A KRÚDY-KIÁLLÍTÁS MEGNYITÁSÁRA
Ismét van Híradónk, nagyon
hiányzott! Többet tudunk egymásról, ha megjelenik. Ez jutott az eszembe, mikor
megnyílt a Krúdy-kiállítás és mindjárt elgondoltam: fogadatlanul felajánlkozom,
hogy írjak róla a Híradónak. Azzal a szándékkal is, hogy e kiállítás kapcsán
írok arról is, amiről már régen szerettem volna és ami
ez alkalommal különösen erősen volt érezhető: a mi kiállítás-megnyitásaink
hangulatáról. Egyébként is oly szép, de mégis már megszokott
barokk lépcsőházunk egészen megváltozik, az esemény mássá teszi a színhelyet, a
verniszázsok hangulata omlik el rajta, gyűlnek az
emberek, akikét őszintén érdekel a szellem világa – és ezek egyre többen vannak
nálunk, – zsibongás és a kiállítás darabjainak érdeklődő szemlélése, várakozás
és jólső elismerés: milyen érdekes, milyen ügyes, az
íróasztal a nagy író tárgyaival, képe és a sok kép a falon, a mi kedves ifjú
Gyulánkkal is, aki már nem érhette ezt meg... Végre megjelenik
igazgatónk kíséretében a mindannyiunk által nagy szeretettel és tisztelettel
övezett (részemről már a régi Délsziget óta mélyen a szívembe zárt) Benedek
Marcell professzor úr, aki megtisztelt minket és fényt adott megjelenésével a
megnyitásnak.
Révész Ferenc párszavas
bevezetője után Benedek Marcell elmondta nagyon tanulságos, érdekes és a mai
ifjú írók által igen megszívlelendő megnyitóját. Különösen az hatott ránk,
ahogyan hangsúlyozta: nem a bohémség volt a fontos, aki bohém és nem író, az
nem fontos, az írónál pedig ez járulékos, néha a
nyomort rejtő elem volt... Felvillanyozó volt az idős
Kossuth-díjas tudós szájából frissen jövő, nagyszerű biztonsággal előadott
beszéd és külön öröm volt látni – szimbolikusan is hatott az öreg és az őt
tisztelettel hallgató és szavait megőrző ifjú – erre a mellettem álló Nagy
Kati hívta fel a figyelmemet, - hogy milyen gondos figyelemmel rögzíti a
rendező és a megjelenendő emlékkönyv szerkesztője a szónok szavait a
magnószalagra.
Benedek Marcell felemelő megnyitója után következett a
nyolcvan éves Parádi Józsi bácsi, Krúdy kedves hegedűse, aki szép tempósan
elővette a kopott tokból öreg hegedűjét és eljátszotta nekünk Krúdy három
kedves dalát. Nagyon megható volt, nagy örömmel és szeretettel tapsoltunk a
korát meghazudtoló fürge bácsinak, nagyon hálásak voltunk mindnyájan a
rendezésnek, amely szívetsimogatóan bensőségessé
tette a megnyitót. Ott volt Krúdy Gyula két leánya, a sok barát, kortárs,
tisztelő és olvasó, s mindenki örült, hogy ily méltó módon emlékezünk meg a
nagy író halálának 30. évfordulójáról.
Maga a kiállítás ötletes, szemléletes és szép. Megkapó,
ahogyan a lépcsőn feljövőnek szemébe tűnnek az íróasztal, Krúdy emléktárgyai,
mellette méltó környezetként a két könyvespolc az időrendben odahelyezett
Krúdy-kiadványokkal és a falakon körös-körül a képek, kézirat- és
levél-facsimilék. Tényleg megelevenedett itt Krúdy világa.
Nem gyártottam soha mesterségesen kritikát csak azért, hogy
az is legyen. Most se teszem; a kiállítást hibátlannak találom
és azt mondom, becsüljük meg értékeinket, örüljünk, hogy ilyen tehetséges és
lelkes, ügybuzgó fiatal munkatársaink vannak, akik ilyen kiváló dolgokat
hoznak létre. A bibliográfiai és propaganda osztály ezúttal is kitűnőre
vizsgázott, a vezető Pataki Ferencé a felelősség és elismerés, de ki kell
emelnem a rendező Tóbiás Áron nevét, aki már a Tolsztoj-kiállításon megmutatta,
mit várhatunk tőle és aki a várakozásnak teljesen
megfelelt. Nagyon szép anyagot állított össze és igen bizakodóvá tett minket a
megjelenendő könyv iránt. Oroszlánrészt vállalt és rengeteget dolgozott a
sikerért Oláh Attila is. Már a világhírűvé vált Tolsztoj emlékkönyvünk
elkészítésénél is elsőrendű nemzetközi mértékkel mérve is kiváló munkát végzett
a Franklin nyomda és a bemutatott képek alapján biztosak vagyunk abban, hogy a
Krúdy kiadvány nem lesz méltatlan elődjéhez!
Megvan a megfelelő gárda, minél több ilyen kiállítást és
emlékkönyvet kérünk, ezt pedig hálás elismeréssel köszönjük,.
ZALAI
ZOLTÁN
(Könyvtári Híradó, 1963/2. /május/ 1-2. p.)