Krudy Gyula: Magyar Tükör. (Athenaeum kiadása, 1922. 100 oldal.) Krudy Gyula egy esztendei tűnődését, ábrándozását összegyűjtötte egy hangulatos kötetbe. A tűnődés, a légbe vesző sóhaj, a múlt idők nézése a ma tükrén át egyik jellemvonása népszerű írónknak; félszemét mindig a múlt felé fordítja, a másik felét meg mintha eltakarná a jövő elől, – talán ebből az eltakart szeméből eregeti meséinek, melankolikus ábrándjainak azt a csillogó, dús selyem fonalát, amelyet egy-egy könyvének gubójába gömbölyít. De van úgy is, hogy a jövőbe néz. Akkor teszi ezt, ha a magyar múltat és jelent látja. Senki sincs, akinek szíve-lelke úgy tele volna a magyar múlt regéivel, mint Krudy Gyula. Beszél, megszólal itt neki minden, – minden kő, fa, kastély, várrom, ódon könyv, elnémult zenélő óra. Ez nem szépít, nem torzít; látja a hibákat is, nem feledkezik meg az erényekről sem, s szereti, egész életével szereti e megnyomorított föld minden homokszemét. Ilyenkor aztán harsogóvá válik a hangja s melankóliája forró hitbe olvad: nem lehet eltemetni ezt a népet, melynek múltja ily elevenül él... Ezekben a mély, g-húrú szólamokban sok színes változatot játszik el a költő: énekel a végekről, beszélget a nemzet lelkével, társalog a Balaton révészeivel, idéz esti olvasmányaiból s az „égett magyar emberrel” elcseveg Polónyi Géza kalapjáról, épp úgy, mint a vándorlegényekről vagy Szemeréről de genere Huba. Csak kedve legyen ennek az istenáldotta mesélőnek, a mese friss forrásvizét bugyogtatja menten kezének érintése alatt minden. A kötet a Modern Könyvtár sorozatában jelent meg.

(f.)

 

(Pesti Napló, 1922/82. /április 9./ 11. p.)