SZINDBÁD ÉL
|
KRÚDY GYULA |
Holnap lesz hat esztendeje, hogy Krudy Gyulát, a nagy magyar álmodozót holtan találták
ágyában, megölte a szíve. Ágya mellett, az éjjeli szekrényen ott voltak még az elszívott
cigaretták és a megkezdett kutyanyelvek: az utolsó előtti álmok beszédes
tanulságai. Az egész magyar irodalom gyásza volt ez a hat esztendő előtt való
májusi délelőtt, elsősorban azonban barátai rendültek meg, akik szinte el sem
tudták képzelni, hogy ez a robusztus szervezet, Krúdy Gyula: az elpusztíthatatlan óriás
valaha is elpusztulhat.
Szép, gyönyörű nagy ember volt, messze nézett a tekintete, keleti
álmodozó, aki csöndesen, majdnem szótlanul támasztotta remek koponyáját a
könyökére a fehér asztalnál, derék baráti társaságban, amelynek minden tagja
Krúdyval együtt tudta és érezte, hogy ezek az örökké tartó esti borozgatások
valójában misztikus szertartások, a szellem kalandos csapongásának csöndes és
titkos ünnepei. Nyilvánvaló, hogy innen, a fehér asztaltól, vagy a kék
abrosztól indult el annakidején napról-napra csodálatos útjaira »A vörös postakocsi« és valójában a Tabán zeg-zugos utcáiban
utazgatott Szindbád, a meredek utcájú, kissé hűvös,
szinte hideg hegyivárosok forrószívű hőse.
Itt, a szemünk láttára látta meg Krúdy Gyula azokat az
egészen rendkívüli szigorú polgári erényekbe bekriptázott álomszép dámákat,
akiknek – Szindbád szíve mindig elfacsarodott erre a
gondolatra – kivétel nélkül megvastagodott a bokájuk és esetlenné vált a
járásuk, mert álomban éltek, de macskakövekkel hepehupázott hegyi utcákon
járták le életüket.
Krúdy Gyula meghalt, de Szindbád
él. És barátainak szerető és meghatott emlékezetében
még inkább él a szelíd, de rettenthetetlen óriás, aki olykor-olykor, nagy
felbőszítések idején, álmatag tekintettel, szemmellátható
nagy szomorúsággal pillanat alatt vágott ki a kocsmából két-három pimasz
krakélert. Írók, művészek és újságírók – vele volt barátai – ilyenkor elcsodálkozva,
ámulva és bámulva néztük az öreg bálványt, aki a nagy herkulesi tisztogatás
után valóban a bálványok nyugalmával mélázott tovább. Nagy rengeteg ereje
sokunkba öntött erőt és sokunknak adott merészséget és kitartást. Valamint
irodalma, ugyanúgy élete is a szelíd és rettenthetetlen hérosz bátor és szép tanúságtétele
volt.
|
KRÚDY
GYULA EMLÉKTÁBLÁJA ÓBUDAI KEDVENC VENDÉGLŐJÉBEN |
Egy százesztendős régi óbudai
borházban márványtábla őrzi utolsó esztendeinek esti emlékeit. Törzsasztala
fölött van a márványtábla, amely megkapóan egyszerű szavakkal hirdeti, hogy »Itt szokott üldögélni barátaival Krúdy Gyula, a nagy magyar író.«
Holnap
délelőtt 11 órakor barátai és tisztelői megkoszorúzzák a Kerepesi
temetőben levő sírját és a baráti emlékezés fájdalmával
adóznak finom és szinte páratlan szellemének.
(Az Est, 1939/108. /május 12./ 7. p.)