Krúdy Gyula: Puder. Krúdy Gyula sohasem a ma
meséit mondja el, még kiváltképpen a mából való történeteiben sem. Ámbár a
novella többé-kevésbé mindig emlékező formájú, Krúdy írói tulajdonságai ezt az
emlékszerűséget önkéntelenül is fokozzák elmondásának eszközeiben s ezek
leginkább azt az időbeli távolságot hangsúlyozzák,
amely a múltbeli történés és a jelenben való elmondás között megvan. E
távolságon keresztül minden hangosság elcsitul, minden rikító pretenziózusság elhalkul. Ezért illik a cím olyan
hozzásimulóan e maroknyi szeretetreméltó novellához, melyeket legújabb
kötetében bocsátott közre. Szubtilis apró dolgok, szinte atomszerűek, mint a
púder szemcséi : selymesek és jólesően, megszépítően
lélekbetapadók és illatosak, mint az őszi virágok. A nagy emberi emóciók e
távolságon át szép és megható emlékekké formálódnak. A leghangosabb helyekről,
kéjtanyák tükrösszobáiból és kocsmák ivóiból hoz
egy-egy történetet s ezek is, mire az ő elmondásában érnek meg, ugyanilyen halk
és haloványra szépített emlékek. Milyen szép ez és milyen felemelő – még
sokkalta inkább a ma robbanó hangosságában – egy költőlélek ilyen termése,
amely a csendesség szépségeit keresi és találja meg.
(b[álint]l[ajos].)
(A Hét, 1914/36. /szeptember 6./ 564. p.)