsolódó véleményét szólaltatta meg (»Új történelmet kell írni!«) – mellyel az író egész további életére kivívta a hivatalos körök ellenszenvét. Ennyit Polgár Judit műsoráról.

SZERVES RÉSZKÉNT Kiss Gyula zongoraművész Musszorgszkij- és Beethoven-részleteket adott elő. Az irodalmi művek akkordikus zenei festésével egyetértünk. Ezek a hangzatok valóban a helyükön csendültek. Az idézett művek koncepció nélküli montírozásának már kevésbé örültünk, őszintén szólva nem értem, hogy amikor Krúdy valamennyi gondolata a teljességet és a világosságot sugározza, miért szükséges belekezdeni egy zenei gondolatba néhány taktus, egy-egy csonka félperiódus kedvéért? Miért »nyitogatja« csupán résnyire és miért döngeti később a zongorista olyan haragos-nyersen, élesen a »kievi nagykaput?« Előadásának színvonala egyébként is messze elmaradt az előadóművészétől. Disszonáns elem volt, nem használt a műsor egészének. De számítottunk önálló zenei produkciókra is, az összeállítás szerves részeként. Ez az emlékest arányaiban – és műsoridejében is – így lehetett volna teljes.

KRŰDY ZSUZSA bevezetője az író emberi alakját villantotta fel. Nagyszerű, gondolatkeltő és hangulatos expozéja lehetett volna egy kötetlen beszélgetésnek mondjuk egy klubesten. Irodalmi est bevezetőjeként mindenképpen esztétikai elemzésre, értékelésre számít a közönség. Jogosan.

(Wallinger)

(Somogyi Néplap /Kaposvár/, 1968/220. /szeptember 19./ 8. p.)