Krúdy Gyula: Puder. Krúdy Gyula sohasem a ma meséit mondja el, még kiváltképpen a mából való történeteiben sem. Ámbár a novella többé-kevésbé mindig emlékező formájú, Krúdy írói tulajdonságai ezt az emlékszerűséget önkéntelenül is fokozzák elmondásának eszközeiben s ezek leginkább azt az időbeli távolságot hangsúlyozzák, amely a múltbeli történés és a jelenben való elmondás között megvan. E távolságon keresztül minden hangosság elcsitul, minden rikító pretenziózusság elhalkul. Ezért illik a cím olyan hozzásimulóan e maroknyi szeretetreméltó novellához, melyeket legújabb kötetében bocsátott közre. Szubtilis apró dolgok, szinte atomszerűek, mint a púder szemcséi : selymesek és jólesően, megszépítően lélekbetapadók és illatosak, mint az őszi virágok. A nagy emberi emóciók e távolságon át szép és megható emlékekké formálódnak. A leghangosabb helyekről, kéjtanyák tükrösszobáiból és kocsmák ivóiból hoz egy-egy történetet s ezek is, mire az ő elmondásában érnek meg, ugyanilyen halk és haloványra szépített emlékek. Milyen szép ez és milyen felemelő – még sokkalta inkább a ma robbanó hangosságában – egy költőlélek ilyen termése, amely a csendesség szépségeit keresi és találja meg. (b[álint]l[ajos].)

 

(A Hét, 1914/36. /szeptember 6./ 564. p.)