A KRÚDY-KIÁLLÍTÁS MEGNYITÁSÁRA

Ismét van Híradónk, nagyon hiányzott! Többet tudunk egymásról, ha megjelenik. Ez jutott az eszembe, mikor megnyílt a Krúdy-kiállítás és mindjárt elgondoltam: fogadatlanul felajánlkozom, hogy írjak róla a Híradónak. Azzal a szándékkal is, hogy e kiállítás kapcsán írok arról is, amiről már régen szerettem volna és ami ez alkalommal különösen erősen volt érezhető: a mi kiállítás-megnyitásaink hangulatáról. Egyébként is oly szép, de mégis már megszokott barokk lépcsőházunk egészen megváltozik, az esemény mássá teszi a színhelyet, a verniszázsok hangulata omlik el rajta, gyűlnek az emberek, akikét őszintén érdekel a szellem világa – és ezek egyre többen vannak nálunk, – zsibongás és a kiállítás darabjainak érdeklődő szemlélése, várakozás és jólső elismerés: milyen érdekes, milyen ügyes, az íróasztal a nagy író tárgyaival, képe és a sok kép a falon, a mi kedves ifjú Gyulánkkal is, aki már nem érhette ezt meg... Végre megjelenik igazgatónk kíséretében a mindannyiunk által nagy szeretettel és tisztelettel övezett (részemről már a régi Délsziget óta mélyen a szívembe zárt) Benedek Marcell professzor úr, aki megtisztelt minket és fényt adott megjelenésével a megnyitásnak.

Révész Ferenc párszavas bevezetője után Benedek Marcell elmondta nagyon tanulságos, érdekes és a mai ifjú írók által igen megszívlelendő megnyitóját. Különösen az hatott ránk, ahogyan hangsúlyozta: nem a bohémség volt a fontos, aki bohém és nem író, az nem fontos, az írónál pedig ez járulékos, néha a nyomort rejtő elem volt... Felvillanyozó volt az idős Kossuth-díjas tudós szájából frissen jövő, nagyszerű biztonsággal előadott beszéd és külön öröm volt látni – szimbolikusan is hatott az öreg és az őt tisztelettel hallgató és szavait megőrző ifjú – erre a mellettem álló Nagy Kati hívta fel a figyelmemet, - hogy milyen gondos figyelemmel rögzíti a rendező és a megjelenendő emlékkönyv szerkesztője a szónok szavait a magnószalagra.

Benedek Marcell felemelő megnyitója után következett a nyolcvan éves Parádi Józsi bácsi, Krúdy kedves hegedűse, aki szép tempósan elővette a kopott tokból öreg hegedűjét és eljátszotta nekünk Krúdy három kedves dalát. Nagyon megható volt, nagy örömmel és szeretettel tapsoltunk a korát meghazudtoló fürge bácsinak, nagyon hálásak voltunk mindnyájan a rendezésnek, amely szívetsimogatóan bensőségessé tette a megnyitót. Ott volt Krúdy Gyula két leánya, a sok barát, kortárs, tisztelő és olvasó, s mindenki örült, hogy ily méltó módon emlékezünk meg a nagy író halálának 30. évfordulójáról.

Maga a kiállítás ötletes, szemléletes és szép. Megkapó, ahogyan a lépcsőn feljövőnek szemébe tűnnek az íróasztal, Krúdy emléktárgyai, mellette méltó környezetként a két könyvespolc az időrendben odahelyezett Krúdy-kiadványokkal és a falakon körös-körül a képek, kézirat- és levél-facsimilék. Tényleg megelevenedett itt Krúdy világa.

Nem gyártottam soha mesterségesen kritikát csak azért, hogy az is legyen. Most se teszem; a kiállítást hibátlannak találom és azt mondom, becsüljük meg értékeinket, örüljünk, hogy ilyen tehetséges és lelkes, ügybuzgó fiatal munkatársaink vannak, akik ilyen kiváló dolgokat hoznak létre. A bibliográfiai és propaganda osztály ezúttal is kitűnőre vizsgázott, a vezető Pataki Ferencé a felelősség és elismerés, de ki kell emelnem a rendező Tóbiás Áron nevét, aki már a Tolsztoj-kiállításon megmutatta, mit várhatunk tőle és aki a várakozásnak teljesen megfelelt. Nagyon szép anyagot állított össze és igen bizakodóvá tett minket a megjelenendő könyv iránt. Oroszlánrészt vállalt és rengeteget dolgozott a sikerért Oláh Attila is. Már a világhírűvé vált Tolsztoj emlékkönyvünk elkészítésénél is elsőrendű nemzetközi mértékkel mérve is kiváló munkát végzett a Franklin nyomda és a bemutatott képek alapján biztosak vagyunk abban, hogy a Krúdy kiadvány nem lesz méltatlan elődjéhez!

Megvan a megfelelő gárda, minél több ilyen kiállítást és emlékkönyvet kérünk, ezt pedig hálás elismeréssel köszönjük,.

ZALAI ZOLTÁN

(Könyvtári Híradó, 1963/2. /május/ 1-2. p.)