IRODALOM.

 

Krúdy Gyula új könyve. »A víg ember bús meséi«, ez a huszonkét novella, mely a tizedik Krúdy-kötetben adja legújabb és a régiekkel egyenlő értékű bizonyságát a kitűnő író szépségben gazdag művészetének, ábrándos mesemondó kedvvel megírt régi magyar világok embereit eleveníti meg, elmúlt világokét, amelyeket Krúdy számára az emlék messze­sége, a mi számunkra pedig Krúdy elbeszélő művészete szépí­tett meg. E kettős megszépítésben is, ahogy elénk állnak ezek a kedves figurák: a potrohos Bikky Páltól Pattyánszkyig, a nagy ehetőig, hol mulatságosan megmosolyogni valóan, hol meg sajnálni való meghatósággal, komoly és igazi élet él mögöttük. Olyan világ ez, amely egészen idegen tőlünk, a dolgai, az emberei egyébként nem valószínűbbek már, mint a regék dolgai, de itt, ezekben az elbeszélésekben, e finom és mosolygós elmondáson át, nemcsak egykori valóságuk fényét és elevenségét kapják vissza, de szimpátikusságuk áthidalja azt az űrt is, mely bennünket e derék magyar kisnemesi és polgári világtól és emberektől időben, indulatokban, vágyakban és teljesülésekben elválaszt. Krúdy Gyula leg­újabb novellagyűjteményéből »A Hét« ma bemutatja a fehér­lábú Gaálné történetét, mint ennek a kötetnek egyik legszebb és legjellemzőbb darabját, amelybe leginkább foglalódtak bele Krúdy népszerű és értékes kvalitásai. A többi anekdotásan formás és friss történet méltó párja ennek és Krúdy minden egyéb írásának.

(b[álint]l[ajos].)

 

(A Hét, 1914/47. /november 22./ 696. p.)