SZINDBÁD ÉL

KRÚDY GYULA

Holnap lesz hat esztendeje, hogy Krudy Gyulát, a nagy magyar álmodozót holtan találták ágyában, megölte a szíve. Ágya mellett, az éjjeli szekrényen ott voltak még az elszívott cigaretták és a megkezdett kutyanyelvek: az utolsó előtti álmok beszédes tanulságai. Az egész magyar irodalom gyásza volt ez a hat esztendő előtt való májusi délelőtt, elsősorban azonban barátai rendültek meg, akik szinte el sem tudták képzelni, hogy ez a robusztus szervezet, Krúdy Gyula: az elpusztíthatatlan óriás valaha is elpusztulhat.

Szép, gyönyörű nagy ember volt, messze nézett a tekintete, keleti álmodozó, aki csöndesen, majdnem szótlanul támasztotta remek koponyáját a könyökére a fehér asztalnál, derék baráti társaságban, amelynek minden tagja Krúdyval együtt tudta és érezte, hogy ezek az örökké tartó esti borozgatások valójában misztikus szertartások, a szellem kalandos csapongásának csöndes és titkos ünnepei. Nyilvánvaló, hogy innen, a fehér asztaltól, vagy a kék abrosztól indult el annakidején napról-napra csodálatos útjaira »A vörös postakocsi« és valójában a Tabán zeg-zugos utcáiban utazgatott Szindbád, a meredek utcájú, kissé hűvös, szinte hideg hegyivárosok forrószívű hőse.

Itt, a szemünk láttára látta meg Krúdy Gyula azokat az egészen rendkívüli szigorú polgári erényekbe bekriptázott álomszép dámákat, akiknek – Szindbád szíve mindig elfacsarodott erre a gondolatra – kivétel nélkül megvastagodott a bokájuk és esetlenné vált a járásuk, mert álomban éltek, de macskakövekkel hepehupázott hegyi utcákon járták le életüket.

Krúdy Gyula meghalt, de Szindbád él. És barátainak szerető és meghatott emlékezetében még inkább él a szelíd, de rettenthetetlen óriás, aki olykor-olykor, nagy felbőszítések idején, álmatag tekintettel, szemmellátható nagy szomorúsággal pillanat alatt vágott ki a kocsmából két-három pimasz krakélert. Írók, művészek és újságírók – vele volt barátai – ilyenkor elcsodálkozva, ámulva és bámulva néztük az öreg bálványt, aki a nagy herkulesi tisztogatás után valóban a bálványok nyugalmával mélázott tovább. Nagy rengeteg ereje sokunkba öntött erőt és sokunknak adott merészséget és kitartást. Valamint irodalma, ugyanúgy élete is a szelíd és rettenthetetlen hérosz bátor és szép tanúságtétele volt.

KRÚDY GYULA EMLÉKTÁBLÁJA ÓBUDAI KEDVENC VENDÉGLŐJÉBEN

Egy százesztendős régi óbudai borházban márványtábla őrzi utolsó esztendeinek esti emlékeit. Törzsasztala fölött van a márványtábla, amely megkapóan egyszerű szavakkal hirdeti, hogy »Itt szokott üldögélni barátaival Krúdy Gyula, a nagy magyar író.«

Holnap délelőtt 11 órakor barátai és tisztelői megkoszorúzzák a Kerepesi temetőben levő sírját és a baráti emlékezés fájdalmával adóznak finom és szinte páratlan szellemének.

(n. k.)

(Az Est, 1939/108. /május 12./ 7. p.)