Krudy Gyula: Magyar Tükör. (Athenaeum
kiadása, 1922. 100 oldal.) Krudy Gyula egy esztendei tűnődését,
ábrándozását összegyűjtötte egy hangulatos kötetbe. A tűnődés, a légbe vesző
sóhaj, a múlt idők nézése a ma tükrén át egyik jellemvonása népszerű írónknak;
félszemét mindig a múlt felé fordítja, a másik felét meg mintha eltakarná a
jövő elől, – talán ebből az eltakart szeméből eregeti meséinek, melankolikus
ábrándjainak azt a csillogó, dús selyem fonalát, amelyet egy-egy könyvének
gubójába gömbölyít. De van úgy is, hogy a jövőbe néz. Akkor teszi ezt, ha a
magyar múltat és jelent látja. Senki sincs, akinek szíve-lelke úgy tele volna a
magyar múlt regéivel, mint Krudy Gyula. Beszél, megszólal itt neki minden, –
minden kő, fa, kastély, várrom, ódon könyv, elnémult zenélő óra. Ez nem szépít,
nem torzít; látja a hibákat is, nem feledkezik meg az erényekről sem, s
szereti, egész életével szereti e megnyomorított föld minden homokszemét.
Ilyenkor aztán harsogóvá válik a hangja s melankóliája forró hitbe
olvad: nem lehet eltemetni ezt a népet, melynek múltja ily elevenül él...
Ezekben a mély, g-húrú szólamokban sok színes változatot játszik el a költő:
énekel a végekről, beszélget a nemzet lelkével, társalog a Balaton révészeivel,
idéz esti olvasmányaiból s az „égett magyar emberrel” elcseveg Polónyi Géza
kalapjáról, épp úgy, mint a vándorlegényekről vagy Szemeréről de genere Huba.
Csak kedve legyen ennek az istenáldotta mesélőnek, a mese friss forrásvizét
bugyogtatja menten kezének érintése alatt minden. A kötet a Modern Könyvtár
sorozatában jelent meg.
(f.)
(Pesti Napló, 1922/82. /április 9./ 11. p.)